Marthi Anna : Megérzés

Leporoltam a port,
esőt váró napsugarakat fontam,
hajam kosara őszt bomlott,
lestem ábrázatát, szép volt,

de lassan gyümölccsé kerekedett 

az évszak bennem, zamata, mintha

ködbe harapnék,

a homálynak ezüstje kifolyt.

Lent, a térd körül,

az avar körmölte leveleit,

összegereblyéztem, s karomba

kapva kiszórtam, szívemre mázolt

színeket hagyva, de veszni  

láttam, ezért hanyatt

vágtam magam, s megéreztem:

ősz van.

 


 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.10.04. @ 04:16 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak