Darabos Gábor : Az én világom

Nyomtatás

Ez itt az én világom, a falak az ajtó,

Itt húzom meg magam ha elegem van a zajból.

Elbújhatsz a világ elől, nem kell engedély,

Ha belépnél itt várlak, egyet se félj.

Kint az erkélyen, ha a tudatom szárnyalna,

A város befogadna, ha nem kelnék vele párbajra.

Legyintek pár bajra, úgy visz el a képzelet,

A gond elől, ha nem, ökölben a két kezed.

Most csak képzeled? Vagy az álmom láttatom?

A valóság elrohant már az emberi lábakon,

Magam nem áltatom, hogy álmaimból élek,

De addig éljél tényleg, amíg igazat beszélek.

Ez itt az én világom, a padló a mennyezet,

Innen képzelem el hogy megrengetem a mennyeket,

De nemlehet, mert innen nem látom, hogy hová,

Pedig felkelő nap fénye ragyogja be a szobát,

Aztán nyomás, mostmár induljunk az álmokér’,

Ha megfizettél mindenér’, az élet úgy is többet kér

A törmelék felgyülemlett, így már hiába törtettél

És tönkretett hogy mindent egy lapra föltettél

Savval maratnak de te csináld csak magadnak

És hidd csak el hogy értelmet adhatsz a szavaknak

Ezek csak aratnak, hát vetni nekünk kéne

De magyarázd el a vaknak, hogy nézzen a fénybe

Ez itt az én világom, a kanapé, az ágyam

Innen nézem végig ahogy elfüstöl a vágyam

Had lássam, ahogy majd az egész véget ér

Ahogy a mindennel együtt felizzik a csatatér

Nem csak azért, hanem hogy békére leljünk

Sziklákon karcolódva felszabadul a lelkünk

A szemünk sem rebben ahogy lobban fel a láng

Zuhanunásban érzem nem kell már padló alánk

Úgylesz talán hogy egy gondolat majd kiránt

Kihúzták a tőrt, de bentmaradt a szilánk

Úgyhogy vigyázz, mert a végén minden kint marad

Homokba dugtad a fejed, mert az elméd sivatag

Ez itt az én világom, itt van a fejemben

Fejem helyett sorsomat tartanám a kezemben

Lehetetlen nem létezik, nyitni kell egy ablakot

Gond helyett a szélre bízni minden gondolatot

Rosszabbik énedet az eső mossa tisztára

Éjszakában ébredve nincs vígasz a világra

Karokat kitárva, vagy rakni láb után a lábat

Folyó fölött hidak lesik merre szeli a tájat

Nem várat magára, a nap lement már egészen

A felhőkből olvasok, elindulnak merészen

Kérdezi egy részem hogy mit miért is teszel

De ebben a világban te nem is létezel

——————-

Kedves Gábor, találtam benne egy-két jól induló gondolatot, de írásod összességében kusza ujjgyakorlat, a rímek sok helyen erőltetettek és csak ritkán tiszták.

Sajnálom, de nem szeretnénk publikálni. Megértésed köszönöm és további jó alkotókedvet kívánok:

NHI