Avi Ben Giora. : Anda – VIII.

*

VIII. 

 

A taxis, mintha csak értette volna a beszélgetést, a repülőtérre vezető útra kanyarodott. A Mercédesz a nyomukban haladt. Éppen időre értek ki.

– Itt a címem – adott át egy névjegykártyát Wolf Andának. – Ide írom a mail címem is.

– Nekem nincsen kártyám, de ha adsz egy darabab papírt akkor felírom a mobilszámom és a mail címem. A repülőjegyet hogyan akarod elküldeni?

– Mailben természetesen. Ha hazaérkezem, még a repülőtéren megrendelem a nevedre. Ők elküldik neked. Csak ki kell nyomtatnod. Nem tudom, mikor van járat vasárnap, de teljesen mindegy, várni foglak. Düsseldorfba fogsz érkezni, és hétfőn megyünk Berlinbe a cég központjába.

– Berlinben is van lakásod, vagy hogy’ dolgozol Berlinben, ha Düsseldorfban laksz?

– A cégnek egész Németországban van lerakata. Minden nagyobb városban van iroda. Én Düsseldorf és környékének és a kelet–európai régiónak vagyok a menedzsere. Na de ne törd a fejed ezeken. Vasárnap találkozunk majd. Addig is vigyázz magadra. Még éjszaka küldöm a jegyet, addig írok is neked.

Egy nagy puszit nyomott az arcára, amit Anda viszonzott is. Ahogy Wolf eltűnt a tranzitban, megindult volna a kijárat felé, de hirtelen irányt változtatott, mert észrevette, hogy két férfi figyeli minden mozdulatát.

– El kell vegyülnöm a tömegben – gondolta –, különben baj lesz. Ha csak rövid időre is, de le kell rázni őket valahogy.

Az érkezési oldalra sietett át, mert az indulási oldalon volt ugyan mozgás, de ezek kifelé a tranzitba igyekeztek, és nem a buszhoz vagy vonathoz, ami a városba viszi az embereket. Nem fordult hátra, de érezte, hogy követik. Az érkezési oldalon valamivel több ember volt. Gyorsan felnézett a monitorra, mikor jön be gép. Illetve mikor érkezett a legutolsó, amelyről az utasonak most kell majd kijönnie. Egy gyors ugrással benyitott az egyik vécébe. Ide csak nem fognak utána jönni – gondolta. Vagy tíz percig várt, és amikor egy másik hölgy is távozott, annak takarásában ő is kiment. Látta az egyik férfit aki a közelben téblábolt, de ugyan abban a pillanatban kezdtek kiáramlani az utasok is, akik akkor érkeztek. Gyorsan közéjük vegyült. Nézték is az emberek, hogy oldalazva mások takarásában megy a kijárat felé. Ott beült egy szabad taxiba, és örömmel vette tudomásul, hogy rövid időre, de sikerült leráznia a követőit. Először arra, gondolt, hogy bemegy a céghez, de aztán úgy döntött, inkább hazamegy. Ahogy felrohant a lépcsőn, a lakás bejárati ajtaján különös nyomokat fedezett fel. Nyomta be a kulcsot a zárba, de nem kellet, mert az ajtó nyitva volt. Feltörték. Bent minden felforgatva. A laptopját is próbálgathatta valaki, mert az asztalon hevert, holott nem ott hagyta. Valamit nagyon kereshettek. Azonnal telefonált a rendőrségre és kérte, hogy minél előbb jöjjenek ki. Újra az a félelem kezdett úrrá lenni rajta, ami már annyiszor, az elmúlt időben. Kinyitotta az ablakot, és onnét leste, mikor érkeznek meg. Nem kellett sokat várnia, szirénázva érkezett egy rendőrautó, és már ugrottak is ki belőle a rendőrök. Viszont felfedezte a Mercédeszt is amint a park felé kanyarodott. Valószínű észrevehette a rendőrkocsit, mert lassítás nélkül továbbhajtott. A rendőrök rögzíttették a nyomokat és a vezetőjük kikérdezte Andát.

