Annyi vers van abban,
Ahogyan hóharmatos fűre lép
Az október, s hátán szerteszét
levéltömegsír lobban.
Mennyi vers a játék,
Ahogyan reggel rádsimul
Ködsálad, s körötted kigyúl
minden falu-árnyék.
S az őszi palló mennyi vers?
Lépésed dobogja kifele,
Korlátján sok hideg tenyere
Mégsem érdes, mégsem nyers.
De mennyi vers, mondd, hány sor az
Ha őszízű a csók is már
De az ölelés még nyár,
S ha el is mész, ittmaradsz?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Bihari Csilla Rózália
NyomtatásA meglehetősen nagy, de döntően uradalmi kézen lévő határnak csekély hányadát tették ki a lakosság kezén lévő földek. Tíz ezer aránylott az összesen is ezer hold alatti, kisebb, nagyobb paraszti gazdaságokhoz szülőfalumban. Ennél még kisebbek voltak a falut északról gyakorlatilag [… Tovább]
NyomtatásÉvek óta etetjük apró, fekete napraforgó szemekkel, a nálunk lakó és a hozzánk vendégségbe járó madarakat. Szándékaink szerint persze, elsősorban a széncinegéket. Az élelmes, de nagyon kulturálatlanul étkező verebeket is kedveljük. Azt már kevésbé, hogy bele állnak az etetőbe, és [… Tovább]
Nyomtatás A hőscincér jól látta, aznap az alkony pillangószárnyakon szállt le a tölgyes azon nyiladékára, amelynek kapubejáratát Szarvas szomszéddal ketten védelmezték a hívatlan látogatók ellen. Már minden üde zöldben állt, május vége felé ballagott Időapó. A pillangók még egy [… Tovább]
NyomtatásÉdesanyám is volt nékem … – kezdte a dalt a tanító néni. Irénke az első padban hangosan felzokogott. A tanító néni elharapta a dal folytatását és megsimogatta a leányka fejét. – No, no… mi a baj, drágám? – nem értette [… Tovább]
Nyomtatás Az, amit most elmesélek, az már nagyon régen történt. Nekem is úgy mesélte el egy öreg néni, amikor várakoztam a doktor bácsira, hogy megvizsgálja a beteg torkomat. Volt egyszer egy nagy, hatalmas erdő, tele volt gyönyörű fenyőfákkal. Szerették a [… Tovább]
NyomtatásA”zsengék” közül való „szerelemes földrajz” Egyedül baktatok kerékvágás porán, A háló ágyából nem keltél ma korán. Döcögős ösvényen szemembe tűz a Nap, Huncut bokor ága jól az arcomba csap. Nem sajog az arcom, de a szívem, az fáj, Most is [… Tovább]
NyomtatásEz a „vers” egyetemista koromból, az ezekilencszáz hatvanas évek elejéről való, és pesszimista hangulatomban született. Elég hosszú, de legalább unalmas egy kicsit. Nem az akkori évszázad verse, de az enyém, és fent volt már a Toronyban, de egy szoftveres toronyomlás [… Tovább]
NyomtatásA hibiszkusz bokrunk már akkor is tinédzser korában szipózta magába a Nap nem közvetlen, éltető sugarait, amikor úgy tizenöt éve megkaptuk a szomszéd sorházból elköltöző családtól. Nem akartak már vele bajlódni, mert ugyan szépen, üstformára volt metszve, ám meglehetősen elostorosodott. [… Tovább]
NyomtatásEgy fehér, ovális szoba közepén állok és a nyitott erkélyajtón keresztül a végtelen óceánt bámulom. Percekig állok így, miközben a szél sós permetet vág az arcomba. A nagy víz haragoszölden morajlik és a fehér tajtékos hullámok ütemesen nyaldossák a partot. [… Tovább]
Nyomtatás az augusztusi nyárban nyújtóztunk a fövenyes Dunánál szél se rebbent nagyobbacska kőre hajtottuk ruhánkat bordó köpenyem felettünk a halványkék ég békét sugárzott egy zöld ág rám hajolt és akkor hirtelen kilegelt a víz és mint mohó éhes állat sodorta [… Tovább]
