Harsány hahotában, rekeszizmait rángatva, minden önkontrollt feladva, a folyó felé közeledett a szenvedőművész. Az utolsó tizanhat előadásán kifütyülték, képtelen volt egy másodpercnyi valóságosan átélt művészi szenvedés élvezetéhez juttatni a közönséget. Munkaadójának, aki bár tisztában volt tehetségével -hiszen a korábbi időszakban alakított szenvedéseihez hasonlóra egyetlen elődje sem volt képes-, elfogyott a türelme, amikor az utolsó előadáson, a rendes körülmények között zokogó közönség helyett, fetrengve harsányan hahotázó búskomor emberek tömege, a jól megérdemelt búbánat színpadi pótlását, azonosulás helyett, záptojások özönével volt kénytelen honorálni a produkciót. A szenvedőművész röhögőgörcsöt kapott!
Senki nem gondolta, hogy miért megy a folyópartra. Egy jókora kötéllel hatalmas követ kötött a nyakára, amit kézikocsival vonszolt magával, hogy elég nehéz legyen. Ekkor jelent meg a semmiből a jótündér -az a három kívánságos-, akit mindenhonnan ismerünk. Ő, tudvalevőleg egy közismert közszereplő, aki mindnyájunk életében rendszeresen jelentkezik és teljesíti kívánságainkat, azért is vagyunk állandóan boldogok és vágyunk néha egy-egy szenvedőművész szenvedésének végignézésére, azokkal együtt, akik valamilyen okozatgörbület miatt a jótündér társaságát nem élvezhették és ők maguk is olyan valódi búbánatosak.
– Mi az első kívánságod? – kérdezte a jótündér.
– Meg tudnád csinálni, hogy olyan szomorú legyek mint fénykoromban, amikor a csúcson voltam és mindenki
velem zokogott?
– Mi sem természetesebb. A kezdeti féktelen örömét vesztve, ismét természetes állapotba, a zokogó
mélydepressziós, különösebb színészi alakítás nélkül is remek szenvedőképes állapotba zuhant.
-Mi a második kívánságod? – kérdezte a tündér.
– Dobd ezt a nyavalyás követ a folyóba, na nem velem együtt. Most, hogy ismét alkotóképes vagyok, már nincsen szükségem az alámerülésre.
A gondatlan tündér elfeledkezett a kérés második feléről, fogta a követ és dobta művészestől együtt.
A hídról utána kiáltott.
– És mi a harmadik kívánságod?
– Vigyél vissza a hídra, de utána soha ne tudj egyetlen kérést sem teljesíteni!
A jótündér elkezdett gondolkodni, miközben emberünk zuhant. Kevés matematikát tanult, de úgy vélte, ez két
kérés és jelen pillanatban is latolgatja, hogy a kettőből melyiket teljesítse. Vigye vissza a hídra vagy soha többé ne teljesítsen egyetlen kérést sem.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.25. @ 16:45 :: Boér Péter Pál
