Marthi Anna : Titokfolt

Folt

 

 

Most szükséges dolgos két kezem.

Volt tesze-tosza hangom, eddig parlagon hevertek csókjaim.

A fények-árnyak feldúlnak, behálózzák egészemet.

Csakra ajtókon tóduljon be a Mindenség.

Szerelem, mindig belőled vezettem át Istent.

Ma ülhetnék akár zajban is, megtréfál a gyakorlat,

elenged-ideér a chi, kiugró szárnyaim repdesnének,

ha benned-magamban nyílna otthonom.

Kapálódzó szív, elkalapált gondolat helyett,

milyen világra éhes még lelkem?

Bejárhatnánk veled.

Szinte felfoghatatlan ez a láthatatlanul

belém fújt csend. Jövőm virradati oltárán

még rendezés alatt a hit.

 

*

 

Titok

 

Szertartás hűvös reggele, vendéget

fogad a mester, eljött a lelki gyakorlat

ideje, válaszok pandóra szelencéből

pránahőfokon, pillangóként születnek

tüdődben, és kiröppennek ajkamon.

 

A múlt jógaülésben varázsszőnyegen,

kibomlik sarkaiból a világegyetem.

Összefűzzük a bolygókat, csillagégőket

szivárvány szín szerint, tűzoszloppá

lesz az aprócska test, de már nem tudjuk

 

hol kezdete és vége nincs, befogadja eddigi

arcaink, filmként megélt próbálkozásaink.

Semmi lehetünk, ki érez, tud, kötetlenül,

a halál árnyékán átsuhanunk, mint üdvözült,

bennünk felébredő örökös szellemgyerek.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1326 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak