Csillag Endre : A Tokaji és Trianon

  “Amikor magyar földre érkeztek, keressetek és vásároljatok a legjobb magyar borokból! Igyekezzetek továbbá az áldott magyar földön, ahol a legjobb szőlők teremnek, szőlőskerteket vásárolni…!”

 

  A Péter-Pál-Katedrális épülőben lévő, százhuszonkét méter magas tornyában az óraszerkezet kalapácsa csaknem akkorát ütött a nagyharangra, mint I. Nagy Péter, minden oroszok cárja – aki ezt a címet maga adományozta magának -, a mintegy harminc könyök hosszúságú ebédlőasztalra, a Nyári palotában, ami a Néva bal partján állt Domenico Trezzini jóvoltából. Minthogy kedvenc aperitif és desszert bora, a híres Tokaji kifogyott a poharából, és a reszketeg inú pohárnok azt volt közlendő, a cári borospince minden ántalagja* üres.

A sokkarú gyertyatartók karvastagságnyi gyertyái viaszcseppeket sírtak félelmükben, miközben vitustáncot jártak a vastag tölgyfa asztalon. Maga Miska Nóruska, a litván származású Marfa Szkavronszkaja parasztlányból lett cárné kedvenc fehéregere is ijedten mászott a vastag, arannyal átszőtt, zöld bársony falikárpit mögé, amikor Péter rárivallt élete akkori párjára:

– Marfocska, galambocskám! Hogy a patvarban fordulhat elő az én házamban, hogy a Tokaji kifogy pincémből?! Az a ganéj Iván Vasziljevics Bondarcsuk, a voronyezsi bojár, bezzeg teli pincével büszkélkedhet. No, hiszen, karóba is húzatom azonmód. A svédeknek kémkedik, és ha nem, akkor is.

– Csillapodjék a haragod, atyuska! Egyebekben is. Ezerhétszáztizenkettő óta hivatalosan is Katyerina a nevem. Alázatosan kérlek, legalább a szolgák előtt tisztelj meg a cárnénak kijáró udvariassággal! Iván Vasziljevics pedig ártatlan. Nézd! A falon elsápadt a Rubljov ikon is gyalázkodó beszédedre. Azt javaslom, Pjotr Alekszejevics, galambocskám, hogy azt az átkozott örmény kalmárt húzasd karóba, aki azt állította, hogy már száz versztányira* állt volna Petrográdtól a szekértábora, amikor zsiványok támadtak rá az erdőben. Hiába a sok reformod, atyuska, a közbiztonság olyasforma, mint a XXI. századi Vengrijában*** lesz.

– Kuss! Asszony nem ugat bele a nagypolitikába, még ha cárné is! – Erre előugrottak a gyönyörű, orosz agarak az asztal alól, azt hitték, őket szólítja kedves uruk. Péteren meglátszott, hosszú ideig Hollandiában szedte magára a jó modort.

– Azt a gaz kalmárt, akit Vahram Mirzojánnak hivnak, aki elsinkófálta a mintegy egy pudnyi**** aranyamat, drága szibériai prémjeimet, amik egész Európában aranyat érnek, azt bizonyosan felakasztatom a Péter-Pál Erődben. Mindenek okulására. Ezt majd elintézik az Preobrazsenszkij kormányszék besúgói.

Erre Katyerina, a majdani I. Katalin cárnő, sértetten visszavonult udvarhölgyeivel a saját termeibe. Miska Noruska lélekszakadva követte a plafonon. A cár odaszólt a szakállatlan ajtónállónak, miszerint az írnokot hivatja, aki ukázt kell írjon a Néva menti kormányzónak.

 

*

 

A későbbi Visnyevszkij tábornok nagyapja Sztyepán Abramovics Visnyevszkij, nemes ember, feszes vigyázban állt a kormányzó előtt.

– Ön, Sztyepán Abramovics mostantól mentesül a katonai szolgálat alól. Mától Ön I. Péter, minden oroszok cárja borbiztosa. Ez azt jelenti, őrnagy úr – folytatta a kormányzó a cár parancsát -, hogy nem csak jelentős vagyonát köteles ezen túl egyetlen egy fiára hagyni teljes egészében, hanem a hivatalát is.

A többi fia, ha lesz, mind a hadseregben teljesít majd szolgálatot. Hivatala abban áll, hogy magyarországi Tokajba szekérkaravánt vezet egy katonai különítmény kíséretében. A kegyelmes cár Önt tíz évre való pénzzel és drága prémekkel látja el. A feladata nem csak bor felvásárlása lesz, hanem az is, hogy ott megtelepedvén szőlőtulajdont szerezzen a hegyen, tanulják ki az aszú készítésének mikéntjét. Nehogy előfordulhasson a jövőben, hogy bármelyik orosz cár asztaláról hiányozzon a Tokaji.

