kisslaki : A vattacukros masina

Csak úgy gyűlt a zsebébe a negyeddolláros, amibe a fehér finomság került.

 

 

Akkorra már a háborút követő vöröst követő fehérterror emléke is kifakult, amikor Szalajtó Rózsa hadiözvegy beíratni vitte Janikát. Az iskolában hamar végeztek a formaságokkal. Igaz, mindenki tudta, hogy pár éve megtiporta az anyakoca a porban játszó babát, de azért a tanító néni megkérdezte a hebegős fiúcskát, mi akar lenni. A kislegény bátran azt kiáltotta: – fe… fe… festékes! Erre a tankisasszony kijelentette: a lurkó erősen terhelt, látszik, hogy legénykorban se fogja tudni, melyik a szép keze. 

 

Rózsa nem mert szólni, hogy Janika növényt, bogyót, virágot gyűjt, szárít s színeket kever belőle, félt, akkor elviszik a gyerekét. Aztán sírt egy sort, mert így még nem mondták neki, hogy a fia idióta. Szerencsére otthon már várta őket az amerikás, Szíjártó Ede. Kedvelte Janit, na meg kicsit szerelmes is volt az asszonyba.  

 

– Oda se neki, Szalajtóné, én se jártam iskolát, mégis itt vagyok! – nézett végig magán a kedélyes szomszéd. Egy idő után Rózsa már mosolygott a kótyagos jenkin, ahogyan ecsetelte, a fiából olyan bizniszmant nevel, amilyen ő volt St. Luisban. Hát az igaz; Ede sem volt normális, mert a szarajevói merénylet hírére hazajött Amerikából. Emlékbe csak a vattacukros gépét rakta a fészerbe. Aztán, mint jó hazafi, nem csak berukkolt, hanem hadikölcsönbe fektette a hazahozott dollárjait. Tudta, a győzelem után, az osztalékból vehet egy fél falut. Aztán mégsem vett; mert tizennyolctól már az ingyen levest kanalazta a plébános úr asztalánál. Sajnos harangozni nem tudott, mert balkezéről három ujját ellőtték a fronton.

 

Viszont egyszer rámosolygott a Fortuna St. Luisban, a világkiállításon; akkor megvette a vattacukros masinát 128 dollárért. Azért egy évig birkát nyírt Lusianában. De megérte! Este már a Ringling cirkusz elé tolta a gépet, s beleordította a szócsőbe, hogy csodát fognak látni; majd szivarjával begyújtotta a gázfúvókát a cukor alatt, s forgatni kezdte a vaskereket. Rövidre rá aztán, a rostafejű forgóról a hidegbe kicsapódó cukor pókhálószálakká vált, amiket ügyesen a dirigáló pálcikájára gyűjtött. Ahogy elérte a kispárna méretet, ámult a nép; sokan meg is tapsolták. Csak úgy gyűlt a zsebébe a negyeddolláros, amibe a fehér finomság került. 

 

Szíjártó most, ahogy elnézte a szomorúszemű asszonyt a lurkóval, úgy érezte, új erőt merít a hajdani emlékekből. Tudta, még csonka kézzel is, de beindítja a boltot. Dől majd a pénz. Pláne, ha sikerül a találmánya: a nemzetiszínű, hazafias vattacukor! Csak még a festékanyagot kell jóízűre kikeverni. Meg, hogy ne folyjanak egybe a színes szálak. Ede hitt a jövőben. És abban, hogy Szalajtóné se fogja megtagadni tőle a kezét, ha látja, hogy Janikának biztos kenyeret – ráadásul vajasat – ad a kezébe. Ezért a beíratás másnapján áthívta őket a fészerbe, s megmutatta a cukros gépet. Ott ünnepélyesen megígérte, hogy fiút kitanítja gépésznek. Na meg szeretné, ha joga lenne Janikát fiamnak szólítani. Rózsa meglepődött, s könnybe lábadt szeme a hálától, mert csak a gyerekének élt. Szelíden még egy kis türelmet kért, hiszen magányában, ha teste nem is, de lelke vágytalanná vált férfi után. Ede válasz helyett csak bólintott, érezte, összeszorul a torka az örömtől. Janikát mindez nem érdekelte, csak a gépet nézte. Később Ede, elmagyarázta, miként lesz a megolvadt cukorból egy fehér vattafelhő. Meg hol kell majd a tüzet kezelni, mivel a gázpalack a hajón maradt. De egyszer még sok pénzt hoz a nemzetiszínű vattacukorral, ha rájön az ehető festékre. Janika csak mosolygott, s átszaladt a vászonzacskóért, és kipakolta a temérdek doboz közül a petrezselyemport, amivel zöld-, a hecsedlivel pedig a piros sávot lehet festeni. Rögtön neki is álltak a kísérleteknek, milyen arányban és mikor kell a centrifugába adni a keverékport, hogy ne folyjék a két szín a fehérbe. A következő két hétben a gépésztanonc csak aludni járt haza. 

 

Mikorra elérkezett a Mária napi búcsú ideje, Szíjártó már hiba nélkül készítette a nemzetiszínű vattacukrot. Ünnep reggelére a hajnali szél kékre söpörte az eget, hogyha a felkelő nap, ha akarja, zavartalanul nézhesse az ünnepi kavalkádot. Hát, volt is látnivaló! Ahogy a tűz olvadásra bírta a cukrot, a masina körül akkora volt a tülekedés, hogy két csendőr állította sorba az embereket. Mindenki venni akart ebből a hazafias újdonságból. És akkor elkezdődött Janika élete legszebb két órája; és a legdolgosabb, mint a mesében. Megállás nélkül tekerte a hajtókart, ügyelt a tűzre, s szedte a pénzt, amire Szíjártó is odanézett; miközben kezében a pálcikán csodamód, mértani pontossággal helyükre híztak a piros, fehér és a zöld cukorszálak. Ez érdekelhette azt a városi urat, aki a gépet figyelte. De aztán vége lett, mert elfogyott az egésznapra szánt cukor. Erre hazamentek. Mikor Rózsika meglátta a két boldog boltost, könnybe lábadt szeme a szeretettől. Janika meg az örömtől majd elsírta magát, mer a mama „okos hősömnek” nevezte. 

 

Ede éppen szólásra emelte a poharát, mikor a kutya udvariasan bekísérte Koltai ügyvédet és azt az urat, aki reggel annyira nézte a gépet. Az idegen bemutatkozott, hogy ő a pesti Locuszta Élelmiszerkutató Intézet igazgatója, s ötezer pengőért megvenné a nemzetiszínű vattacukor találmányát. Ráérnek gondolkodni. Ha elfogadják, akkor fáradjanak át este a szerződésért Koltai úrhoz. Evvel elköszöntek. Mindez talán négy percig, ha tartott. Ede tért először magához. Hirtelen örömében táncra perdült Rózsával. Janika ugyanezt akarta a kutyával, de a házőrző már meglógott. Aztán vége-hossza nem volt a tervezésnek. Este Rózsa Edébe karolt, s elindultak a Templomtéren át az ügyvédhez. A búcsúban a forgástól szédült ringlispíllovak rég aludni mentek; s a lacikonyhás se tett új zsírt a serpenyőbe, mert a padnál csak a megrögzött iszákosok ittak.

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de