I.
Elmegyünk Szárszóra,
pár napra, pár szóra
(ritka vendég a vers)
fürdünk Balatonban.
Hírlik, csupa hínár
s kilométernyire
gázolhatjuk, mire
térdünk veri vize.
II.
Szárszóra sejtés
régt?l vezetett:
mégis halandó
voltál, gyenge test?
Túlél? tárgyak
hallgatnak. Ezért
jöttem hát, tépett,
véres ingedért?
III.
Hittem: kényszer?,
ideges szokás,
de kéz a kézben
h?s utcák során
járva Erzsi is
hátra-hátra néz,
kocsi zajt szemez,
s nyugtáz: semmi vész.
IV.
Alszunk. Megfordul,
erre ébredek.
Végignyal ajkán,
szép álma lehet.
Kitakart testén
szétárad a fény.
Kés?reggeli
idillt fest a kép.
V.
Éjszaka. Vihar.
Kinn, benn vaksötét.
Erzsi rettegi
elemek dühét.
Fél. Ölelése
heves és szoros.
„Pisiln…” – a többit
hozzágondolom.
Két mennydörgés közt
kezembe bet?z
életem társa.
Cikáz villámt?z.
VI.
Szemrehányón néz
– ennyi szerelem!
S adja magát, mint
szokta rendesen.
T?znyilait a
Nap-téboly veti.
B?rünk a boldog
romlást gyöngyözi.
VII.
Költ? halálhely
itt? Ugyan!
Szelleme
végtelenben van.
Szerte-él?,
mint miel?tt
testévé lett,
gy?jtve az id?t.
VIII.
Lágyan ringat
a lassú délután
el-elt?n?dve
így, ebéd után.
Partok körének
szétfutó habok…
Magam átadva
mélán hallgatok.
IX.
(Gondjaink két sirály-
ra bíztuk, ami fáj
feledtük. Köszönjük
szívességed, Mihály!)
