Pilinszky János:
Agonia Christiana
Szellőivel, folyóival
oly messze még a virradat!
Felöltöm ingem és ruhám.
Begombolom halálomat.
(1958)
A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
Nagycsütörtöktől nagyszombat délutánjáig harangok helyett kelepek szóltak.
„A harangok Rómába mentek…” Ez jelképezi, hogy senki nem szólt Jézus mellett.
Botár Attila:
NISZÁN DÉLUTÁNJA
Titoknyílt seb a lenti hajcihőn túl
az Áldozó három világra külde
gödölyét az ítéletes gyepőre
oldódjon éggé testet szenvedő súly
A tű-nem-érte gyolcs kivetve kockán
fönt király hárfáz négy Janus-pofára
forró levelét ontja a borostyán
és útba esik Niszán délutánja
A szikla kínt lepel formát forogna
hol asszonyi szem szivárogni nem mer
harmadnap-malom fáját…
Jankovics Marcell
Jelkép-kalendárium
(részlet)
Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyven napot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniök), ami ötven napig, pünkösdig tart. A húsvétnak mint tavasz-ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a „sódar behozatala”, hanem tűzszentelés is jelzi; eddig is láthattuk, minden „negyvenedik” ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta. Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot. A tűzszenteléshez, akárcsak a farsang temetésekor, most is „halotti” máglya szolgáltatta a lángot. Ez volt az ún. „Júdás-égetés” vagy „Pilátus-égetés” (változata pedig a „Júdás- vagy Pilátusverés”). A nagyhét valamelyik napján a gyerekek nagy dérrel-dúrral a templom elé hordtak mindenféle ócska ládát, hordót, egyebet, s ott darabokra hasogatták őket. E roncsokból rakták aztán a tűzszenteléshez való nagyszombati máglyát. (Harmadnap ide, harmadnap oda, a föltámadást az egyház is már nagyszombat este megünnepli.)
Tiszteletes edény
Jézus földi életének két végpontját két kehely jelzi. Az első kehely galambbal Mária teherbeesésének jelképe; az edény a Szűz teste, a belé merítkező galamb a Szentlélek. A második kehely (a Grál) a Megváltó kereszthalálát jelképezi. Ez áll a kereszt tövén, ezt tartják az angyalok a megfeszített sebei alá, ebbe folyatja a Bárány a vérét. A két kehely eggyé válik a mise kelyhében, amely Krisztus testét, a szentelt ostyát és vérét, a szentelt bort tartalmazza katolikus felfogás szerint. A mise rituálisan megismétli az utolsó vacsorán történteket, amikor Jézus a kenyeret és a bort mint saját testét és vérét osztotta el tanítványai között, mondván: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19).
A két szimbolikus kehely, a fogantatás- és haláljelkép végső fokon egy. A meghaló és feltámadó napisten „élete” örök visszatérés. Eltávozása visszatérés az anyai testbe, a földanyába, hogy ott újra fogantassék. Halála tetszhalotti, voltaképpen magzati lét, újjászületésének szükséges feltétele. Mária mint Jézus testének tartóedénye jelenik meg a litánia szövegében is: „Tiszteletes Edény”, „Mária, Aranyház”. Ez utóbbi megszólítás az oltár szekrénykéje, a tabernaculumra utal, mely az úrmutatót, s abban a szent ostyát őrzi. Az isten, illetve hérosz testét befogadó és kibocsátó edény képzete igen-igen régi, s kiterjesztődik az archaikus újjászületés célzatú áldozatokra, beavatási szertartásokra is.
A keserű pohár
A halál mérgét is a misztikus edény tartalmazza. A halálkehely hasonlat az utolsó vacsorát követő nagycsütörtöki látomásban hangzik el az Olajfák-hegyén, a Getszemáni kertben, ahol Jézus az Atyához könyörögve kiinni való pohárnak nevezi a reá váró szenvedéseket (Lk 22,42). E jelképes edényt az ember óhatatlanul a méregpohárral társítja, amely szintén gyakori jelkép a keresztény ikonográfiában. Szent Donát, Norbert, Benedek, valamint János evangélista attribútuma a „hamis kehely”, törötten, pókkal, kígyóval, illetve a „babiloni” sárkánnyal.
El Greco: Feltámadás
(Museo Nacional del Prado)
A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokoló szent asszonyok a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről. A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőben lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek. Az egyház nem vette jó néven a két esemény összevonását, mert az szükségtelenül hangsúlyozta Krisztus napisteni vonásait. A sír száján át egyenesen az égbe emelkedő sugárzó alak inkább megfelelt a tavaszpont kapuján átkelő Nap megtestesülésének, mint a dogma szerint a földre testi valójában visszatért Megváltó ábrázolásának (lásd Matthias Grünewald Isenheimi oltárának szárnyképén). A levegőbe emelkedő sugárzó Krisztus asztrológiailag megfelel a Kos jegyben exaltatióban lévő („emelkedő”) Napnak.
Dsida Jenő
Húsvéti ének az üres sziklasír mellett
Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó – mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.
Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.
Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, –
Krisztus, ilyen voltam én.
Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.
Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szurnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.
Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és e sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.
Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom…
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.
Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.
Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.
Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.
Fennakadva tüskeágon,
éjsötét nagy pusztaságon
étlen, szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.
S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.
Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan…
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utólérlek, Krisztusom!
Pilinszky János
Húsvét margójára
(részlet)
A gyónás szentségében titokzatos módon mindig jelen van ez a drámai pillanat. Semmiféle önelemzés és semmiféle bánat nem pótolhatja ezt az értéket. A lelkiismeret-vizsgálatot és bánatot csakis a gyónás emeli valamiféle hasonlíthatatlan drámai történéssé, konkrét erejű mozzanattá. A gyónással küszöböt lépsz át, mely a bőn rabságából Isten szabadságába vezet. Fellélegzel. Megtetted a nagy lépést. Látszatra alig „történt” valami; „cselekedeted” isteni közegben játszódott le. Csak csöndes ujjongásodon érzed, mennyire valóságos szabadulásod.
De épp ez a titokzatos „cselekvési mozzanat” magyarázza azt, hogy el is lehet szokni tőle. Erő, és újra és újra elhatározás kell minden egyes gyónáshoz, mint minden valódi cselekvéshez. S már a cselekvés „misztikájához” tartozó kérdés volna azt megfejteni, az ember miért hajlamos a restségre akkor is, mikor az rabságot, rosszat, árnyékot jelent számára, s miért rest megtenni a döntő lépést, mikor az a szabadságba, örömre és világosságra vezető
Nagy László
Esti képek
(részlet)
4
Villog már a gyantaszagú
ládákban a sok tojás
ketrec telik, három falu
csupa jérce-sikoltás.
Suhanc karját kosár húzza,
lányok ölén szárnyasok
rángnak, rácsapnak a blúzra,
pírban a mell fölsajog.
Most verejték esik latba,
piheg tünde mérlegen,
szívükön egy pillanatra
lehorgad a szerelem.
Aztán fölmagasul szépen,
földszag hömpölyög a szélben,
szikráznak a csillagok.
Máté Evangyélioma 28. rész
Károli Gáspár fordítása
1. A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
3. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
4. Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
5. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6. Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.
7. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.
8. És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak.
9. Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte.
10. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
11. A mialatt pedig ők mennek vala, ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent a mi történt.
12. És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek,
13. Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk.
14. És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból.
15. Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, a mint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.
16. A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala őket.
17. És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.
18. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
20. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
Karl Rahner: Húsvéti misztérium
A II. Vatikáni Zsinat után világszerte ismert kifejezéssé vált a ,,húsvéti misztérium”. Egyre gyakrabban találkozunk vele mind a teológiában, mind a liturgikus imádságokban. Ha egészében lefordítják magyarra, ,,húsvéti titoknak” mondják a legtöbbször. De mivel a ,,titok” szó félreérthető és néha félrevezető is, gyakran mindjárt a konkrét jelentéssel fordítják a misztériumot, ahogyan a tartalom és szövegösszefüggés szerint legjobban odaillik: szentmisének, szentségnek, ünnepnek stb. A misztérium szó ugyanis egyáltalán nem hétköznapi értelemben vett titkot jelent, és egyáltalán nem olyan dolgot, amit nem lehet megérteni és felfogni. A misztérium – ahogyan már Szent Pál is használta – olyasmit jelent, ami kinyilvánul, jelenvalóvá lesz, jelek által felfogható és megismerhető: Isten megjelenését, akaratának és szeretetének kinyilvánulását jelenti.
Isten üdvözítő szeretete Jézus Krisztusban nyilvánult ki tökéletesen. Jézus egész élete misztérium. Életének a csúcsa, legnagyobb és legjelentősebb eseménye: az ő halála és feltámadása (ide számítva mennybemenetelét, megdicsőülését is). Ezt a végtelen értékű krisztusi eseményt foglalja össze a ,,húsvéti misztérium” kifejezés. A liturgiáról szóló zsinati megnyilatkozás (a liturgikus konstitúció) ezért állítja ezt a kifejezést mind az üdvtörténeti teológiai szemlélet, mind a gyakorlati keresztény élet központjába: ,,Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének ezt a művét, amelyet az isteni hatalom nagy jelei mutattak meg előre az Ószövetség népének, Krisztus, az Úr beteljesítette. Elsősorban boldogságot adó szenvedésének, a halálból való feltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által, mert ebben ‘halálunkat a maga halálával lerontotta, és feltámadásával visszaállította az életet’ (húsvéti prefáció).” (Lit. Konst. 5. pont.)
A húsvéti misztérium jelentésének azonban csak egyik részét foglalja össze a kifejezés történeti vonatkozása, vagyis hogy Jézus földi életére, legfőképpen halálára és feltámadására utal, és ezekre emlékeztet. Jézus Krisztus élete ugyanis nem egy emberi élet a sok közül, hanem egyetemes élet az emberekért. Mindenki életéért való élet, még pontosabban (így is lehet mondani): mindenki élete. Múltra, jelenre és jövőre vonatkozó élet, ahogyan korunk neves teológusa, Gottlieb Söhngen írja: ,,Krisztus üdvözítő tetteinek kettős, vagy helyesebben, hármas oldala van. Először is történelmi tények, s mint ilyenek egyszeriek, és a múló időhöz tartoznak visszahozhatatlanul. De mégsem puszta történések vagy tények, hanem üdvtörténések vagy üdvtények… Isten Lelke által, aki maga az örök élet és az örök élet teremtője, Krisztus üdvözítő tettei tovább élnek és jelen vannak. Krisztus üdvözítő műve tehát történelem és misztérium egyszerre. Mint isteni misztérium állandó jelenben él tovább Isten Lelke által. Krisztus üdvözítő tettei továbbá tanító és kötelező példa is a mi erkölcsi törekvéseink számára. Krisztus üdvözítő műve tehát történelmi tény, isteni misztérium és erkölcsi minta.”
Népi szokások
Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.
A világias jellegű öntözés, locsolkodás bemutatása voltaképpen kívülesik könyvünk magunkszabta keretein, így csak röviden, egy-két adalékkal utalunk rá. Archaikusabb jellegű tájainkról idézünk, ahol a szilaj szokást még a közösség paraszti formakészsége szabályozta.
Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tőzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.
Egyik háromszéki beköszöntő:
Feltámadt a Jézus, mondják az írások
Vízöntő hétfőre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.
Az öntözés kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus célzatú változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.
