Vandra Attila : Légzuhatagban II/9. A szakképzetlen tanár

Xántus Áront a mérnök áthelyezi a szintézishez. F?nökével összebarátkozik, de munkatársai kiközösítik. Már visszakívánkozik a szárítóba, de kiderül ártatlanul vádolták meg lopással. Munkatársai békepipaként hívják meg a kézilabdameccsre, ahol Katóka megsérült.

 

 

 

1.     A tanár úr

 

Teltek a napok, és Áron egyre jobban beletanult új munkafeladataiba. Már nem kellett minden pillanatban attól tartani, hogy valami hibát követ el. Kezdte lassacskán a berendezést is megismerni. Második-harmadik váltásban, amikor kevesebb volt a tennivaló, el-elbeszélgetett Mezeivel. A fiatal mérnök is szívesen fogadta társaságát.

Egyik délután ismét akadt egy kis szünetük. Áron bekukkantott az irodába, visszatért-e a mérnök a gy?lésr?l, de helyette egy hetedikesforma legénykét látott meg az íróasztalnál:

– Hát te ki vagy? – kérdezte románul.

– Mezei Jancsi vagyok, a Mezei Árpád mérnök úr unokaöccse. Anyu küldött hozzá, mert nem értem a mértékegységek átszámítását.

– Szüleid nem tudnak segíteni? – fordította magyarra a szót.

– Anyuval összevesztem. Csak jobban összezavart. Egyébként se igen ért a matekhoz.

„És Apu?” – akart rákérdezni, majd eszébe jutott, Mezeinek csak egy n?vére van. Az anyja nevét viseli…

– Mutasd, mivel szenvedsz olyan nagyon!

A mozdulatokból, amiként el?vette és kinyitotta a füzetét meg a példatárat, lerítt róla az undor, amivel a feladatmegoldáshoz hozzáfogott.

– Otthon megpróbáltad?

– Anyu azt mondta, rossz!

– Megnézhetem?

Jancsi odatolta a füzetét.

 

a) 21cm = 2100m,

b) 110kg = 11dkg

c) 320cm2 = 3,2dm2

d) 3dm3 = 3000m3

 

– Egyik jó – állapította meg Áron. Lássuk melyik! Képzeld magad elé a 21 cm-t és a 2100 métert… Mutass nekem 21 cm-t! Úgy körülbelül! Jó! Most pedig képzelj el 2100 métert… Ugyanaz? – rázta meg Jancsi a fejét. – Akkor itt valami baj van! Tévedésb?l szoroztál volna osztás helyett? Próbáljuk meg… Akkor mennyi jön ki?

– 0,21m.

– Akkor képzeld el a 0,21 métert a 21 centi mellé… Ugyanakkora?

– Igen.

– Ezek szerint ennyi az eredmény! Vegyük a következ?t! Mondj egy tárgyat, ami körülbelül egy kiló!

– Egy liternyi víz.

– Most egy dkg-osat. Mondjuk egy pohár víz?

– I… igen.

– Képzeld el a 110 darab literes üveget. Majd a 11 pohár vizet…

– 1100dkg!

– Pontosan! Mintha nem is lenne nehéz? Most nézd meg a harmadikat!

– Az jó! – vidult fel a fiú rövid habozás után.

– Véletlenszer?en osztottál vagy szoroztál az átszámítási kulccsal. Ennyi volt a baj. Állj neki, és javítsd ki a többit is, és ha kész vagy, kiálts utánam. Akkor jövök és átnézem! Nekem közben be kell hordanom fél tonna sót az egyik reaktorba. Jó hangosan, kiálts, mert nagy a részleg, és zaj is van a motorok miatt!

Amikor befejezte a só hordását, visszament az irodába. Jancsi ott állt tétován az iroda ajtajában.

– Mi a hézag? Miért nem kiáltottál utánam? – kérdezte Áron.

– A bácsi nem mondta meg a nevét!

– Milyen bácsi? – kérdezte, majd ráeszmélt, hogy róla van szó. – Az istenért! Nehogy bácsizzál engem! Na, add ide a füzetedet, lássam, mit m?veltél! Egyetlenegy hibás!

– A gramm per literes? – kérdezte a fiú. Abban nem voltam biztos.

