Vandra Attila : Nikáb 5. A nikáb hátrányai

Paradox módon a levetkezett nikábos lány látványa csak a kávézás utáni hűvös elválás után kezdte kísérteni. Többször is végigpergett előtte a jelenet, a szégyellős mozdulatok, és a nővér megbotránkozása, amely minden átmenet nélkül a Maryamnak szegezett kérdéssel, s a lány lehengerlő érvelésével folytatódott…

 

 

Paradox módon a levetkezett nikábos lány látványa csak a kávézás utáni hűvös elválás után kezdte kísérteni. Többször is végigpergett előtte a jelenet, a szégyellős mozdulatok, és a nővér megbotránkozása, amely minden átmenet nélkül a Maryamnak szegezett kérdéssel, s a lány lehengerlő érvelésével folytatódott. Most már tudta, mit kellett volna visszakérdeznie, de már késő volt. K.O.-t kapott. Ő vagy az előítéletei? Többször is képzeletben lejátszotta maga előtt a jelenetet, amikor nekiszegezi a kérdést, mellyel visszapergethette volna a labdát a lány térfelére. Aztán a lány nikáb mögül kileső szeme jelent meg előtte, majd megint a meztelen jelenet…

— A fenébe! Egy páciensnek nem szabad ilyen nyomot hagynia bennem! — mondogatta magának. — Hiszen orvosi esküt tettem. Mégis jogos a nővér megbotránkozása… — lett úrrá rajta a bűntudat. Nagyjából egy hét után kezdtek kopni az emlékek, bár egy-egy fiatalabb nő látványától a rendelőben ismét fellobbantak. Nem az épp előtte levő nőt/lányt, hanem a szégyellősen eltakart melleket látta lelki szemei előtt. Aztán az is alább hagyni látszott. Végeredményben egy kétszázezer lakosú város két végében laknak, lehet, évek is telnek el, míg ismét szembemegy vele. 

Egyik nap a központ felé vette az útját, amikor egyik buszmegállóban ismét meglátott egy nikábos, fiatal nőt.

— Maryam? — kérdezte bizonytalanul megérintve a vállát. A nő hirtelen heves mozdulatából azonnal rájött, hogy melléfogott.

— Elnézést, összetévesztettem valakivel… — kezdte a bocsánatkérést, de a nő mellett guggoló, addig a cipőfűzőjét igazító férfi hirtelen felpattant, és rárivallt franciául, de arab hangsúllyal.

— Mi köze a feléségemhez? Hagyja békén!

— Jó, jó, mondtam, bocsánat… — hőkölt hátra Joseph. Ám ez mintha olaj lett volna a tűzre. Az arab férfi előre lépett, s megragadta a mellén a ruhát.

— Honnan ismeri?

— Nem ismerem, mondtam, tévedés… — szabadkozott egy ideig, majd megelégelte, s lökött egyet a támadóján. — Hagyjon békén!

Nem számított az önkontrollját vesztett férfi reakciójára. Mire észbe kapott, öklöt kapott az arcába, és elterült. Ettől már nála is betelt a pohár, s ellentámadásra készen ugrott fel. Ám a következő pillanatban rugós bicska nézett vele szembe. Egy nő visítani kezdett, ő fokozatosan hátrálva karate védekező állásba helyezkedett. Gyorsan peregtek emlékei, próbálva felidézni a késtámadás elhárításának technikáit, hiszen már néhány éve abbahagyta e sportot. Nem lett szüksége rá. A megállóba befutott az autóbusz, támadója pedig rászólt a feleségére:

— Gyere, Miriam! — majd a busz felé terelte, miközben összecsukta a bicskáját.

Miközben Joseph remegő lábbal próbált magához térni a rémületből, egy férfi szolgálatkészen szólalt meg mellette:

— Hívjam a rendőrséget, uram?

— Hagyja… Úgy sem tudok leírást adni róla… Tegye el nyugodtan. Elment, vége… Sietek valahova — hazudta.

A férfi dohogott egy ideig, került olyan szemtanú is, aki hasonló véleményének adott hangot, de az orvos elindult a dolgára. Ha pedig nincs panaszos, hiába hívják a rendőröket… Joseph még hallott néhány megjegyzést az átkozott bevándorlókról, majd befordult a sarkon. Közben valami meleget érzett a sérült arcán. Megtörölte jobb kezével, amikor megnézte, merő vér volt. Óvatosan tapogatta meg ismét, akkor már érezte azt is, hol a seb, amely az érintéstől csípni kezdett. Eszébe jutott, hogy támadója pecsétgyűrűt viselt… Mivel világosszürke nadrágját nem akarta összevérezni, bal kezével próbálta kibányászni a zsebkendőjét a jobb zsebéből.

— Egy kávézót, vagy vendéglőt kellene keresnem — motyogta magának —, ahol van egy mosdó… és tükör.

Mintha meg lett volna átkozva, újabb nikábos nő jött vele szembe. Nagy ívben próbálta kikerülni, ám a nő megszólította:

— Joseph… — ismerte fel Maryam ijedt hangját — Mi lett veled? Arcod csupa vér!

— Összetévesztettelek valakivel… — felelte a férfi epés hangon.

— Ezt fertőtleníteni kell — aggodalmaskodott a lány. — Várj, van a közelben egy gyógyszertár!

— Csak vedd ki a zsebemből a zsebkendőt, és…

— Ezt fertőtleníteni kell! — szólt rá Maryam olyan ellentmondást nem tűrő hangon, hogy megrettenve engedelmeskedett, mint egy kisgyermek, és elindult a megadott irányba. A patikában már ő rendelte meg a szükséges fertőtlenítő- és kötszereket, és adta a tanácsokat Maryamnak. Bár aki hallgatta, inkább rekcumolásnak érezte volna.

— Hogyan történt? — kíváncsiskodott a lány még egyszer.

Joseph néhány mondatban elmesélte a történteket.

— Ráadásul még Miriamnak is hívták… — fejezte be vádló hangon.

— Szerintem menj be a kórházba, és kérd meg a kollégáidat, varrják össze.

— Azt fogom tenni — indult a parkoló felé, ahol az autóját hagyta.

— Sajnálom, mivel miattam… — lett úrrá a lányon a bűntudat.

— Szervusz — búcsúzott el megbocsátás nélkül a férfi.

Alig fordult be az első sarkon, rájött mennyire tiszteletlenül viselkedett, és a lányt bűnbaknak használta saját dühe levezetésére. Ám hiába futott vissza, már hűlt helyét találta. Kétségbeesetten próbálta a környéki üzleteket is végigjárni. Hűlt hamva volt. Hirtelen eszébe jutott előbbi kalandja. Még ha meg is látná, se merné megszólítani…  

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 700 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.