– Elvittek valamit a lakásból?

– Nem tudom, de nem hiszem. Nem tartottam itthon se készpénzt, se más értéket. Mást kereshettek itt, csak nem tudom még, hogy mit.

– Gondolkodjon egy kicsit – biztatta a rendőr. – Lehet, hogy nem pénzt vagy értéket kerestek a behatolók.

– Pontosan erre akarok én is rájönni, hogy mi lehet az, amire kíváncsiak voltak, vagy el akartak vinni. A laptopom sohasem az asztalon tartom, és most ott hever. Biztosan próbáltak benne kutakodni, pedig semmi érdekes adat nincs benne. Nincsen vezető pozícióm a cégnél, ahol most dolgozom, tehát nem ezzel kapcsolatos adatokat akartak. Inkább szerintem a levelezésemre lettek volna kíváncsiak, de a mailboxom kódját nem hiszem, hogy fel tudták volna törni.

– Az majd kiderül, ha átvizsgáltuk.

– De nem viszik el ugye? Szükségem van rá a munkám miatt.

– Az majd a technikus kollégától függ, de nem valószínű, hogy el kell vinnünk. Inkább arról beszéljen, van–e valaki a közvetlen környezetében, aki gyanússá válhatna. Régi barát, vagy barátnő, aki most már nem a barátja.

– Nincsenek ilyenek. Kevés emberrel barátkozom, és azokkal is főleg az interneten keresztül szoktam beszélni.

– Szólok a technikus kollégának, hogy nézzük meg a laptopját, hátha ott van a megoldás, ami majd nyomra vezet minket.

Hamarosan megérkezett a technikus, aki kezelésbe vette a gépet.

–A mailboxát akarták feltörni – állapította meg –, de nem tudták. Többször is próbálkoztak, azt látni. Tulajdonképpen egyszerűbb lett volna elvinniük az egész gépet, és akkor ki tudták volna operálni az adatokat, de úgy látszik a jelekből, nem ezt akarták. Szerintem vagy vissza fognak még térni, vagy megpróbáljak majd hackerrel feltöretni. Megkérhetem, hogy adja be a paswortjét, az email boxot akarom megnézni.

– Máris írom be a gépbe, ha odaenged hozzá.

– Ezeket mind ma kapta – nézte meg a technikus. Gondolom mind privát jellegű vagy, üzleti, nem vagyok kíváncsi a tartalomra. Feltelepítek most egy programot, aminek segítségével mi is tudjuk figyelni a gépére menő forgalmat, és természetesen azt is, ami kimegy öntől. Nem a levelezésére vagyunk kíváncsiak, hanem ezáltal megtudhatjuk azt is, ha valaki fel akarja törni a gépét. Magam részéről végeztem is.

– Lassan az összes technikai munkatárs befejezte a vizsgálódást. Úgy látom a kollégák is rögzítették a fellelhető nyomokat. Van még esetleg valamilyen kérése hozzánk?

– Igen! Ha lehetne, akkor kérnék rendőri védelmet, mert félek ezektől, az ismeretlen tettesektől. Pláne, hogy maguk is arra számítanak, hogy visszajöhetnek.

– Intézkedem ez ügyben, de ne haragudjon, látom magán, hogy van még valami, ami ehhez az egész ügyhez tartozik, csak nem akarja elmondani nekünk. Pedig ezzel magán is meg nekünk is segítene.

– Tényleg nincs semmi más, amit nem akarok elmondani. Egyszerűen nagyon félek. Soha nem volt még semmilyen összetűzésem se rablókkal, sem rendőrökkel. És mint mondtam, teljesen egyedül vagyok, nincs senkim. A szomszédaimmal csak köszönő viszonyban vagyok, na meg ők idősek is. Igazából semmit sem tudnának segíteni veszély esetén. Másrészről én senkit sem akarok bajba keverni. Az emberek eleve félnek minden ilyentől. Kevés az olyan ember, aki beavatkozik, ha rendellenest lát akár az utcán is.

