Báder Judit : Múló időben

*

Dombok lábához

guggolt házfalon

vakolatsebhely.

Zsalugáterről pergő zölddel

játszik a pók.

Ólak. Üresen.

Itatók esővizében nézik arcukat.

Tetőn félrecsúszott cserépkalap

és imához készül térdepelni a kémény.

Vagy dőlni.

.

Birkanyáj kolomp-hangjával

kergetődzik a szél,

alkonyatkor csalánpárnára fekszik.

Kocsmába indulóval veszekszik

nagycsaládos, egykor szép leány.

A padon nem ülnek asszonyok

kendő alatt suttogva szerelemről.

Emlékszem, egykor

rézvirág pirult nevetésüktől,

ha fáradt-boldogan

derékon ölelte őket a hazatérő.

Ma gyerek sem kerget kandúrt az udvaron,

Égre dobott labdáról

földre hullottak a pöttyök.

Utazom…

 

Vonat ablaktükrében arcom.

Ketten vagyunk.

Egyedül,

folyóként távolodó, múló időben.

Lassan megérkezem.

Legutóbb szerkesztette - Báder Judit
Szerző Báder Judit 28 Írás
Vannak szárnyaim. Bátran használom őket. - Zuhanáskor. www.nenezzutanam.blogspot.com