A húsvéti tojást hozó nyúl képzete nálunk is csak a legújabb időben a városi kultúrából került falura. Tyúkverést, kakasütést viszont húsvéttal kapcsolatosan is ismerünk. Még Apácán dívik húsvétkor az iskolások kakaslövése, régebben általánosabb szokás volt. (Erdélyben feltehetőleg az erdélyi szászok régi szokásanyaga nyomán lett divatos.)
népdal
Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág;
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával.
Teljék a tarisnya szép, piros tojással!
Szabó Magda
A nyúl
(részlet)
Családon belül is lelkünk előkészítésével foglalkoztunk, apám bezárt zeneszekrényt, zongorát, ki milyen szórakoztató könyvet olvasott, beszolgáltatta, nekem könyveim mellé papírt, ceruzát, megkezdett írásműveimet is félre kellett tennem, a család szelleme csendet követelt, a nagyhét eseményeinek lélekben való követését, bűnbánatot. Nem körbe vagy előrenéztünk, hanem hátra, saját nem kellemes titkaink, bűneink világába, nem szólhatott a rádió sem. Nagypénteken, a reformátusok hivatalos halottak napján sorra jártuk a temetőket, meglátogattuk az ott pihenő nagyszülőket, aznap teljes böjt volt, s bár az engedélyezett, aszalt szilvából főzött leves a tálalón állt, sose szegte meg senki a megtartóztatás idején, a feltámadás és a beállt ünnep aztán annál diadalmasabb és ragyogóbb volt. Megvallottunk mindent, amivel Istent vagy embertársainkat megharagítottuk, aztán megkaptuk a feloldozást, s az irgalom igéi ragyogásában a húsvét ígéretével a tavaszi napfényben egymásra mosolyogva éltük át az ünnep üzenetét, amely a hitet jelentette: egyszer majd el kell szakadnunk egymástól, nem örök a válás, a feltámadás ténye ránk sugározta a valamikori viszontlátás fényét és az újraegyesülést azokkal, akiket szerettünk.
Pár a környező népek jelentős része ismeri a húsvéthétfői öntözést (dívik például a lengyeleknél), a szlovákoknál, cseheknél és a különböző germán népeknél öntözés helyett vesszővel való csapulást találunk, hasonló termékenységvarázsló célzattal és hiedelemanyaggal.
Az 1654-ben Farkasdon tartott protestáns generális szinodus is tiltja az öntözködést. Apor Péter a Metamorphosis Transsylvaniae-ben írja: „Éppen nem nagyzották akkor az emberek magokat: urfiak, alávaló fő és nemes emberek húsvét másod napján az az vizben vető hétfőn járták az falut, erősen öntözték egymást, az leányokat hányták az vizben, sőt az alávaló embereknél csak magok házoknál is estve az frajok az leányok házában kádakkal hordották fel a vizet, reggel csak könnyen öltöztek, tudván már az jövendőt. Reggel azért az udvariak csebrekkel, kártyákkal rá mentek az leányokra.”
„Jó anyának rosz leánya, a’ Katékuménusoknak keresztségekből a’kik ezek a’ napon a’ vizbe meritetnek vala, fen-maradott volt a’ Magyaroknál az a’ szokás, hogy Husvét másod napján öntözték s vízbe hányták egyik a’ másikat nevetségesen: a’ Görög vallást tartó Oláhoknál meg vagyon most is” – írja Bod Péter.
A szokások tárgyi anyagának vallásos vagy tréfás magyarázata is előfordul:
„Miért piros a húsvéti tojás?
Eléáll egy öreg néni s mondja a következőket:
– Jaj, ugy van az lelkem; tudja, mikor a mi urunkat, Jézust, keresztrefeszitették és ott vergődött az ártatlan, oda ment egy asszony, épp kosár tojást vitt és megszánta a szegény Üdvözitőt, letette a kosarat s elkezdett imádkozni. Abban a percben egy csepp vér hullt le a keresztről és rácseppent az egyik tojásra, hogy az piros lett tőle. A szegény asszony oda se ügyelt, csak akkor csodálkozott el, mikor imádságát elvégezve kezébe vette a kosarat és abban – uramfia! – minden tojás piros volt. Ugy ám, lelkem, annak az emlékére festik pirosra a tojást húsvétkor!”