– Igen. Azt nem tudtad elképzelni… 2 g/l azt jelenti, hogy egy liternyi anyag 2gramm tömeg?. Képzeld el el?ször a nevez?jét! Egy liternyi anyagot… ami 2g. Mi lehet az? Víz nem lehet, mert az 1 kiló lenne… Minek a literje lehet csak 2 gramm?

– Valami gáz? – bizonytalankodott.

– Tökéletes! Most képzelj el ugyanabból az anyagból 1m3-nyit, vagyis ezerszer többet. Mekkora lesz a tömege?

– 2000 g vagyis 2 kg. Akkor az eredmény 2 kg/m3?

– Mire kellek én még ide? De ha még egyszer lebácsizol, jaj lesz neked! Áron vagyok. – nyújtotta a csuklóját kézfogás gyanánt. – Mocskos a kezem, ne fogd meg!

– Szervusz! – búcsúzott Jancsi. – Mondd meg a nagybátyámnak, most már nem várom meg.

– Miért? – jelent meg hirtelen Mezei.

– Segítettem neki megcsinálni a fizika házit – magyarázta Áron a legényke bizonyítványát.

– Van nekem is szám! – csattant fel a fiú.

– Jó-jó, nem szóltam semmit, azt is halkan. – kapta Áron maga elé a kezét mókásan.

– Megcsináltad helyette? – rosszallta a mérnök.

– Én nem, csak… Úgy érzem, megértette.

– Köszönöm – felelte Mezei, miután hosszasan a szemébe nézett.

 

Két hét telhetett el. Egyik reggel Mezei tettetett haraggal fogadta:

– Te rombolod a tekintélyem? Az unokaöcsém megkért, kérdezzelek meg, hajlandó vagy-e megmagyarázni a koncentráció-számítást. Ajánlottam, segítek, de ? csak veled akarja.

– Miért kell ezt így kérvényezni? Természetesen! Ugye a mérnök úr egy fajta pótapja Jancsinak?

– F?leg addig voltam az, amíg egy házban laktunk. Próbálom még most is ellátni a szerepet, mióta megn?sültem és elköltöztem, de…

– A kémiatanárn?m mesélte, egyetlen diákkal bukott meg: a saját fiával.[1] Szabolcs csak a szül?t látta benne, sohasem a pedagógust. Nem volt tekintélye el?tte.

– A n?vérem kérdi, mibe kerül…

– De mérnök úr! – ütközött meg Áron.

– Jó-jó, parancsba kaptam, hogy kérdezzem meg! – védekezett Mezei.

 

Néhány nap múlva Áront már nagyon furdalta a kíváncsiság, miként halad tanítványa az iskolában. Amikor rákérdett, a mérnök elkomorodott:

– Te hogyan tanítottad neki a hármasszabályt?

– Miért? – kérdezte a rosszat sejtve.

– Jancsit kihívta a tanárn? a táblához, és megrótta, mondván, miért kell neki fejetetejére állítania a hármasszabályt, mikor még nem tudja tökéletesen. Tanulja meg, ahogyan ? tanította, s ha az már megy, akkor álljon neki újítani.

– Sajnálom, mérnök úr – hervadt le Áron. – Láttam, hogy úgy nem érti, ekkor megpróbáltuk másképpen, amiként én szoktam felírni. Úgy t?nt, megértette. Mondtam, hogy gyakorolja még… Nem gondoltam, hogy ez összezavarja. Igazán sajnálom – ismételte meg b?nbánóan.

Egész napját elrontotta a lesújtó hír. Az egyetlen dolog, amiért hozzá fordultak annak idején az osztálytársai, hogy magyarázza meg a matekot, kémiát, fizikát. Rendszerint sikerült még a leggyengébbekbe is egy kis tudást préselnie. Most megbukott ebben is. Csak kárt okoz mindenkinek. ? egy selejt!

Éjjel nem tudott aludni. Mezei is észrevette rajta a kialvatlanságot. „Harapófogóval” szedte ki a bel?le az okát.

– Hadd el, tudjuk, jó volt a szándékod. Ha ez vigasztal, unokaöcsém nem rád, hanem a tanárn?re haragszik.

– Ártottam és kész! – zárta le Áron a beszélgetést.