Ön tehát a ma megalakult Orosz Borvásárló Bizottság (OBB) első kormánybiztosa. Bátyuska, ne legyen úgy elszomorodva! – folytatta a kormányzó a hivatalos hangot barátságosabbra váltva, amikor látta Visnyevszkij arcán a megrökönyödést – Ez is hadi cselekmény. Hiszen ön békés hadiösvényre lép, ráadásul hadüzenet nélkül Magyarország, akarom mondani a lázadó bojárok, erdei zsiványok és hamis kalmárok ellen, a Tokajiért. A svédek elleni, hol vesztes, néha győztes háborúban magát oly sokszor, időnként a megfutamodásban, máskor az előrenyomulásban kitűntetett hadfi elgondolkodva vakarta az üstökét.

– Khammm. Kormányzó uram! Az jutott eszembe, hogy néhány évvel ezelőtt az a szegény Ukraincev, amikor Vengrijában járt, Egerben, Rákóczi fejedelemnél, bizony forró hideglelésben lelte halálát, hiába kúrálta magát oly szaporán pálinkácskával, serbettel és hideg vízöntéssel, valamint jóféle egri borokkal.

Igaz, nagyon szép temetése volt, vigasztalta magát a kormánybiztossá előléptetett veterán, hiszen ott volt az egész fejedelmi udvar a rácz templomban, magával a fejedelemmel egyetemben. Ott voltak az idegen országok követei, köztük az a ravasz Des Alleurs francia generális is. (Akinek és követőinek történetünkben még jelentős szerepe lesz.)

– Bátyuska! Magának nem Egerbe, hanem Tokajba kell vonulnia. A Tokajiról pedig köztudott dolog, hogy medikamentum! Az gyógyította meg I. Péter minden oroszok cárjának fenséges hátsóját, amikor a Néva mocsaraiban egy átkozott tuskóra vetette le a lova, megbotolván abban.

– Azért szívesebben lelném én is a halálomat a svédek ellen, a Néva mocsaraiban, kormányzó uram. De hát az ukáz, az ukáz. A katona oda megy, ahova rendelik.

Ezzel vége is volt a kirendelésnek.

 

*

 

Így hát nekiindult a szekérkaraván Szentpétervárról, át a nagy lengyel síkságon, Magyarország felé.
“Hiányos” tehát a történészek forrásanyaga, amely szerint Anna Ivanovna cárnő ezerhétszázhetvenháromban alapította volna az első borbizottságot.  Erre “kitűnő” bizonyíték az is, hogy ezt a bizottságot, amely fegyveres katonákból, csinovnyikokból állt, Fedor Sztyepanivics Visnyevszkij vezette, az egykori Sztyepán Abramovics Visnyevszkij első szülött fia. Anna éppen is megszűntette a bizottságot, hogy néhány ravasz kupecre bízza a borbeszerzést. A Tokajban történő, orosz bortermelés remek ötletét sem lehet I. Pétertől elvitatni.
“Téves” tehát az a történészek által terjesztett állítás is, miszerint Jelizavetta Petrovna cárnő ezerhétszáznegyvenötben adott volna ilyen értelmű parancsot, amikor megint csak egy Visnyevszkij vezetésével megjelent a tokaji hegy lábánál az OBB.

Sztyepán Abramovics rossz előérzete nem csalt. Karavánja ugyan elérte Tokajt, de táborát – a rossz nyelvek szerint – a gonosz francia generális által hozzájuk küldött kereskedőtől elkapott fekete himlő támadta meg. Sok katonája meghalt. Visnyevszkij csak megvakult, mint a mi szegény Kölcsey Ferencünk. Ekkor rendelték helyette a fiát szolgálatra, őt magát pedig haza.

I. Péter parancsa tehát tovább élt, ami így szólt: „Amikor magyar földre érkeztek, keressetek és vásároljatok a legjobb magyar borokból. Igyekezzetek továbbá az áldott magyar földön, ahol a legjobb szőlők teremnek szőlőskerteket vásárolni…”

Igyekezett is az éppen soros Visnyevszkij csapatával kitanulni az aszúkészítés fortélyait. A szőlőskert megvásárlásának azonban komoly akadálya volt, hogy a monarchia földtörvénye nem engedett idegen állampolgárokat földtulajdonhoz jutni. Ezért a jól tájékozott Des Alleurs elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. Már csak a Mária Terézia által privilegizált görög és macedón kereskedőket kellett ellehetetlenítenie, hogy a francia boroknak utat nyithasson Kelet felé.