A húsvéti öntözködésről Manga János feljegyzése szerint Pereszlényben és másutt is azt mondják, hogy annak emlékére tartják, mert a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
„Hogy miért van a húsvéti locsolkodás? Eztet annak az emlékezetire tarcsák, hogy mikor Jézus Krisztust felfeszitették és feltámadott, hát az asszonyok meg népek összeálltak, gyerekek, emberek, oszt mondták, hogy:
– Te! Feltámadt a Jézus!
Ugy csoportokba vótak. Akkor csak kiszaladt egy udvarral egy zsidó, oszt felvett egy veder vizet, osztán vizet öntött közzéjek, oszt lelocsolta őket, hogy mennyenek széjjel, mit beszélnek, hogy a Jézus feltámadt. – Ennek az emlékire tarcsák a husvéti locsolkodást.”
Komárom megyében a húsvéti tojásjátékok számos válfaja közül a tojásgurítás maradt eleven. A más jellegő játékok pl.: a türkölés, ticcselés, kókányozás néven más vidékeken leírt összeütés, feldobálás, homlokon való összetörés ma már ismeretlen a megye falvaiban. A magyar nyelvterület több pontjáról is leírt tojásba dobálás, pénzzel való betörés sem maradt fenn, csupán néhány idős adatközlő említette Vértessomlón. A tojásgurításnak a megye településein az a típusa terjedt el, amelyben párt alkotó játékosok egyike a dombról legurítja a tojásokat lent álló párjának. Az a cél, hogy minél messzebbre guruljon a tojás és épségben maradjon. Az épen maradt tojást újra lehet gurítani mindaddig, míg el nem törik. Azonban az eredeti szokáscselekmény rendszere a szokás funkciójának módosulásával átalakult és igen változatos formákban él napjainkban. A hagyományos formák általában az egykor német nemzetiségű községekben maradtak fenn. Egyes településeken a korábban meglévő szokást elevenítették fel a szervezők, míg előfordul olyan falu is, ahol régebben teljesen ismeretlen volt a húsvéti tojásgurítás.
A tojásfestés, a tojásírás, a tojáskarcolás tudományát a hozzáértők évről évre igyekeznek átadni a fiataloknak. A Somogy megyei Szenna szabadtéri néprajzi múzeumában e mintát a tojásra hagyományos módon, forró olvasztott méhviasszal, fanyelű írókával – az úgynevezett gicával – rajzolják rá. A Tolna megyei Váralján a főtt tojásra „írják” az ősi motívumokat. A színezőanyag a hagymahéj. Itt még az a régi szokás is él, hogy a keresztanyák egy-egy tojással ajándékozzák meg a keresztgyerekeiket.
Komatálat vivő leány. Csököly, Somogy m. 1970
Fehérvasárnapi szokás volt faluhelyen a húsvét zárására, hogy fiatal lányok lány barátnőjüknek, fiú barátjuknak komatálat küldtek. Ez a komatál, kaláccsal, tojással, borral megpakolva a sírig tartó barátság megkötését jelképezte. A komatál címzettje ha megkapta a tálat egy másikat küldött cserébe helyébe, így fogadta el az örök barátságot. Ha egy legény a kedvesének küldött ételt, italt, azt mátkatálnak nevezték.
Forrás:
NISZÁN DÉLUTÁNJA – Botár Attila: Sötétfehér című verseskötet, 57. o.
mek.niif.hu
jelesnapok.oszk.hu
vjrktf.hu
Dr. Kemecsi Lajos
szepi.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: Adminguru
