Ez itt az én világom, a falak az ajtó,
Itt húzom meg magam ha elegem van a zajból.
Elbújhatsz a világ elől, nem kell engedély,
Ha belépnél itt várlak, egyet se félj.
Kint az erkélyen, ha a tudatom szárnyalna,
A város befogadna, ha nem kelnék vele párbajra.
Legyintek pár bajra, úgy visz el a képzelet,
A gond elől, ha nem, ökölben a két kezed.
Most csak képzeled? Vagy az álmom láttatom?
A valóság elrohant már az emberi lábakon,
Magam nem áltatom, hogy álmaimból élek,
De addig éljél tényleg, amíg igazat beszélek.
Ez itt az én világom, a padló a mennyezet,
Innen képzelem el hogy megrengetem a mennyeket,
De nemlehet, mert innen nem látom, hogy hová,
Pedig felkelő nap fénye ragyogja be a szobát,
Aztán nyomás, mostmár induljunk az álmokér’,
Ha megfizettél mindenér’, az élet úgy is többet kér
A törmelék felgyülemlett, így már hiába törtettél
És tönkretett hogy mindent egy lapra föltettél
Savval maratnak de te csináld csak magadnak
És hidd csak el hogy értelmet adhatsz a szavaknak
Ezek csak aratnak, hát vetni nekünk kéne
De magyarázd el a vaknak, hogy nézzen a fénybe
Ez itt az én világom, a kanapé, az ágyam
Innen nézem végig ahogy elfüstöl a vágyam
Had lássam, ahogy majd az egész véget ér
Ahogy a mindennel együtt felizzik a csatatér
Nem csak azért, hanem hogy békére leljünk
Sziklákon karcolódva felszabadul a lelkünk
A szemünk sem rebben ahogy lobban fel a láng
Zuhanunásban érzem nem kell már padló alánk
Úgylesz talán hogy egy gondolat majd kiránt
Kihúzták a tőrt, de bentmaradt a szilánk
Úgyhogy vigyázz, mert a végén minden kint marad
Homokba dugtad a fejed, mert az elméd sivatag
Ez itt az én világom, itt van a fejemben
Fejem helyett sorsomat tartanám a kezemben
Lehetetlen nem létezik, nyitni kell egy ablakot
Gond helyett a szélre bízni minden gondolatot
Rosszabbik énedet az eső mossa tisztára
Éjszakában ébredve nincs vígasz a világra
Karokat kitárva, vagy rakni láb után a lábat
Folyó fölött hidak lesik merre szeli a tájat
Nem várat magára, a nap lement már egészen
A felhőkből olvasok, elindulnak merészen
Kérdezi egy részem hogy mit miért is teszel
De ebben a világban te nem is létezel
——————-
Kedves Gábor, találtam benne egy-két jól induló gondolatot, de írásod összességében kusza ujjgyakorlat, a rímek sok helyen erőltetettek és csak ritkán tiszták.
Sajnálom, de nem szeretnénk publikálni. Megértésed köszönöm és további jó alkotókedvet kívánok:
NHI
Se a szülői házban,
A holnapban, vagy mában,
Se alkoholban, számban,
Vagy éjszaka az ágyban.
Nyugalmam nem lelem,
Nyugalmam nem lelem.
Se lírában, a versben,
A busz, vagy vonatjegyben,
Se égen, fellegekben,
Vagy sorsomban, jelekben.
Utamat nem lelem,
Utamat nem lelem.
Se lelkembe meredten,
A csókban, vagy kezekben,
Se tükörben, szememben,
Vagy szekrénybe rejtetten,
Magamat nem lelem,
Magamat nem lelem.
Ha szabad leszek egyszer,
Nem is egyszer, ezerszer,
Megkérdezem a szelet,
Amit mond, arra megyek.
Magamat meglelem,
Magamat meglelem.
Majd ha arccal a sárban,
Taposnak rajtam bátran,
És mind amerre jártam,
T?z perzselte, és láttam.
Utamat meglelem,
Utamat meglelem.
Ha földbe vagy a szélnek
Eresztenek a vének,
Mikor rólam mesélnek,
És nekem szól az ének.
Nyugalmam meglelem,
Nyugalmam meglelem.
Száll a füst lassan, áthatja ereim.
Éneklem halkan, nem érdekel senkit.
Gondolkodó pálca az időt megállítja.
A szívhez is eljut, a bomlást gyorsítja.
Száll a füst lassan, útjába semmi nem áll.
Hasít teret, időt, a tudattal égbe száll.
Könnyeimen át, pedig minden felgyorsul.
Rohan a világ, feje tetejére fordul.
Száll a füst lassan, én csak éneklem halkan.
Nézem ahogy a füsttel elszáll a dallam.
Magamat hallgatom, hogy magamat halljam.
Szállnék én is, de egy helyben ragadtam.
