Seres László : Magány

Alkonysugár szelíd színeit 
hozza magával a kora őszben. 
Benéz hozzám olykor, ha erre jár. 
Küszöbömre ül, kifújja magát. 
Asztalomon ott van a hideg sör még. 
Vártuk őt. Ketten. Én meg a pohár. 
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét, 
Fiam, az élet, nem csak habból áll…

Szava szűk, 
mint az elszabott zakó. 
Ő érti csak, mit kérdez, 
a csendben kezes lesz a szó. 
Ráhagyom.Tudom, 
amit magában féltve hord, 
életének legszebb álma volt, 
most meg százszor széttört 
darabból áll. 
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét, 
Fiam, az élet nem csak habból áll…

Négy gyerek, négy világtáj.
Két asszony, kiknek rabja volt, 
meg rabtartója együtt s külön. 
Rajta osztoztak, s amit az Úr adott
neki, övék volt, míg kívánták, míg bírta. 
Karjával négy országszélt átért.
Kelettel nyugatot, északkal délt 
ölelte s ment, ha nem is várták. 
Ma meg ajtót se nyitnak rá, 
s ha ajtóra lel, mint a hontalan,
be se engedik saját vérei. 
Úton van, nem érkezik meg soha, 
mint a borravaló s a jó halál. 
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét, 
Fiam, az élet nem csak habból áll…

Hozzám, ha jön, bölcs csendet hoz, 
józanságra intőt. Ez illik ránk. 
Ülünk szótlanul, nem faggatózunk. 
Én, meg ő, két külön világ. 
Ő befelé szól, én kifelé hallgatok.
Úgy vonz, hogy szinte taszít, 
meg ne sajnáljam, ha valami fáj,
hisz nincs fénye, csak árnya, mely elvakít. 
Azért egy sörre mindig jó nálam, 
ha porzik belül a máj. 
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét, 
Fiam, az élet nem csak habból áll…

Már hamar fárad, ül, nem mozdul.
Söre fogyóban, az ajtót lesi, 
meg a Napot, mely egyre lejjebb száll. 
Hűvösebb, hosszabb lesz az éj. 
Holnaptól új életet kezd el – mondja- 
s nevet. Jut majd sör helyett… sör, 
a sörhöz nem kell kenyér. 
Kegyelmet nem kér, nem ad soha, 
így boldog ő, a szeme biztos az, 
ahogy töri a fényt s körbefon. 
A kor volt hozzá mostoha. 
Gyökeret eresztett belé, hogy fogja, 
de lombját tépte szét, 
míg Istenhez vágyott, 
lábához lerakta keresztjét, 
s ahogy szaporodnak a vészjelek, 
évei fogynak a vén latornak.
A nők után is fulladozón jár. 
Hát mondja is, ahogy hörpinti sörét, 
Fiam, az élet nem csak habból áll…

Hallgatása darabokra szelt csend, 
gőzölgő kenyér gazdakézben, 
áldozati bárány, melynek vére folyt. 
Újra bűn és újra feloldozás… 
Itt vagyunk egymásnak, poharunk üres, 
önmagunkba fojtott szóval is
megértjük jegymást, 
ő ez egyik, én a másik oldalon. 
Rábólintunk, jó ez a nyugalom, 
ha már a sors így egybesodort 
minden kötelezettség nélkül.

Mi lesz velünk, nem tudhatjuk. 
Én nem kérdezem, 
ő meg nem válaszol rá.
Mégis hallom azóta is, hogy elment,
Fiam! Az élet nem csak habból áll.


(Kép: Internet)

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.