– Magának igaza van, ezt sajnos mi is pontosan tudjuk. Küldünk ide egy járőrt, és gondoskodni fog arról, hogy ne zaklassák feleslegesen, beavatkozik, ha valaki veszélyeztetné az ön biztonságát. Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj, mindent megteszünk, hogy minél hamarabb megtaláljuk a tetteseket.

  Ahogy a rendőrök elmentek, odaült a laptopja elé, hogy megnyissa a mailjeit amik érkeztek. A német újságíró válaszolt. Igyekszik az ügyet felgöngyölíteni, már amennyire tudja. Kapcsolatba lépett egy bécsi kollégával, majd közösen próbálják az ügyet „kinyomozni”, és utána persze publikálni. A személyes találkozásról persze nem akar lemondani, még ha az, csak akkor valósul meg, miután fény derült mindenre.

Írt egy pársoros választ, és elküldte. Bécsben biztosan beindult valami, azért másztak a nyakára máris.

Leon is irt. Semmi olyan nem volt, a levelében, ami érdekes, csak azt, ha pénzre lenne szüksége akkor írja meg, és magyarországi kapcsolatain keresztül tud küldeni. Na meg persze, minél hamarabb látni szeretné.

Álljunk csak meg – futott végig egy gondolat Anda fejében. – A fémkoffer, amit Pesten hagyott valakinél, egymilló dollár értékű kábszer. Ezt kereshették a betörök, és azért követték vagy akarják majd a továbbiakban, mert azt hiszik, hogy Leon nála rejtette el. Ezek vagy G. vagy Alex emberei, de teljesen mindegy. Veszélyben van.

Kopogtattak a bejárati ajtón. Automatikusan összerezzent. Ki lehet az? Ideiglenesen csinálták csak meg az ajtót és a zárat a rendőrség emberei. Holnap majd azzal fog telni a napja, hogy lakatost hívjon. Kiment ajtót nyitni, pontosabban megnézni ki a látogató. Egy egyenruhás rendőr állt az ajtóban.

Köszönt és bemutatkozott a rendőr, őt bízták meg azzal, hogy ellenőrzése alatt tartsa a környéket. Van lent egy másik kollégája is a rendőrautóban, ami most a ház előtt áll.  

– Megadnék egy mobil számot, ami a mi közvetlen számunk a kollegámmal. Itt fogunk cirkálni reggelig. Ha valami gyanúsat észlelne, hívjon minket, és azonnal itt leszünk. Látom, az ajtót csak ideiglenesen csinálták meg. A lényeg az, hogy zárható. Jóéjszakát, és ne feledje, ha valami gyanúsat észlel, mi elérhetőek vagyunk.

– Köszönöm, remélem, nem lesz magukra szükség. Jó éjt maguknak is!

Nem feküdt le. A félelme már enyhült, tudva, hogy lent azért vigyáznak rá a rendőrök, de várta Wolf mailjét meg a beígért repülőjegyet is, amivel majd vasárnap oda repülhet. Csak már ott lehetnék. Nem tudta pontosan, de Wolf valahogy a biztonságot jelentette számára ebben a helyzetben. Valószínű kicsit elszenderedhetett, mert a laptop sípolására riadt. A hálózati áramra kellett rákapcsolnia, mert lemerült.

– Nem aludtam hu de sokat, mert a bateri cirka másfél óráig bírja – gondolkozott el. Ránézett az órára. Este tizet mutatott. – Mikor ír már végre?

Aztán bekapcsolta a televíziót is. Nem sokáig nézte, mert nem érdekelte a műsor. Próbált keresni olyan csatornát, ahol valami hírösszefoglaló van, de nem talált. Hagyta a tévét bekapcsolva, de visszaült a gépe elé. A bécsi lap oldalán sem talált semmit.

