Vajdics Krisztina : A biciklikormány

…egy KÉPZELETBELI, JÓL MŰKÖDŐ, ELEGÁNSAN CSILLOGÓ-VILLOGÓ biciklikormány…

   

 

Egy derűs, meglehetősen dolgos őszi hétköznap délután dolgozatfüzetekkel gazdagon megpakolva, de békésen tartottam hazafelé a melengető szeptemberi napfényben — egyszóval tempósan kaptattam a göröngyös-rögös utcaköveken —, s miközben lassan átmeneteltem az elém terített pazar vörösesen sárga levélszőnyegen, beszívtam az ősz hűvös leheletét. Éppen az járt a fejemben, vajon miként is lehetne megszerettetni  tanítványaimmal József Attila verseit?!

Míg ezen morfondíroztam, egy aznapi aranyköpésen derültem pihenésképpen. Így hangzott: „A butizmus lényege az, hogy az emberek nagyon buták voltak.”  S bár a buddhizmus lényegét értem én, és a lélekvándorlásban is hinni próbálok, a kasztrendszer magyar változatát legyőzni mégis csak gondolatban merem. Így beszélgettem magamban tehát jó szokás szerint, mint ahogyan azok szoktak, akik gyakran merengenek, méláznak, társalognak magukkal az élet jó, rossz, de mindenképpen bonyodalmas dolgain. Amint így önmagammal cseverészve poroszkáltam a magyar avaron, egy teljes utcát elfoglaló cserfes családra lettem figyelmes.

Jobbszélen meglehetősen terjedelmes asszonyka díszes nagykendőbe csavartan döcögött, mellette öt gyerkőc szapora orgonasípként sorakozva lépegetett. Elég hangosan csevegtek, önálló, elzárt kis szigetet alkottak. Az asszony és a legkisebb — egyébként bájos arcú — leányka időnként meg-megállt egy szemétkukánál, kitartóan kutatott benne, majd a talált kincset fehér, valószínűleg akciós tesco-s (ejtsd:teszkós) reklámszatyorba pakolta. Mindez látványnak nem volt szokatlan a vidéki kis utcácskában, de a család mértani közepén brummogó, zümmögő, hatalmas barna szemével boldogan nézelődő kisfiú annál inkább! A középen csoszlató legényke ugyanis kezét maga elé emelve látványosan rátarti tekintettel vezetgetett, fordítgatott egy meglehetősen nagy és rozsdás biciklikormányt. Amint közelükbe értem, azonnal észrevette elismerően csodáló tekintetemet, s bár nem kérdeztem, a kisfiú készségesen határozott hangon egyik kezét komolyan felemelve, a másikban szerzeményét büszkén lóbálva, a dolog fontosságának mintegy nyomatékot adva kissé emelt hangon rikkantotta:

— Gyö-nyö-rű! ÚJ!! Biciklim van (!!!)— majd sebesen reménykedve hozzátette. — Tetszik látni, Néni?

A néni megszólítás ugyan kissé szíven ütött, de azért elismerő mosollyal biccentettem.

— Ez igen! Tényleg gyönyörű! Gratulálok! Bevallom, irigyellek!

A család apraja-nagyja hasonlóan boldog vigyorral konstatálta az eseményt, mint újdonsült barátom, és büszkén engedték előre a sárgásan vörös avarral szőtt járdaszőnyegen a kisfiút, a jövő reménységét, akit még a „néni” is irigyel. Én meg csak baktattam tovább azon morfondírozva, lehet, hogy mégsincs szükség lélekvándorlásra, ha nem muszáj. Esetleg még ebben az életünkben, egy kis fantáziával megáldva bármilyen körülmények között egész nyugodtan boldogok lehetünk?

Ha igen, akkor nem is kell hozzá más, csak egy békésen fénylő őszi délután, néhány vörösen virító őszi falevél, egy kis derűsen melengető napsütés, s egy KÉPZELETBELI, JÓL MŰKÖDŐ, ELEGÁNSAN CSILLOGÓ-VILLOGÓ biciklikormány…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 105 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.