Marthi Anna : Prána-éj

Nyomtatás

Sötét az éjszaka.

A hold hatalmas hárászkendője

beteríti a mennyboltot. 

Csak esőszagú bánat riad,

és csitul a hiányokban bő

előrehaladás. Megállunk, az időt

kérve kérjük, pihenje ki magát,

vonuljon el terébe a mindenségnek.

Vízbe fojtott sellők érzékisége helyett,

ma éjjel szórakozottan csak

magamban lélegezhetek, rám lehel

a szerelmes csend, és bátorkodva

visszaszól szívem, menyasszonyi 

ruhát adok ma inkább lelkedre, 

testedet hagyom, hogy rakja

a rendet rendületlenül, mossa

szennyesét életkísérleteinknek,

csak droggá szeretem a szót, 

csak testté szeretem a testet,

csak simogatássá a valót,

csak tépett fenevad minden illúzió,

és sebeit kötöm be, mikor

angyal helyett egyszerű emberré

öltöztet az éj, nagy feladat

kis megoldásaként leplek meg

önmagammal, isteni tudattá

nézlek, és felfoghatatlan okból

puhítok neked lélekmaradékból

ommos teljesség képzetet.