– Én már teljesen kezdek bedilizni? Hogy’ gondolhatom, hogy máris van valami nyoma a levelemnek? Az idő sajnos mindenképpen nekik dolgozik. Próbálta hívni Zsuzsa barátnőjét. Nem vette fel. – Na majd holnap. De, hogy holnap el kell magamat tüntetni a lakásból, ahogy rendbe hozták az ajtózárat, az biztos. Nem fogok kibírni itt még egy éjszakát, rendőr ide, vagy oda.

Ezért is próbálta hívni Zsuzsát, hátha vasárnapig meghúzhatja magát nála, de mégsem találta jónak a tervet. – Ki tudja, akkor is volt már barátja, amikor megismertem, meg csak a bajt hoznám a nyakára. Nem ez nem jó ötlet. Majd csak kitalálom holnap reggelig, hogy hova tűnjek vasárnap estig, amikorra a repülőjegy szól. Csak már lenne itt, és írna Wolf is.

Az idő azonban nagyon nehezen vánszorgott az ólom lábain. Még csak tizenegy múlt. Kiment a konyhába, hogy főzzön egy kávét. Mire visszaért a géphez, ott várta Wolf üzenete,

„Kedves Anda!

Szerencsésen megérkeztem. Elintéztem a jegyedet, ha erre a linkre klikkelsz, akkor láthatod is. Nyomtasd ki azonnal. Sajnos a reggeli járatra már nem volt hely, csak a délutánira. Háromkor indul, és én várlak majd a repülőtéren, ahogy megbeszéltük.

Kérlek, azonnal írj, ha elolvastad a levelem, hogy tudjam, minden rendben van.

Sok szeretettel Wolf!”

Azonnal válaszolt, de a betörési kísérletről nem.

– Elég, ha majd akkor elmesélem, ha már ott leszek.

Lekapcsolta a gépet és megpróbált aludni. Dacára a kávénak, sikerült elaludnia.

 

– Alex? Itt Viktor!

– Már vártam a hívásod. Mesélj, mit „intéztetek”?

– Sajnos nem minden úgy alakult, ahogy elképzeltük. Megtaláltuk a lakását, de az ajtón olyan biztonsági zár volt, amit csak feltörni lehetett.

– És feltörtétek mi?

– Be kellett mennünk valahogy, nem? De ez lett volna a legkevesebb. A lakásban nem találtuk a koffert. Felhánytunk az egész lakást, megnéztünk minden elképzelhető szegletet, rejtekhelyet. Nincs.

– Nem értelek titeket. Egy sima kis biztonsági zárat nem tudtuk kinyitni, csak betörni? Ideje lesz, hogy újra a nehezebb megélhetési formát kapjátok, ahonnét felhúztalak titeket. Amikor sima kis behatoló betörök voltatok, nem volt az a zár, amit ne tudtatok volna kinyitni, most meg csődöt vall a tudományotok?

– Alex! Keleti zárat kinyitok percek alatt, de ez nyugati biztonsági zár volt és négy irányban zárt. Azon kívül a kulcs, amivel ki lehetne nyitni az mágnesesen kódolt. Nincs az a lakatos, aki ki tudná nyitni.

– Magyarázni, azt tudtok ilyenkor. Ha egy BMW–t vagy egy Mercédeszt kell kinyitni, azt egy sima teniszlabdával ki tudsz nyitni, és egy mágnesesen kódolt zárat meg nem?

– Nem magyarázok neked. Egyszer majd megmutatom, és próbáld meg kinyitni simán, mint a régi zárakat.

– Nekem ne mondd, hogy a románoknál, már ilyen szuper nyugati zárak vannak. Láttam eleget, hogy milyen lepusztult ott minden. Na, de folytasd! Mi van a laptoppal?

– A laptopot megtaláltuk, nem kellett nagyon keresni. Viszont az adatokat nem bírtuk kiszedni belőle. Több időre lett volna szükség, hogy kiderítsük a mailbox jelszavát. El kellett volna talán hozni.

– És miért nem hoztátok el?

– Nem te mondtad, hogy ne hagyjunk semmi nyomot, ha lehet?