A munkatársai is látták rajta a vívódást. Kitért minden kérdés el?l, bocsánatot kérve. Legalább ?ket ne sértse meg. A neheztelésük még jobban növelte lelki válságát. Harmadnap MÃ?Æ?riuca fordult hozzá azzal a kéréssel, legyen szíves, magyarázza meg a kislányának a matematikát. Számára is, Vladnak is mindig kálvária volt ez a tantárgy. Férje még az inasiskolában is majdnem megbukott. Megpróbált kitérni a felkérés el?l, végül nehogy kollégan?je úgy értelmezze, bezzeg a mérnök unokaöccsét hajlandó tanítani, elmondta, mi történt.

– Lehet, de mi egyáltalán nem értjük. Nálunk csak jobban csinálhatod. LenuÃ?£a-nak pedig segítségre van szüksége – próbált a lelkére hatni MÃ?Æ?riuca. – Ha nem sikerül, nem foglak vádolni, ígérem. Próbáld meg! Kérlek!

Ez a meg nem érdemelt bizalom csak újabb t?rt szúrt a szívébe. Képtelen volt nemet mondani, de haladékot kért. Tudta, fölöslegesen, hiszen úgyis engedni fog. Legalább id?t nyer…

Hétf? reggel végül beadta derekát. Megígérte hogy bemegy hozzájuk délután. Úgy függött az els? „pótóra” a feje fölött, mint Damoklész kardja. Már közel volt a váltás vége, amikor az emeletr?l meghallotta Jancsi hangját. Olyan hanger?vel rikkantotta, hogy visszhangzott a szintéziscsarnok:

– Áááárooon! A tanárn? leba… letolt a múltkor, mi a francnak fordítom ki a hármasszabályt, de a rögtönzésben én csak azért is úgy csináltam, amiként te mutattad! Amikor kijavította, azt mondta, fel?le ezután vakarhatom a jobb fülemet a bal kezemmel, ha úgy tetszik, mert nálam beválik! Még tízest is kaphattam volna, ha nem rontok el egy osztást! Jövööök, hadd mutassaaam meg! Eddig hatosnál nagyobb jegyem nem volt!

– Ne rohanj! Síkosak a lépcs?k! – kiáltotta vissza, de elkésett a figyelmeztetéssel. Vel?trázó sikítás azt jelezte, nagyot eshetett. Áron messze dobta a vállán tartott szalicilsavas zsákot, mely bombaként ment szét. A csarnok megtelt irritáló porral, mindenki tüsszögni kezdett a környéken. Amint odaért Jancsihoz, azonnal látta, a lába eltörött.

– Telefonáljatok a ment?kért! És a mérnök urat is értesítsétek! Az operatív tanácsban van! Hamar az egészségügyi sürg?sségi ládát! Segítsetek! Sínbe kell tennem! Van zsebkend?d? Vedd a szádba, és harapj rá! Er?sen fog fájni, de muszáj helyre tennem! Ez most nagyon fontos! – kiáltotta.

Mindenki szó nélkül követte utasításait. ? mély lélegzetet véve próbálta átgondolni, hogyan mutatta édesapja, miként kell rögtönzött sínbe tenni egy törött végtagot, amikor egyszer a sízés közben mellettük törte el a lábát valaki. Aztán egy bábun is gyakorolta. A kórházba is sokszor ment be, segédkezni édesapjának, amikor ügyeletes volt. Ott lett szerelmes az ortopédiába. De hát most nincs mellette senki, aki tudja, és ez nem játék! Sok függ attól, hogyan tudja rögzíteni! Mire sikerült, meg is érkezett a ment?. Mivel Mezei nem jött meg, ledobta magáról munkaruhájának a fels? részét, és amúgy ingesen készült beülni a ment?be. Az orvos el?ször akadékoskodni akart a nem éppen patyolat tiszta munkanadrág miatt, majd a kezébe kapaszkodó legénykére nézett, és csak a gumicsizmát parancsolta le róla. A laboránsn? odaadta a papucsát, melyr?l ugyan „kissé” lelógott a lába, de felülhetett. Guggolva tette meg az utat a kórházig, nehogy összemocskoljon valamit a ment?ben.

 

(Folytatás következik: Szakember és jóbarát)

 

 

[1] Brassó legjobb általános iskolai kémiatanárn?jének a fiát pótvizsgára buktattam.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.