Király Attila : Hóhányó

 

 

 

Késő ősszel havat vártam,
tocsogtam az esős sárban,
jó csizmáért sorban álltam,
még a lábam is lejártam!

 

A hópelyhek csak nem jöttek,
nekifeszültem a ködnek,
együtt fújtam én a széllel,
hóért harcoltam a téllel.

 

Vele ritkán találkoztam,
Mikulással barátkoztam,
ajándékért kicseleztem,
jóságommal hitegettem.

 

A korán tett ígéretet
betartottam, képzelheted!
Rosszcsont voltam a javából,
jól kikaptam a mamámtól.

 

Elnevezett hóhányónak,
jómadárnak, széltolónak,
mégis ölelt, hogy jobb legyek,
ketten szerettük a telet.

 

– Türelmes légy, fog majd esni,
nem kell az ablakból lesni!
Nem csak te vársz égből valót,
ne siettesd Holle anyót!

 

Szóla anyám türelmesen,
de látva azt, hogy tovább lesem
odakünn a téli mesét,
összecsapta a két kezét.

 

Fejcsóválva nézett felém,
de szemében volt még remény.
Varázsolt hát nekem, képzeld,
forró teát lépes mézzel!

 

Arcom ettől piros pozsgás,
felhőkből is némi mozgás,
égből hulló fehér vatták,
hópelyhek az istenadták!

 

Táncra perdült tőlük lelkem,  
sapkát, sálat kerítettem,
kabátba bugyolált engem,
kirohantam, hemperegtem,

 

 csúsztam-másztam,
kacarásztam,
domboldalról leszánkáztam,
hógolyókat hajigáltam.

 

Hóembert is építettem,
ha megolvadt, szépítgettem,
jégcsap volt a jégkrémem,
dehogy fáztam én, kérem!

 

 2012. december 8.-9.
2014. szeptember 7. 

 

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.