Zatykó Zoltán : A kockaház – merész barátok izgalmas történetei

Igazi segítség

– Most már elegem van! – morgolódott Serényke, és lapátját a földre dobta. A kis szerszám csörömpölése visszhangzott a lépcs?házban.

Hahóóó! – landolt mellette Zizgága, aki éppen indult a közeli hamburgereshez. Ott akart a lecseppentett üdít?kb?l és ketchupból belakmározni – Miért bosszankodsz ilyen szép délel?tt?

Serényke csíp?re tett kézzel állt, a fejét rázta. Hitetlenkedve nézett a lépcs?k felé.

Már egy hete se morzsa, se papírfecni. Nem tudok semmit összeszedni! A házmester bizony nagyon alaposan takarít mostanában!

– Ugyan! – vigasztalta a légy – Hiszen van mit enned.

– De én nem enni akarok, hanem keresgetni! Szeretek kutatni! – válaszolt a barátja.

Inkább gyere velem, – csalogatta Zizgága – ide megyek a sarokra büfézni.

Kössz, de inkább újra kezdem a tizedikr?l, hátha mégis lesz valami lim-lom.

Zizgága megvonta a vállát, és felreppent. Kicsusszant a folyosó ablakának résén. Fütyörészve vette célba kedvenc helyét. Ott már sorban álltak az emberek, hogy valami harapnivalót vegyenek. Közben persze potyogtak le olyan falatok is, ami egy légynek hatalmas lakomát jelentenek.

Aznap egészen délutánig nem történt semmi különös. A lépcs?házban csend volt. A lift hangja zavarta meg néha Hálóka álmát, aki a hálója közepén gubbasztott. Nem volt kedve semmihez. Aztán hirtelen valami furcsa zajra lett figyelmes. A földszint fel?l sz?r?dött fel hol er?sebben, hol gyengébben. Olyasmi volt, mint amikor az els?n lakó id?s néni felfelé cipeli a csörg?s, fehér táskáit. Mégsem nyugodott meg, mert ez valami más volt. Lejjebb ereszkedett. Kikukkantott a korlát mögül, és látta, hogy Serényke cipel valami hatalmas csomagot.

Szia! – kiáltott le neki. De a hangya nem hallotta, csak húzta maga után a pakkot. Sebaj, gondolta Hálóka, biztosan nem ér rá. Majd kés?bb úgyis találkozunk. De egy pillanat múlva Serényke ott termett. A póknak is panaszkodni kezdett.

Semmit nem találtam ma sem. – kezdte, és szomorúan lehajtotta a fejét.

Tényleg? – csodálkozott Hálóka, és nem értette, hogyan ért ide ilyen hamar a kis barátja. – Akkor az el?bb mit cipeltél olyan nagy hévvel? Még vissza sem köszöntél!

Cipeltem? Az el?bb? Mir?l beszélsz? – hökkent meg a hangya, és arra gyanakodott, hogy cimborája meg akarja tréfálni.

Te, te! Ott lenn valami csomagot vittél magaddal. – bizonygatta.

Most nincs kedvem viccel?dni Hálóka! – legyintett a hangya, és elindult.

Hálóka nem értette a dolgot, de nem is tör?dött vele tovább. Zizgága teli pocakkal alig tudott visszabújni a résen. Elégedett volt, mert nagyon sok üdít?t kilötyköltek ma, amit?l teljesen megtelt. Miel?tt hazaért volna, meglátta Serénykét, aki egy nagydarab papírfecnit vonszol magával.

Na, mégis szerencséd volt, úgy látom! – kiáltott felé vidáman. De Serényke nem válaszolt, hanem eldobta, amit eddig vitt, és elrohant.  Zizgága annyira meglep?dött ezen, hogy még repülni is elfelejtett. Csak ült a korláton és végignézett magán, hogy mivel ijesztette meg az egyébként bátor barátját. Nem talált semmit, végül vállat vont.

A liftaknában gyülekeztek, mint szokásosan. Serényke ért oda utoljára, még mindig lógó orral.

Zizgága kérd?re vonta, hogy miért nem köszönt vissza néhány órája.

Mir?l beszélsz? – kérdezte izgatottan a hangya – Ma mindenki viccel?dik velem? Hálóka is ugyanezt mondta délel?tt! Fejezzétek már be, nincs ehhez hangulatom!

Zizgága és Hálóka összenéztek.

Akkor valaki van a házban, aki úgy néz ki, mint te. – állapította meg Zizgága komolyan.