– Ne idegesíts Viktor, hogy fene egyen meg! Ha már úgy mentetek be, mint elefánt a porcelán boltba, akkor nem számított, volna, hogy ellopjátok azt a laptopot. Gondolták volna, egy piszlicsáré kisstílű betörő csinálta. Egyébként azok is vagytok. Szóval se koffer, se laptop, se cím, se semmi. Megmondanád, minek mentetek oda egyáltalán?

– Te nem mondtad azt, hogy milyen az a kégli. Azt sem tudtad, hogy melyik ház, hányadik emelet. Semmi információt nem adtál nekünk, amit használni tudtunk volna. Magunknak kellett mindent kideríteni.

– Óriási! Az iskolában megtanítottak olvasni, nem? Nagy feladat volt végignézni hat vagy hét ház lakónévsorát. Ha ez megterhelő volt számotokra, akkor legközelebb majd nem titeket foglak küldeni ilyen munkára. És a lányról mit tudtatok meg, amit eddig nem tudtunk? Eleve miért nem „beszélgettetek” el vele? Ha ügyesebbek lennétek, akkor belőle kihúztatok volna mindent, amire szükségünk van. Mert biztosan tudja, hogy Leon hova tette a koffert, vagy ha már értékesítette, tudja, hol a pénz.

– Kezdeném azzal, amit már az elején is mondtam, hogy miután csak így sikerült bejutnunk hogy eleve nyomot hagytunk. A csajt követtük, de soha nem voltunk olyan helyzetben, hogy le tudtuk volna kapcsolni valahol. A nyílt utcán még sem vághattuk be a kocsiba, mert Románia azért nem Oroszország. Na meg van valami pasasa, akit kikísért a repülőtérre.

– Nocsak! És megtudtátok, ki a pasas, hol él, mit csinál? Román, vagy más nemzetiségű?

– Már, hogy’ tudhattuk volna meg? Azt sem tudjuk, hogy hova repült. A nőt kellett figyelnünk nem? És hiába vagyunk ketten, nem egy állatot kell befognunk, hanem egy embert. Az azért nehezebb.

– Két pancser! Nem igaz, hogy nem lehetett volna megtudnotok, hogy hova utazik a pasas, meg még a nevét sem sikerült megszerezni? Mit csináltatok ti ott egyáltalán? Teadélutánt?

– Miután kijött a repülőtérről, sikerült elveszítenünk. Eleve azt terveztük, hogy majd ott elkapjuk, de nagy volt a tömeg, és tudta, hogy a nyomában vagyunk. Mondom, azt terveztük, hogy amikor jön ki, beültetjük a kocsiba, és elviharzunk vele. Lerázott minket, és előbb ért a lakására, mint mi. Értesítette a rendőrséget, miután felfedezte a betörést. Majdnem a rendőrök kajaiba futottunk bele. Képzeld el, még éjszaka is őrizték a helyszínt. Most akkor mi legyen? Ha eltüntetjük akár egy órára is, nyomunkban lesz a fél városi rendőrség.

– Hagyjátok a fenébe az egészet. Látom, nekem kell megint munkába állnom. Menjetek Pestre a szokott helyre. Ott találkozunk. Leont kell előkaparni a föld alól is. A csaj nem tud semmit szerintem. Illetve, ha tud is valamit, az nekünk kevés lenne. Figyelni kéne persze, de arra nincs időnk. Leon meg valahol itt mozoghat. Őt könnyebb megtalálni a szénakazalban, mint egy tűt. Eléggé ismerik a környéken.

Letette a telefont és bekapcsolta a laptopját. Kapott jópár mailt, de csak egyet bontott ki. G. írta, és figyelmeztette, nincs sok ideje. Vagy a pénz, vagy az anyag. Ha egyik sem, akkor sajnos kénytelen lesz más „kifinomultabb” eszközöket alkalmazni.

A dühtől nem látott. Eddig minden simán ment, amíg nem került képbe ez a kis hülye román nő. Ha még a bécsi „üzem” is befuccsol, ő mehet, ahova akar. Ha egyáltalán lesz még rá módja.

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.