Egyszer?nek t?nt, habár legutóbb, még diákként (harminc évvel ezel?tt, talán) játszott hasonlót. A reflexei még jók voltak. Az id? csak a kezén hagyott nyomokat – gondolta. Csuklóján a fém óraszíj okozott kis elszennyez?dést, mely nap, mint nap kiújult. Magában jót kuncogott a saját viccén. Jó, ha valaki értékeli a vicceit, még jobb, ha ez az illet? olyan ember, akit ? is ismer.
Márpedig azt hiszi, eléggé ismeri.
A buszváró közvetlenül a kocsma – mit beszélek: presszó mellett volt. Be kellene menni, majd ha kinyit, egy kávéra.
Nézte az ósdi, lassan szétmálló épületet… ez kocsma! Nem, ez presszó. Nem lehet ez így helyes, a falu bels? részén is volt egy kocsma, ami régebbi épület volt, talán a falu els? kocsmája. Mint igazi kocsma.
Játék a szavakkal – gondolta: ez presszó! Igen, ez így is van: ez presszó, az kocsma. Már mindegy, mert közben kinyitották. Na végre! Persze gondolni való is volt, hát a presszós… vagy a „kocsmás” is pénzb?l él, naná, hogy miel?bb kinyitja.
Belépett a terembe. Érdekes, néhányan már voltak ott bent, a füstös helyiségben. ?k talán itt töltötték az éjszakát, csak így történhetett, mert bemenni nem látta, ?ket. Úgy t?nt, minden automatánál ül valaki, összesen négy helyen.
A terem távolabbi részén, a söntés mell?l ismer?s arc intett felé, a szomszédja. Jó szomszéd volt, dolgos, segít?kész ember. Örömmel intett feléje.
Még iszik egy kávét, gondolta, a busz késni látszott. Különben is ráér, lévén szombat. Jók ezek a szombatok, talán a pénteknél nem jobbak, mert péntek van a várva-várt hétvége el?tt.
Végre nem kellett muszájból hajnalban felkelni. Megetette a kutyát. Magában jót kuncogott, miközben a konzervvel foglalatosság közepette tovább sz?tte a szálakat. Megvolt ez a talán rossz szokása, hogy a szálakat akaratlanul is tovább gombolyította. Most a kutya kapcsán is bevillant, ahogy elhatározta, megeteti, „mivel etethetné meg kutyáját, konzervvel, vagy jobb volna egy oroszlánnal, esetleg egy krokodillal egyezkedni. Brutális. Egy nagy hal a tengerb?l – nem tudta, ugyan melyik faj, mégis humánusabbnak t?nt volna egy nagy hal, amely egyetlen nyeléssel, szinte fájdalommentesen csak úgy eltüntetné.
Kávét kért a pultnál, tejszínhabot köszöni szépen nem. Cukrot igen! Abból kett? kanállal is. Csak egy kanállal kapott, igaz azzal az egy kanállal kétszer is.
– Kistányér?
– Köszönöm szépen, de sietek.
– ??
– Megiszom inkább a csészéb?l. – Furcsa mosollyal vette tudomásul a pultos, láthatóan nem igazán volt vev? az efféle poénokra.
Bizalmatlan méricskéléssel visszatette a tányéralátétet a többi közé. Ezt talán nem kellett volna, már mindegy. Ezután már bármit kérhet – gondolta -, már ismerik.
Belehörpintett a kávéba. Els? megítélésre kb. harmadfokú volt a sérülése. Most értette meg, miért tukmálták rá kísér?ként a h?tött szénsavas vizet.
A szódavíz jóles?en enyhítette az iménti forró pillanatokat a szája szélén.
TV is volt a teremben, és még egy játékautomata hátul, ahol a szomszéd ült egy asztaltársasággal.
Vajon ennyire lerí róla? Furcsán néztek rá a bentlev?k. Tényleg egy balfék lenne?
Elment a tv el?tt, a szomszéd asztala felé. Két néger ütötte egymást, amerikai módra. Csak a püfölés volt a lényeg, védekezni majd utána. Csillogó b?rükön menetrendszer?en huppogtak az ütések. Jobban szerette a cselgáncsot, vagy a birkózást. A szumó sem semmi.
A TV-b?l azonban most, nagy nézettség mellett „Amerika visszainteget”.
Még hogy Amerika! Amerika mindenütt. Hallotta is, hogy állítólag Pál megfordult. Sokáig nem értette, de hamarosan rájött: Pál-fordulás. Nehezen tudta elfogadni, nem is lehet. Régen meg a másik oldal, persze mindig a végkimerülésig.
