Pál Abigél : Elviszi

 

 

a félelmetes árnyaimat legbelül

a konokságomat fejetlenségemben

a tisztaságomat szűzien őrködve

a gyalázatomat rontásomon felül

 

 

vigalmamat a szenvedély kapuján

könnyemet egy csüngő fűz árnyában

siralmamat mély fekete keresztfán

napjaimat az órák rohamában

 

emlékeim mosódó képeit

a szeretet negédes illatát

a csalódás megszégyenült perceit

és hajam hullámzó vonalát..

 

egy tollpihe szárnyalás

épp csak megtorpan puhán

aztán nincs sehol sem

elviszi hátán a szél.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...