dudás sándor : Platón a magyarázatról

Nyomtatás

Mondhatom azt, rendbejön.

Mi jön rendbe? Mi a rend?

Száz ész százfelé gondol,

s nyomában magyarázatok,

egy se áll meg, mind rohan

vaktába, mire figyelne,

magának önmaga fontos,

mégpedig a legfontosabb!

Egyik másikra nem figyel,

néhányuk összeütközik,

pusztán azon, ha máson nem:

mit keres itt a harmadik?

Udvariasság? Megértés?

Türelem? Tolerancia?

Ezek csak bennünk léteznek,

ettől vagyunk ám emberek!

Érted, ugye, mit akarok

kihozni sok légből kapott,

öt érzéken átszűrt

valót. Ami, lehet, így valótlan,

pedig próbálom tartani,

kötőféknél fogva a rendet.

Milyet? Magam, ha jól értem,

igen, magamat, pontosan.

Kezdjem amiből kiindultam.

Honnan indultam, honnan ki?

És: hogyan! A másik nem onnan,

ez holtbiztos, mint ahogy él,

él és figyeli szavaim, hátha

általuk megérti, ami itt bent.

Nem állhat ott, ahonnan

én indultam, csak mert ő.

A törvényszerűség látszatán

szavak, vergődnek, mindegy

nekik csönd, hang. Ragozzam?

Víz, szél, harang, stb. Önmagát

teremti, él. Meg nem áll,

szárnyas agyi szívverés.