Valóság vagy illúzióktól terhes időm várfalán.
Hányszor nyert nálam bebocsátást a talány,
vajon bennem létezel, vagy platóni logika szerint,
nem lehet árva az, ki csillagot farag éjszakákon át,
és égboltra tűzi egyenként álmaink gyolcs zászlaját.
Nevet kapott minden csillag ott, hol múzsaszívtől
dobog a papír, és belopózhat a kín, mint fekete paca,
de elbánsz vele, amint betűid bugyra hajnalra kihasad.
És ülsz a végtelenek hegycsúcsain, hófödte elmédet
hűti kedved, és kávét kortyolsz a Tejútnak gondjain.
Mert hiába ima és igyekezet, a vágytól vemhes tereknek
apró sarkait, összefogni csak annak lehet, ki szerény, ha
jön a tömeg, a valósággá nemesült őrület, és illúzió-közön,
egy mellékágon sem fér el semmilyen közöny, mert éberen
szemléled, hogyan lesz a napi áldozat, rést ütő csillag
a Kozmosz főterén, szekerek gördülnek szupernovák tűzén,
megmarad itt a gondolat, és apró szerszámmal vés tudatot
gombostű fejekbe, ezeregy csillag gyúlna ki, csak éledne
mind, feltétel nélkül beragyogva Jelent az idő kátyúin.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.10. @ 09:32 :: Marthi Anna
