51. Szűz Mária és Domonkos Anyát
Mit tehettek, elindultak a siralomház… azaz, az igazgatói iroda felé. Ünige az iskolaépület ajtajáig még barátnőjére sem mert pillantani bocsánatkérően, aki miatta került bajba, hiszen csak őt akarta figyelmeztetni… Legalább Xénia kárörvendő pofájával ne nézett volna szembe. Bezzeg ő egyszer sem bukott még le, pedig művelte ezt nem egyszer. A másik épület, ahova a nagyok járnak, nincs messze, csak az udvar másik végében. Igaz, ő elővigyázatosabb. Ünigének még rémületén is túlforrt egy pillanatra a dühe, amikor meghallotta a gúnyos megjegyzést:
— Pech…
A nyolcadikos fiúk egy csoportja épp akkor oszlott szét, amikor a bejárati ajtó nagyot dörrenve csukódott be Tűz Mária után. Az egyik hátrafordult, és kíváncsiskodni kezdett:
— Mi történt?
— Ünigét csókolózáson kapták.
— Ki kapta el? — vált pletykaéhessé egyik osztálytársa is.
— Mi Anyánk, Szűz Mária / Erkölcsünk szent anyja… — kezdte szavalni a diákkörben jól ismert versikét, de ezúttal nem vizsgázott jelesre elővigyázatosságból, ugyanis az ajtó az erőteljes csapódástól ismét kitárult, Tűz Mária pedig már a súgók lefülelésekor is tanúbizonyságot tett éles hallásáról. Naná, ha ilyesmiről van szó! Visszafordult, és ráförmedt Xéniára:
— Te is! — mutatta neki az irányt, amerre már Ünigéék is elindultak. Az igazgatónő nem tartózkodott az irodájában, így rászólt a három lányra. — Itt a titkárságon megvárjátok, amíg visszatérek! — majd felettese keresésére indult.
A csókolózás, a „letartóztatott” lányok híre — köztük a képviselő és az igazgatónő csemetéje —futótűzként terjedt az iskolában, a pletyka univerzális alaptörvénye szerint. Domokos Melindát értesítették ugyan, hogy Ünige és Xénia ismét „aláírta a jelenléti naplót” az igazgatóiban, említettek neki valami szűzmáriázást, de azt már a forrás nem merte közölni, hogy Boróka is érintett a történetben. Szinte futólépésben tartott irodája felé, amikor eljutott tudatáig egy folyósón elhangzott szóbeszéd valami lányok csókolózásáról. Az őt kereső Tűz Mária mellett is elrobogott, a magyartanárnő alig bírta tartani vele a lépést, és az igazgatói irodáig csak annyit tudott elhadarni:
— A szégyentelenek ott nyalták egymást a szemem láttára, és…
Amikor a három leánykát, köztük sajátját meglátta irodájában, elöntötte az epe. Elveszítve lélekjelenlétét, magából kikelve üvölteni kezdett:
— Tűnjetek eel! Ha még egyszer meglátlak itt… — kapkodta a levegőt megfelelő fenyegetést keresve, de már hang se jött ki a torkán. A három kislánynak pedig nem kellett sok biztatás. Rémülten futottak együtt az iskolakapuig. Xénia nyerte vissza leghamarabb a lélekjelenlétét. A kapunál jutott el tudatáig Szűzmária folyósón elhangzott mondata: „A szégyentelenek ott nyalták egymást a szemem láttára…”
— Dom… A diri azt hitte egymással… — fékezett le hirtelen. Szinte kimondta az igazgatónő csúfnevét Boróka előtt: Domonkos Anyát. (Ha már „Apát” nem lehetett nő létére…) Erre a másik két lány is lefékezett. Azért akkora barátok nem voltak, hogy ezen együtt nevessenek. Főleg azért nem, mert ha ez tisztázódik is, holnap ismét jelenésük lesz. Borókának még ma. S a diri rém ciki helyzetbe került a félreértés miatt. Már az is elég, ahogyan kijött a sodrából, és üvöltözött magából kikelve. Estig nemcsak az egész suli, sőt Szeged városa fog tudni az esetről, hanem a hír biztosan Csongrád megye határát is átlépi. Magyarázhatja a bizonyítványát. Aztán nekik pláne meg fogja…
Mivel a jelenlegi válsághelyzet kezelésére közösen kidolgozott stratégiának igencsak kicsi volt a valószínűsége, s Xénia a távolban megpillantotta a rá várakozó Roxit és Vivient, útjaik elváltak. Ünigéék kettesben maradtak. Lehuppantak egy padra. Boróka kezdett feleszmélni, hogy a félreértést tisztázni lehet. Nem sok lelket sikerült öntenie ezzel barátnőjébe. A tegnapi események után neki már a mai kaland — félreértéssel, vagy anélkül — betette az ajtót. Legalább barátnőjét ne hozta volna kellemetlen helyzetbe…
Az erre való utalás hasznosnak bizonyult, mert Boróka fejében kigyúlt egy lámpa.
