Marthi Anna : Sallangtalanító

2013.11.17. Marthi Anna Egyéb 11
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

 

 

Állandóan felejtek. Emlékszel a kirakósodra? Nem tudom tovább írni, hogy mennyire szeretlek,

bár a csillagok, bolygók most a helyükön lehetnek. Megmosolygom ezt a percet, Isten helyére

tett engem is éppen e nagy kirakóban, talán az utolsó voltam, és most ő is pihen, olyan jó így

beforrva, sebek nélkül, kiegészülve; tapicskolok a „nagy azúrban”; ülök, és nemsokára alszom

kisszobámban, agyilag tönkrementen, mint beképzelt önsanyargató, próbálom sallangmentesre

fájni a hétköznapot, ott egyszerűsödni, ahol becsapnak folyton a zajok, csendet keresve, hol

múzsa kerülget ravaszt, nem hagyja kihűlni érdeklődésem: felhorkan, hogy mifenét képzelek.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.11.17. @ 21:32 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak