Horváth István : A RIGÓ

 

 

Gyerekeink elköszönőben voltak. Az autós emberek szokásos sietségével készül?dtek, már az ajtóban álltak, amikor eszükbe jutott a permetező. A hosszabbított permetezőszár még hiányzott. Hogy segítsek nekik, ennek keresésére indultam a fészer felé. Az eresz alá felkötözött, „majd még egyszer jó lesz valamire” nevű anyagok között meg is találtam, amit kerestem.

A nagy igyekezettől először észre sem vettem, de amikor már láttam, nem akartam hinni a szememnek. Az eresz alól úgy is mondhatnám – ha nem lenne képzavar – egy rigó nézett velem farkasszemet.

Az történt ugyanis, hogy az egyszer jó lesz valamire anyagokról, a rigók is úgy gondolták, jó lesz valamire. Ennek megfelelően takaros fészket építettek a tetejére. A keresett permetezőszár épp a fészek alatt volt.

 Végül is sikerült kiszabadítanom. Örültem, hogy a fészek egyben maradt. A rigó azonban nem jól viselte a fészekrengető jelenlétünket és rémületében elrepült.

 Kisvártatva visszamentem hozzájuk. A madár ismét ott ült, rezzenéstelenül. Tollát felborzolva, szinte az egész fészket betakarta.

Amint észrevett, felém fordult. Nyakát kissé megnyújtva – talán a kíváncsiság jeleként – jobbra, majd balra fordította fejét. Nem tudom, hogy a madaraknál megállapítható-e ez, de úgy éreztem, épp a szemembe néz. Mintha csak egy rég nem látott kedves ismerőse lennék, akit a viszontlátás örömében, szemügyre kell vennie. Mindezt teljes nyugalomban, alig karnyújtásnyira.

Nem értettem.

A bizalomnak ezt a fokát nem értettem. Hiszen alig negyed órája épp miattam rebbent fel a fészekről. Vagy rigónak nézett? Aligha…

Kapkodva keresgéltem a gondolataim között. Valami okának mégis kell lennie, hogy egy alapvet?en félénk madár így viselkedjen. És ez a bizalom nem is most kezdődött. Ezt a fészket már egy ideje megépítették. Naponta többször jártam a fészernél, volt, hogy órákig is dolgoztam ott. A jelenlétem első zavaró mozdulatára elrepülhettek volna.

Mégis maradtak.

Ők ezt a helyet választották. Sőt, egy idő után úgy éreztem, ők minket választottak.

Azóta a fiókák kikeltek. A szülők kora hajnaltól napestig etették őket, néhány nap és már a fészket is elhagyták.

Nem tudom, hogy látom-e még őket, de néhány napja egy rigónyi bizalommal gazdagabb lettem.

Legutóbb szerkesztette - Horváth István
Szerző Horváth István 125 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.