— Apu! Felhívom! — s már tárcsázott is.
Miközben Szűz… akarom mondani Tűz Mária néhány kíváncsiskodó diák elűzésével foglalatoskodott, a hangoskodásra Rozsnyói Imre is megjelent, s becsukta maga után az ajtót, kizárva az iskolai Rádió Sánc főadójának szemét és fülét. Hallott ő is néhány elejtett szót valami csókolózásról, meg szűzmáriázásról, de a három főszereplő személye neki is elvette a hangját. Aztán már azon töprengett, hagyja-e még a sírógörcsben fuldokló felettesét magához térni, szóljon-e hozzá, vagy elég pillanatnyilag a megértő férfias érintés, amikor megszólalt Melinda mobiltelefonja. Elég hangos volt a hangszórója, így Imre hiába lépett hátrább, mindent hallott. Már-már kilépett az igazgatóiból, de végül úgy döntött, nem nyit ajtót, legalább a titkárnőig ne jusson el a kifakadás. Boróka „ügyvédje” ugyanis nem fogta vissza magát.
— Mondd, most szabadultál a kényszerzubbonyból, vagy csak fejedre ejtettek? Te tényleg képesnek hiszed a lányodat lányokkal csókolózni? És szerinted hogyan tették egyszerre hárman? Boróka csak figyelmeztette Ünigét, hogy jön Tűz Mária tanárnő, ő pedig a csúfnevét vélte hallani! Fogd már fel, félreértés áldozata!
— Félreértés? Mondd, hányszor hallottad diák szájából: Tűz Mária tanárnő? Vagy azt mondják, Tűz tanárnő, vagy Szűzmária! És köszönöm, hogy mások füle hallatára így üvöltözöl velem! — verte el férjén a port néhány szóban, majd dühödten megnyomta a kikapcsoló gombot.
Rozsnyói Imre néhány szabadkozó mondat után megfogta Melinda alkarját, s mikor ő is ránézett, szemébe mondta.
— Ha megharagszol is, meg kell mondanom: férjednek igaza van. Tényleg elhiszed ezt Borókáról? És, ha lányod csak a „gyertyát tartotta”, elképzeled Ünigét Xéniáával csókolózni? Nem kellene Marit is végighallgatnod?
— Gyűlölöm az egész férfitársadalmat! Hogy bírtok ilyenkor is racionálisak maradni!
— Nincs más választásunk. Valakinek azt is kell… — mosolyodott el az öreg.
Tűz Mária pedig mintegy rendelésre bekopogott, majd résre nyitva az ajtót megkérdezte:
— Bejöhetek?
— Igen — felelte az igazgatónő. — Mi történt valójában?
— Ott csókolózott szemérmetlenül az udvar közepén, mindenki szeme láttára, nem törődve se tanárral, se a kicsikkel…
— …zott? Ki?
— Ünige. Ki más? Egy csöpp szégyenérzet sincs abban a lányban! S még csak hetedikes, mi lesz ebből, ha megnő? Ő ugrott a fiú nyakába, akit ráadásul még nem is ismer!
— Ezt honnan veszed?
— Beismerte!
— Beismerteee? — hitetlenkedett Imre.
— Holnap felhívatom az édesanyját, és beszélek vele! És a másik kettő? Mindkettő szűzmáriázott?
— Igen — mesélte el a tanárnő a részleteket.
— Beszélek a fejükkel. Holnap — ígérte meg az igazgatónő. — Most hagyjatok magamra!
Imre udvariasan előre engedte kolléganőjét, majd követte, de az ajtóból még rosszalló pillantást vetett Melindára, mintha azt mondaná: — Te elhiszed, hogy pont így történt?
Az igazgatónő öklére támaszkodva próbálta helyretenni a történteket. Otthon ismét „kemény” csata vár rá férjével, sőt, elkerülhetetlenül a nemkívánatos tanú füle hallatára… Ha csak Lacival, az még hagyján, de Boróka, ha magához tér első ijedtségéből, maga mögött tudva Apucikáját, abból a kamaszos kitörésből lesz ám a haddelhadd! Mindenképpen ő húzza majd a rövidebbet. Miért is nem vállalt még egyet? A fiúk anyások szoktak lenni, s akkor nem érezné kiközösítve magát. Vagy… Ha már ezzel az eggyel sem bír… Félelme is, bűntudata is egyre nőtt. Miért kellett Borókának épp ilyen barátnőt választania, aki vonzza a bajt? Mióta ide jár, feje tetejére állt az iskola. Ha Ünige nem lenne a képben, a szűzmáriázást el lehetne intézni egy dohogással. Bármiképpen, ennek a barátságnak véget kell vetni. Erre kell koncentrálnia, s valahogyan meg kell nyernie Lacit is az ügy számára. Bemegy hozzá a munkahelyére. Inkább ott zengjen le a szülőcsata, mint a gyermek előtt. Közös frontra van szükség, ha eredményt akarnak elérni! Bezárkóznak Laci irodájába és… Kell, hogy sikerüljön!
