Előző feleségem
Az ember, ahogyan fut az idő felette, néha meg-megáll, mintegy összegezve tapasztalatait, és ilyenkor előkerül egy csomó emlék is, hiszen érző lénynek vallja magát.
Akadnak olyan szerencsések, akik az első szerelem alkalmával életük párját lelik meg, s vannak, akik talán második, harmadik, esetleg csak kitudja hányadik alkalommal találják meg társukat. Jó néhányan talán meg sem találják. Vajon mit találhatnak, akkor, ők, akik semmit sem találtak? Ők várakoznak, bízva, bizakodva remélnek — gondolom, én. Persze a legtöbb esetben: kit érdekel, mit is gondolok. Talán egyes-egyedül jómagamat, de engemet azután mindenképpen…
Ilyen kósza gondolatok közepette üldögéltem az autónkban, feleségemre várva. A piaci bevásárlás volt a cél, oda kívántunk eljutni. Közös autó, külön jogosítványokkal. Ezen a napon a feleségem lesz a vezető. Én már nem is tehetném, tekintettel a túl korai ébresztőre, s az alkalom adta féldecire. Nem, nem vagyok alkohol lista! Nem vagyok ital-árlap. Nem ezt végeztem. Mindenki úgy ítél meg, ahogyan neki jól esik. Végeztem!
Mellesleg a feleségem (a jelenlegi feleségem) szokta ezt vélekedni rólam, holott nem hiszem, hogy okot adtam volna rá. Semmit sem adtam, csak a hó elején a fizetésemet, akárcsak ő is.
Természetesen — és azt hiszem, jól tudom —, előfordul nálam is, hogy megiszom egy üveg sört, otthon, tévénézés közepette, mert jól esik. No persze nem nap mint nap, hanem sör, mint sör.
Ahogy az autóban várakozok, s közben minden eszembe jut — azaz: nem minden, de minden baromság, ami sokak szerint baromság, ténylegesen, de akadnak olyan vélekedők is, akik viszont nem osztják ezeket a nézeteket. Sőt! Egyáltalán semmit sem osztanak, de hát nem lehetünk egyformák, sem valamennyien, de még én magam sem.
Ahogy így értelmetlen dolgokon gondolkozva várakoztam feleségemre, egyszer csak megjelent a feleségem, a jelenlegi feleségem, s így végre el is indultunk, úgy ahogyan elterveztük, vagyis feleségem kézbe vette a kormányt, én pedig — még volt annyi időm, éppen — az ajtó feletti kapaszkodót. Erre, mondjuk nem volt semmi különösebb okom, mégis így tettem, mondjuk talán megszokásból. Meg szoktam ugyanis kapaszkodni, néha ok nélkül is, mert többször hallottam már, hogy néha jól jönnek a kapaszkodók… nos, visszatérve az eredeti történetemhez, ahonnan már kezdtem csúnyán elkalandozni, ott folytatnám, hogy feleségem az autó elindítását követően, tevékenységét mintegy folytatva, gázt adott, s a kocsi meglódulva az eltervezett irányba, már vígan gurult a kerekein. Külső szemlélőnek ez talán nem is tűnt olyan furcsa dolognak, ezért azután magam is napirendre tértem a dolgok felett.
Ezen a csodálatos napon volt szerencsém ismét látni az előző feleségemet is. Tudom, ez talán többeknél ellenérzést válthat ki, irányomba, de nem akarnék semmit sem eltitkolni az olvasók elől, így elmesélem még az esettel kapcsolatos továbbiakat is: jelenlegi feleségem tehát vezette az autónkat, éppen, amikor ismét egy málészájú autós mögé értünk. Mondta is a jelenlegi feleségem, akihez egyébként szerelmi házassági kötelék fűz, hogy: „Te! Ki az a nő, aki a balfék autós mögött halad a sorban?” Megvontam a vállamat, mert akkor még nem láttam át teljesen a szituációt, s csak kapaszkodtam a felettem levő fogantyúban, mialatt jelenlegi feleségem megunva az előttünk haladó autó határozatlanságát, nekiállt azt kikerülni.
Ütemesen végrehajtotta a kikerülést, visszatért haladási irányába, s egy mosolyt villantott felém. Az előzés pillanatában döbbentem rá, hogy ő, a szeretett feleségem egyúttal az előző feleségem is.
Hamarosan leparkolt a piac mellett, megérkeztünk.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Berta Gyula