Nem hiába tanulta meg Visnyevszkij tata unokája is a bortermelést, akit az apja ezerhétszáznegyvenötben magával hozott negyven fős csapatában. Nem hiába játszották ki a korabeli zsebszerződéssel a földtörvényt, mert – miként ezt Visnyevszkij és Jelizavetta ránk maradt levelezéséből tudjuk -, a magyar borok Oroszországba történő exportja soha nem látott méreteket öltött. (A földtörvényt egyebekben úgy játszották ki, hogy horribilis kölcsön fejében a cárné nevére tíz-huszonöt évre zálogba vettek szőlőket. Azokhoz már lehetett szabadon kőházakat, pincéket vásárolni, azaz berendezkedni a hosszabb távú bortermelésre.)

Ennek örült Tokaj népe, mert az oroszok biztos megélhetést, jó fizetséget adtak sok családnak.

Nem nézte azonban ezt jó szemmel a francia generális. Besúgta a dolgot Bécsnek. Véget nem érő perek következtek a bécsi és a szentpétervári udvar között.

Gavrilo Fedorovics Visnyevszkij, az unoka hiába tett meg mindent. A gonosz francia generális közbenjárására ezerhétszázötvenötben visszarendelték Szentpétervárra. Helyette Zsolobov őrnagyot nevezték ki a cári udvar korifeusai. A jelzálog-jog ezerhétszázhatvanötben lejárt. A bizottság a szőlőtermelést kénytelen volt feladni, de egy darabig még a borászatot folytatták.

Ekkor már megint más vezette a bizottságot, akit Anton Rarognak hívtak. Hiába volt ő tisztességes, lelkiismeretes ember. Egészségét, a perlekedés mellett, ismeretlen kór őrölte fel. Suttogják, ebben is benne lett volna a hosszú életű és kezű Des Alleurs generális praktikája. Anton Rarogot a tokaji unitáriusok templomában helyezték örök nyugalomra. Magyar katonai osztag ágyúsortüze búcsúztatta a közkedvelt vezetőt.

Az utolsó borbiztos, Szavva Gorev, több mint két évtizedig küszködött a XVIII. sz. végén a körülményekkel: a bécsi udvar kedvezőtlen intézkedései, a francia borok térhódítása Oroszországban stb.

Sokat látott, tapasztalt hegyaljai emberek mondják nagyapáik, ükapáik után, a filoxéra gyökérrágó bogarait is a francia generális utódai hozták az akkori Magyarországra ezernyolcszhetvennégy környékén.

Bizonyíték erre a generális korabeli parancsa: “Mész jő! E tün tetűn le tűn Ongroá. É Bordó burgony-á é sár Doné legyőz uszár legend Tokaj’… A la fonetiqö..”

Mindez iskolát teremtett Franciaországban. Igaz, sokan vették Oroszországban a francia borokat, de a cárok kitartottak a Tokaji mellett. A francia generális szelleme azonban tovább élt. Hiába mondta egykor XIV. Lajos a Tokajiról, hogy a borok királya, a királyok (és tegyük hozzá, a cárok) bora, Tokajnak vesznie kellett. Emiatt jöttek be a románok a Tiszáig, emiatt következett be Trianon is.

“Tanult” történész barátaim azt “hablatyolják”, hogy nagyon megcsappant a magyar lakosság lélekszáma a Magyar királyságban, hibás volt a nemzetiségi politika (pl. a XIX. sz. -ban Erdélyben csupán három nemzetiséggel számoltak: a magyarral, a székellyel és a szásszal; az ötvenkét %-os többséget jelentő románságról elfelejtkezett az úri Magyarország), Kossuth emigrációban kifundált idealisztikus és főleg későn jött Dunai Konföderációja, és sorolják, sorolják az okokat.

Minden bizonnyal igazuk is van. De egyikük sem üt a szeg fejére, hogy a Tokaji ellehetetlenítésének olthatatlan francia vágya vezetett elsősorban Trianonhoz.

Proszit!

 

 

 

*ántalag: kb. 75 l-es tokaji hordó

**verszta: kb.1067m

*** Vengrijá: Magyarország

****pud: kb.16 kg

Legutóbbi módosítás: 2019.11.26. @ 12:24 :: Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 162 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.