Odasietett. Ám Laci nem volt egyedül. Kislánya megelőzte. Már folyt az összeesküvés. Ellene! Amint benyitott, Boróka azonnal támadásba lendült.
— Tényleg azt hiszed…
— Már nem. De te se meséld ki a szűzmáriázást! Hülyének ne nézz! — ellentámadott az anyja.
— Megbotlott a nyelvem… Tényleg Tűz tanárnőt akartam mondani… — szelídült meg hirtelen a kis vadmacska.
— És ne beszélj velem ilyen hangnemben! — kapott vérszemet Melinda. — Nagy hiba volt!
— És te mit csináltál az egész iskola füle hallatára? Úgy…
— Most engem járattok le a munkatársaim előtt! — szólt közbe erélyesen a családapa.
— Jó. Bocsánatot kérek, mert ott, abban a pillanatban annyira elragadott a hév. Ám ha nem szűzmáriázol, nem alakult volna ki az a félreérthető helyzet! — felelte Melinda ideges, de fojtott hangon. Nemcsak a te iskolatársaid, hanem az én tanárkollégáim is tanúi voltak a jelenetnek, és az azt megelőző pletykának. Sőt! A diákjaim is, akik előtt jó lenne megtartanom a tekintélyemet!
— Nyugodjatok meg, majd megbeszéljük otthon hatszemközt — próbálta Laci csitítani a kedélyeket.
— Rendben, menjünk, úgyis előbb édesapáddal akartam négyszemközt beszélni, azért jöttem ide. Annak a barátságnak véget kell vetni! — fordult férje felé a magyarázattal. Ennek újabb kamasztámadás lett a vége.
— Miért?
— Mert nem fogom tűrni, hogy ennek a mindenbajbankanál-nak a hatása alá kerülj! Féltelek, fogd fel! Ha nem elég ok a körülötte kirobbanó verekedések, az sincs ínyemre, hogy egy olyan lány mutasson neked példát, aki ismeretlen nyakába ugrik, és ott csókolózik mindenki láttára az iskolaudvaron. Ki tudja, később mibe rángatna bele?!
— Nem ismeretlennel! Ha akarod tudni, én is ismerem. Régóta!
— Ki az?
— Kinek nézel? — villant egyet a kislány szeme.
— Döntsd el, mi akarsz lenni, anya, vagy igazgató? — csitította feleségét Laci, Borókát ugyanakkor felemelt mutatóujjával intve csendre. — Most itt vége legyen azonnal a vitának, öt perc és hazamegyünk együtt, nincs kedvem hullákat számolni, ha hazaérek.
Ünige már épp a tömbház ajtaját nyitotta, amikor utolérte Boróka SMS-e. „Elsimítottam! Pszt Anyudnak. Hívd titokban: 06304252501. Van egy fagyim?”
Nos a „-tam” kissé az érdemek kisajátítása, az apaiak teljes mellőzésével, nem beszélve azokéról, akikről Boróka nem is tudott. Eh! Bocsánatos bűn! Ünige ilyen részletkérdésekben nem állt neki szőrszálat hasogatni, főleg, mert a szívéről leváló hatalmas szikladarab hatására annyira megkönnyebbült, hogy meg kellett támaszkodnia a lépcsőház korlátjában. Az őt utolérő, velük szemben lakó szomszédasszony aggódó hangon fordult hozzá:
— Rosszul vagy?
— Á nem, csak…
— Mi történt ma az iskolában?
Húúú, azt kéne csak elmesélnie! Hogy szabaduljon, hamar előkotorta kulcsát, és gyorsan elfordította a zárban, amíg Asztalos néni még fel nem tesz vagy két kérdést, esetleg gyanakodni is kezd, aztán első dolga lesz édesanyjával megosztani értesüléseit. Ám így nem maradt ideje új stratégiát kigondolni. Rögtönöznie kellett. No, persze, cseberből dézsába huppant, hiszen a két napig távol levő anyuka kérdéseire már nem adhatott ilyen átlátszóan kitérő válaszokat. S közben ott az az SMS a telefonjában, azzal a titokzatos számmal, amelyet fel kellene hívnia, de nem az anyai fülek hallatára! Győző is biztos érdeklődni fog a mai csókolózás és lebukás következményei iránt… A panellakások tervezőit minimum keresztre kellene feszíteni! Miként lehet egy intim telefonbeszélgetést lefolytatni ilyen hangáteresztő tulajdonságokkal rendelkező ajtók mellett? Na, persze, még bezárkózni se lehet megfelelő ürügy nélkül.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.20. @ 11:25 :: Vandra Attila