Amit halkan énekelt: Barrington Levy – Black Roses
Kiss Annamária, volt osztálytársam,és jómagam írtuk szakmai vizsga alkalmából. A fejünk annyira megtelhetett információval hogy ez egy vers formájában kiáramlott onnan. Szeretném jelezni hogy a versben mindennek értelme van, és nem csak szakszavak vannak egymásra dobálva. A tanárainknak okoztunk vele pár örömteli percet, remélem hogy Nektek, nöknek is tetszeni fog.
A toxikológus vallomása
Úgy lennék az adrenalin agonistád,
Izgatnám agyad szimpatikus szinapszisát.
Rejteném növekvő depedenciám,
De szememben látszik az aritmiám.
Átvilágítanám derített metszeted,
Átszívatnám rajta semen-em.
Kezedbe adnám elektródomat,
Majd megmérném vele potenciálodat.
Mintám injektálnám a HPLC-dbe,
Befejezném szépen retenciós időre.
Atomjaid hadd gerjesszem,
Magas lángon elnyelessem.
Miért vagy te inert mégis?
Ne játszd az elektroforézist!
Egyre magaslik a tolerancia,
Talán elvisz a Coprinus-szindróma.
Xanax helyett legyen Panax,
Ha protondonorként velem maradsz.
Elérem veled a homeosztázist,
El nem választom a két fázist.
Te vagy nekem a Belladonna,
Kötődnék veled kovalens módra,
Vagy protonként érezzek vonzalmat,
Feléd nyújtsam hidrogén hidamat.
Ne félj, nem kell ide tűzvédelem,
Elérem gyulladási hőmérsékletem.
Termőleveled mindennap megcsodálom,
Majd organoleptikusan megvizsgálom.
Édesebb vagy minden szénhidrátnál,
Szebb vagy egy pozitív Fehling-próbánál!
Szeretlek, ez tudható, mint a DDT kimutatható.
Nemzedékek múlva, nyírfalevél földre hullva
Detektálja feléd érzett szerelmemet,
Hogy holton túl is veled leszek.
Ezért gyere velem, reagáljunk hevesen,
Képezzünk komplexet egy óraüvegen!
Elektronjainkat dobjuk a közösbe,
Delokalizáltan egy aromás gyűrűbe.
Hogy ne szakadj ki belőlem már amíg élek,
Még akkor sem, ha végleg égbe száll a lélek! (A képen az oxitocin nevű hormon látható, melynek nagy szerepe van a szerelmi életben.:)
Nem határozottan élek,
De élek. Határozottan!
Biztosan van bennem Lélek,
Bár kicsit fogyatkozóban,
Mint a whiskey íze a szájban,
Amikor lassan átváltozik,
Átcsap másnaposságba,
És csókról ábrándozik.
Vonszol egy test
Előre, majd hátra,
Hátha mintát fest
A vektorok sokasága.
Egy tér közepén ácsorgok.
Rohanó tömeg.
Tudom, nem a Föld forog,
Csak fejemben a kövek.
Lenézek a semmibe,
Leesem, kis híján,
De kapaszkodik testembe
Egy melankó-lián.
2012.10.03
“Nem hallod, könyörgök – csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok – míg te élni mentél”
– Földes László (Hobo Blues Band)
Olyan könnyű vagyok éjszaka,
Mégsem fúj a szél északra.
Hiába kelek fel,
Nincs más, csak a vér szaga
Feltettem mindent egy lapra,
Mégis széthullott másnapra.
Erősen állok, nem félek,
Sátorban élek.
Mindenhol ott vagyok,
De sehol sem nagyon.
Mindenhol otthon vagyok,
Hiszen sátorban lakom.
Vihar előtti csend
A fülembe hangosan cseng,
Kiabálok fölfelé,
Lássátok itt vagyok lenn.
2009.12.02A képért köszönet: Blacklamb photography
A képért köszönet a Blacklamb photography-nak.
https://www.facebook.com/pages/Blacklamb-photography/187961587990983
Nagy tenger az élet,
Én hullám sem vagyok,
Csak apró csepp, félek,
Hogy közétek zuhanok.
Épp hogy elindultam,
A nagyján túl vagyok,
És alattam nyúlnak
Örvények, túl nagyok.
Sokan vagytok, látom,
De mit értek vele?
Megakadtok a gáton,
A vége az eleje.
Egymást fullasztják
Egyre csak a mélybe.
Vagy másolod alakját,
Hogy kerülj a helyébe.
Egyre csak zuhanok.
És már-már elfogadom
Sorsom, hogy utamon
Senki vagyok, folytatom.
Csak egy azok közül.
Eső, és nem tinta-
Csepp, ami annak örül,
Rím lesz belőle, tiszta.
De valami változik!
Viharba érve testem
Lebeg, mint ki álmodik.
Tengerbe nem estem.
Repülök, északra,
És épp arra vágyom.
Vigyél engem még arra,
Mert a szél a barátom.
Ki tudja, hová sodor,
Így már lehetek bármi.
Papíron hagyok nyomot,
Majd olyat, ami számít,
Vagy borban az asztalon.
Amin megcsillan a fény.
Jégvirág egy ablakon,
Vagy tulipánon a dér.
2012.09.18.
