Marthi Anna : Bicegő fülű versek

Írásjelesdi

Még egy szonett is nehéz annak,

aki nem érzi át a tiszta ízeket.

Rímes a tett, csibészen kerüli a

szabad verseket. Prózai hátterű

társlapokra betű színészek sok

kisbetűt ellenek. Míg felkiáltójel

császározással f

enyeget, a

 

 

bábák dolgoznak, és anyák a

 

hajlongó kérdőjelek. Sőt két

vessző közötti futást néha

pontosvessző ad tovább; 

nem lesz stafétább a bot,

kötőjelek vonnak nagybetűs

bölcsek és három pontos lurkók

közt  párhuzamot. Végül úgy 

szedik ráncba a csatatéren egymásért maguk:

felsorakoznak szaporább libákként, egy-két ügyesebb

dőltbetűkkel fél lábon andalog.  

Akik kutyagolnak kettőspontokért,

és azoknak, ami utána felgyűlt,

a nyitja szívünk kulcsa.

Zárs

zóként a pont jön, kideríteni,

 gyöngybEt

űk ringó költeménnyé 

lesznek-e, grafomán dallamunk

 

Beállhat-e szonettnek…

 

 

 

 

 

 

 

 

Anna, kijavítottam az ékezeteket, de őszintén… humornak gyenge, ( nem is értem miért oda… ). Versnek pedig,  gyengécske, rendezetlen. Ide kap, oda kap, belekap…

GuHa már költészet napja, akkor az legyen tisztelet, lélek-rend…

Kívül-belül rend…

Naplóba javaslom.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.04.10. @ 18:01 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak