Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 3

 

3.

 

A nyári gyakorlatot, valahogy túlélte az egész osztály. Persze nem maradt szó nélkül, sem a diákok, sem az osztályfőnök részéről. Kedvére „csemegézhetett” a sok renitens diáklány közt, de nem ezt tette. Nem akart bajlódni külön-külön elbeszélgetve velük. Osztályfőnöki órán tartott egyfajta „fejtágítást”. Ellenkező hatást ért el, mint amit várt. Érdekes módon az eddig jó tanulókként számon tartottak emelték fel a szavukat leginkább.

— Tanárnő! A nyári gyakorlat szerintünk nem volt törvényes. Nem a munka ellen van kifogásunk. Amíg nyaranta, más oktatási intézmények diákjai nyári munkában helyezkednek el fizetésért, addig minket ingyen dolgoztattak, pedig megérdemeltük volna a fizetést. Nem gondolja, hogy ez kibabrálás velünk? Míg mások abszolút felelősség nélküli munkákban, túlóra nélkül, javadalmazásban részesültek, nekünk nem adtak ilyen lehetőséget. Tudjuk, hogy a kórházban való gyakorlat, szerves része a képzésnek, ám most minket lealacsonyítottak. A segédmunkát bízták ránk. Szinte élvezték az ott dolgozók, ahogy naponta volt valamilyen botrány. Tudom azt, hogy sokan közülünk orvosira készülnek, és nem ápolónőnek, de azon keveseknek is elvették ezzel a kedvét, akik valóban erre a pályára készülődnek.

— Üljön le, Morvai. Nehogy a tanári kar tudomására jusson ez, mert sokan búcsút vehetnek az intézménytől. Micsoda szocialista magatartás ez, hogy maguk fel vannak háborodva, hogy nem kaptak fizetést? Maguk ingyen tanulhatnak, sőt érettségizhetnek. Tudják, hogy más országokban, ahol kapitalizmus van, ott fizetni kell az oktatásért? Szégyelljék magukat! Ez volt az utolsó eset lányok, hogy senkit sem vonok felelősségre, mert tulajdonképpen valamennyien megérdemelnének egy intőt.

A hangulat egyre feszültebbé vált. Margit oda sem figyelt, a pad alatt olvasott valamit. Smójci hiába integetett neki, nem vette észre. Aztán Smójci kért szót az osztályfőnöktől.

— Nem szorosan tartozik a témához, de a múltkori fegyelmire szeretnék visszatérni. A két osztálytársunk szerencsére megúszta a kizárást. Javaslom a tanárnőnek, illetve kérjük, hogy ilyen ügyből legközelebb ne csináljanak ekkora botrányt, amikor sokkal égetőbb, és nagyobb problémák vannak. Elnézést, de felnőtt lányok vagyunk. Mindegyikünk tudja, az iskola területén tilos a dohányzás. Azokból csináljanak ügyet, akik ennek ellenére mégis ezt teszik. Ők egy iskolai kiránduláson dohányoztak, nem itt, és nem is nyilvános helyen.

— Üljön le maga is azonnal, Angéla. Tudom, hogy egyfajta osztálybizalmi, de nem tűröm el a kioktatást. A két társuk feltételesen tanulhat tovább. Még egy vétség, és mehetnek.

Angéla szófogadóan leült, ám a foga közt szűrve — hogy senki se hallhassa — csak annyit mondott: dögölj meg, rohadt bérenc. Kicsengettek szerencsére, mindenki felszabadulva ment ki az osztályteremből. Margit továbbra is olvasott.

— Nem jössz ki, a levegőre? Itt akarsz poshadni az osztályban?

— Smójci, nekem olyan mindegy, hogy itt vagy kint olvasok. Nem tud érdekelni mi a fene megy itt körülöttem. Én inkább a felvételire összpontosítok. Ez a sok maszlag, amit ezek itt összehordanak, hidegen hagy. Persze, még fogjuk is be a szánkat, és őrüljünk, hogy ki vagyunk használva! Én mondom: egy bolond, aki ezek után erre a pályára akar menni!

— Na, nem kell ennyire felkapni a vizet! Jössz suli után fagyizni?

— Mész a „szépfiuhoz”? — ugratta.

— Ne is tagadd, halottam a „verebektől”, hogy neked is horogra akadt valaki.

— Vele találkozom. De tudod mit? Várj meg minket, úgyis odamegyünk. Be akarom neked is mutatni… de mondd, a pincér srác mondta meg neked? Ne tagadd, még ha jársz is vele, mert én meg azt tudom, hogy a nyáron „összejöttetek”. Nem mondta, de hiányolt egyszer, amikor ott jártunk.

— Na, jó! Akkor maradjunk annyiban, hogy te is tudod, én is tudom. Ennyi! Akkor ott találkozunk suli után!

Smójci persze jóval előbb ért oda, mint Margit és János. Kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak. Kiderült, hogy Tibor, a pincérfiú a tulaj fia. Amolyan „féltulajdonos”. Sok mindenről beszélgettek, többek közt a továbbtanulásról.

— Angéla, ha te is szeretnél bekapcsolódni a felvételire való felkészülésben, szívesen korrepetállak téged is. Kevés az időm mostanság, már rendesen dolgozom a kelenföldi kórház sebészetén. Ha éppen nem vagyok ügyeletben, vagy a műtőben, akkor tudunk tanulni. Majd Margit szól neked mikor lesz „óra”.

— Ó, előre is köszönöm! Élni is fogok vele. Sajnos most fizetni nem tudok, majd idővel törleszteni fogom.

— Ugyan már, ne beszélj hülyeséget! Nem pénzért vállallak el!

Ettől kezdve, péntekenként a két lány — ha János éppen nem volt ügyeletben — matematika és fizika feladatok megoldásával volt „szórakoztatva”. Közben, ha idejük engedte elmentek közösen színházba, moziba vagy kirándulni. Ám Margitnak és Jánosnak azért maradt bőven ideje édes kettesben is lenni.

Március tájékán, amikor már teljes erőbedobással készült mindenki az érettségire, illetve a felvételire, János egy váratlan kéréssel fordult Margithoz.

— Lassan egy éve ismerjük egymást. Szeretnélek bemutatni a szüleimnek. Mikor érnél rá?

Noha a korrepetálás Jánosék házában volt, soha sem találkozott a szülőkkel. Egy kétszintes villa-lakásban laktak, János teljesen szeparáltan élt a szülőktől. Ám egyébként sem tudtak volna találkozni, mert a mama tanárnő volt egy gimnáziumban, a papa pedig egy múzeumnak az igazgatója. Elfoglalt emberek lévén, sohasem értek haza nyolc előtt. A villa János apjának a tulajdona volt már a háború előttről. A felszabadulás után renoválták. Az államosítást úgy kerülték el, hogy a nagyapa fontos állami embernek számított. Budapest városfejlesztési osztályán dolgozott, mint mérnök. Halála után a fia örökölte meg. A nagymama nem nagyon tudta feldolgozni férje halálát, rövidesen követte. Így maradhatott meg a családi örökség, és ebben lett Jánosnak már tizenhét évesen önálló lakása.

— Miért akarsz bemutatni? Rákérdeztek, hogy ki és mi vagyok?

— Ugyan már, hova gondolsz? Én teljesen önálló életet élek. Nem tartozom semmiféle elszámolással, de…

— Mi az a de? Miért akarsz bemutatni? Emögött van valami „rejtett szándék”?

— Margit! Tudnál a feleségem lenni?

— Ééééén? De hiszen még le sem érettségiztem, nincs egy szakmám, mert ez az ápolónőség vagy mifene, nem szakma, én az orvosira akarok jelentkezni. Hiszen te is tudod ezeket, azért nyúzol engem és Smójcit, mivel felvételezni szeretnénk. Nem gondolod, hogy kicsit korai az elhatározásod? Arról meg nem is beszélek, hogy még tizennyolc sem vagyok. A tanuláshoz pénz is kell, sőt idő is. Ha összeházasodunk, netán jönnek a gyerekek, hogyan járnék egyetemre? Neeem, ezt felejtsd el, egyelőre. Hajlandó vagyok bemutatkozni a családodnál, de könnyelmű ígéretet ne várj tőlem.

— Nagy butus vagy, Margit! Más veled korú lány, már holnap beleegyezne.

— János! Most szemtelen leszek. Le akarsz velem feküdni? Nem azért nem került erre sor, mert félek, hiszen egészségügyi iskolába járok. Nem vagyok fruska, aki nincs tisztában dolgokkal. Nem csak egy házassági kapcsolatban lehet élni szexuális életet. Gondolom, nem vagy ennyire maradi.

János csak állt és nézett. Nem erre számított.

— Nem is tudom, most nagy hirtelen mit is mondjak.

— Semmit — szakította félbe Margit. — Ha akarsz, akkor ez, mint mondtam, házasság nélkül is elképzelhető. Te nem szóltál eddig, én meg, mint nő, ugye nem fogom forszírozni. Nekem nem sürgős.

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.