itt minden késik, bármit mutat az óra,
most hajnali hat, tegnap óta esik,
a perceket metróhuzat borzolja,
ami van, már az sem létezik.
a sínszálak, kusza csiganyálként
beletekerednek a félhomályba,
pár román melós buszra vár,
meszes sapkák alatt szemük sötét ingoványa.
itt nem számít ki honnan jött,
az sem, hogy merre tart,
csak zuhog, és a domboldali sáros lötty
fakó foltokká keni a sok galambszart.
néhányszor én is vártam itt: magamra,
rágcsálva citromos nápolyit,
legyen fanyar a csók amit adok,
magamnak, ha tiszták a villamos ablakok.