Tüszike, aki eddig csendben üldögélt, és az orrát törölgette, most nagyon ijedt képet vágott. Lisztike abbahagyta a bundája nézegetését, Hálóka pedig csomózni kezdett egy szál pókfonalat.

Úgy, mint én? – motyogta magában a kis hangya, majd hirtelen felcsillant a szeme – Akkor már értem, hogy miért nem találok semmit a lépcs?házban! Valaki összeszedi el?lem!

Zizgágának azonnal volt egy terve, és elkezdte szervezni az akciót.

– Oké! Serényke velem jön a tizedikre. A többiek itt maradnak a földszinten, és elszámolnak ötvenig. Utána elindul mind a két csapat, és megkeressük azt a másik Serénykét!

Alaposan benéztek minden sarokba, a lábtörl?k alá, a repedésekbe. A légy még a kulcslyukakba is bepillantott. Amikor a harmadikon találkoztak, csak a vállukat vonogatták. Senkit nem találtak.

Nincs másik hangya! – jelentette ki határozottan Lisztike. Közben egy porcicát igyekezett lesöpörni magáról, ami a bundájába akadt. Mérges volt, mert egyre kevesebb liszt tapadt már rá. Egyre inkább látszódtak a szürke foltok.

Akkor hirtelen megint ugyanaz a zaj hallatszódott, mint amit Hálóka hallott délel?tt. Mindnyájan kihajoltak a korláton, és lenéztek a földszint felé. Az ál Serényke éppen egy kiflidarabot hurcolt magával.

Ott van! – súgta csendesen Tüszike, és abban a pillanatban tüsszentett egy hatalmasat. – HAPCI!

Az ál Serényke felnézett, észrevette ?ket. De a barátok sem tétlenkedtek, rögtön lerohantak. Meglátták, hogy a titokzatos idegen beoson a postaládák alá, a radiátor mögötti résbe. Óvatosan körbevették a bejáratot, Zizgága pedig megkocogtatta a falat.

Gyere csak ki barátom! – szólította fel az elbújt állatkát. Eltel egy kis id?, mire az ál Serényke kimerészkedett.

Ki vagy te? – kérdezte szigorúan a légy. A többiek is közelebb léptek, hogy jobban megnézhessék maguknak az alakot.

Most itt lakom a családommal! – felelte a másik hangya, és befelé mutatott a résbe, ahol hat szempár pislogott kifelé ijedten – A múlt héten leégett a szomszéd utcában annak az embernek a lakása, ahol laktunk. Nem találtunk máshol helyet egyel?re.

Zizgágának megenyhültek a ráncok a homlokán. A résb?l három picike hangya lépegetett ki félénken.

A kistestvéreim. – mutatta be ?ket a másik hangya – Én vigyázok rájuk, amíg a szüleink találnak másik szállást.

Szegénykék! – sajnálkozott Lisztike – Hiszen ti fáztok!

Már nem haragudott Serényke sem. Kitalálta, hogy szívesen adna nekik néhány dolgot, ami jól jönne a költözésig. A másik hangya nagyon megörült.

Komolyan mondod? – lep?dött meg Serényke jóindulatán – Hát az tényleg jól jönne, mert egyedül nem bírok annyi mindent összeszedni, amire szükségünk van.

– Hát persze! – húzta ki magát Serényke büszkén, és boldog volt, hogy egy hozzá hasonlónak adhat valamit.

Zizgága máris szervezni kezdett.

– Oké! Hálóka köt nekünk egy kosarat, mi pedig telepakoljuk, és leeresztjük a földszintre. Lisztike meg Tüszike itt kipakolják.

Értettem ?rmester úr! – tisztelgett tréfásan az egér, és ezen mindnyájan jót nevettek. Gyorsan haladtak a munkával. Egy óra múlva hatalmas kupac ennivaló és újságpapír magasodott a repedés el?tt. Az újság arra kellett, hogy kibéleljék a kuckót a huzat ellen.

Nagyon köszönöm nektek! – hálálkodott a másik hangya, akit egyébként Kuta Tóninak hívtak. A testvéreit pedig Tóbiásnak, Totónak, és Tódornak.

Semmiség!– legyintett Hálóka, és visszatekerte a fonalát. Örömmel nézték a kis hangyákat, akik máris lakmározni kezdtek.

 

Elköszöntek az új lakóktól. Megbeszélték, hogy minden nap meglátogatják ?ket, amiben tudnak, segítenek. Ahogyan hazafelé ballagtak, Tüszike elmélázgatva kezdte mondani a kis költeményét:

 

" Idejött egy hangyacsalád,

Vittünk nekik jó vacsorát,

Jó érzés volt adni,

Legközelebb…HAPCI."

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája