Radnó György : Így élnénk mi boldogan

Nyomtatás

Kedves Gyuri, ezt a kis eszmefuttatást a naplódba javaslom…

Nem azért, mert elbeszélésnek jelölted, inkább csak tájékoztatásként:

„Az elbeszélés kisepikai műfaj, mely terjedelmét tekintve a kisregény és a novella között helyezkedik el. Általában egyetlen cselekménysorozatra épül, a novellánál bőségesebben kifejtve, többszöri helyzetváltozással, viszonylag sok szereplővel, fordulattal…”

A szemek nélküli világban a fény csak haszontalan hulladék. Talán csápjaink is lennének, de minek, az ujjainkkal sem beszélnénk. A lélek tükre lenne az auránk és világítana egyenesen a szívünkbe.

A beszédhez száj sem lenne, hiszen nem látná senki ki az aki beszél, csak jönne a mondandó, mintegy virtuális optikán, harsogna messze, csak annak, akinek értenie kell.

Hát akkor fül sem kell, hiszen minden direkte menne, mint  egy telefonközpont, a csatolás lenne egyenesen a lélekbe.

Ha nincs se szem, se száj, se fül, akkor láb sem kell, hisz nincs kinek a szeméért mennénk a világba, nincs akinek a szavára hallgatnánk, és nem is kell meghallanunk, azt sem, mi nem tartozik ránk. A turizmus sem létezne, hisz ki lenne kiváncsi a piramisokra, ha úgysem látjuk meg soha.

A kezünk is haszontalan, mert minek mutatnánk az utat, ha senki nem lát, és nem hall. Csak egy test, egy torzó marad, amely akkor is boldogul, ha sehova sem tart.

Így élnénk mi boldogan, s dörgölődznénk a planktonokkal.