A TV-ben már az utolsókat rúgta a küzdelem. Nem! Bocsi, ütötte. Ez nem tájboksz.
Érdekes, gondolta: földi a földi ellen? Mit lehet azonban tenni, ha az ?rlények még nem hallatnak magukról? Marad az ember-ember elleni küzdelem.
Az ablakon át, látta, hogy begördül a menetrendszerinti járat. A kávénak még több mint a fele perzselte az ujjait. Nem volt egy olcsó kávé. Most hagyja itt? Azt már nem! Majd elmegy autóval.
Nézte a játékautomatát. Egyszerre egy ember játszhatott rajta a gép ellen.
A felirat szerint 50 Ft-os érmét kell bedobni a jelölt helyen és indul a játék. A képerny? alján, középen volt a játékos irányítható fegyvere, olyan kifogyhatatlan, mint a filmekben.
Három gomb szolgált a használatára: balra, jobbra mozdítás és a magányos harmadik megnyomására tüzelt a mindenfel?l érkez? ellenséges tankokra.
A cél az ellenség megsemmisítése, békejobb se közel, se távol. A szabály szerint, ha bizonyos id?n belül sikerül gy?zedelmeskedni, úgy a gép az elhasznált id? arányában a bedobott pénz többszörösét visszaszolgáltatja, nyereményként.
Ilyen automatát még nem látott, csak olyant, amelyikkel játszani lehetett, pénznyeremény nélkül.
Nemrég szerelhették fel ?ket, új csillogással terpeszkedtek a teremben. Kipróbálja az egyetlen szabad automatát, gondolta. Egyet játszik és kész. Esetleg, de csak, ha mondjuk nyerne még egyet.
***
Bosszantotta nagyon a dolog, de hiába, nem tehetett mást… Pedig befizethette volna a felesége, vagy a lánya is hét közben. Vagy akár ? is.
Kertes családi ház. Ez volt a vágya, ahol majd gyermekei szabadon játszhatnak az udvaron, nem a játszótér védtelenségében.
Ez megadatott. Igaz, a várostól 9 km-re kellett költözni. Talán megérte. Hétvégén ritka a buszjárat.
Szép, csendes kis falu, segít?kész emberekkel. Mindenki mindenkiért. Itt is akadt, azért aki kilógott a sorból. Már 15 éve, hogy megvették a telket. Azaz, hogy még egyedül vette, részletre. Nem volt drága, egy év alatt ki lehetett fizetni, igaz, több kölcsönt is fel kellett venni. Még legény volt, csak úgy beleugrott a vásárlásba, a barátai is bíztatták, vegye meg. Ha nem építkezik, legfeljebb eladja. Talán még nyerni is lehet rajta, valamennyit.
Nem nyert. Pénzt nem. A pénz mindig csak elfogyott és úgy gondolta, fogyócikkre nem lehet építeni. Sose volt érdekes a pénz, talán, mert nem volt, neki. Mindig is hitte, hogy a dolgoknak van mélyebb értelmük, kell, hogy legyen, nem csupán árucikk a világ.
Ha pénzt nem is nyert, nyugalmat igen. Lelki békét nyertek rajta, amikor már beköltöztek. Sok-sok munkával, szinte a semmib?l hozták létre, ketten a feleségével.
Több szakmát is kénytelenek voltak megtanulni, barkács szinten. Most már jó volt tudni, mennyi mindent készítettek el saját maguk az épületen.
Fiatalabb korukban sokszor mozi vagy színház volt az esti program. Mostanában is néha, egy évben egyszer-kétszer.
Kocsma és egy presszó, ennyi szórakozási lehet?ség volt a faluban. Ilyen helyekre azonban nem jártak, maradt inkább a TV.
Be kell fizetni, nem is kevés kéthavi díjat egyszerre. Mivel a múlt hónapban nem kapta meg id?ben egy el?z? táppénzes id?szak pénzét, ami a betegség idejére járt. A napokban érkezett meg.
Most így egy kicsivel több az e havi pénz, ezért ? már gondolatban megvette az autóhoz a tet?csomagtartót, ami nélkül viszont… szóval kell a másodállásos munka is, ahhoz viszont cipelni kell a mér?eszközöket. Már félre is rakta az árát. Az egyik csekken lev? díjjal megegyezik. Még mosolygott is rajta, ilyen kegyes a sors, a kett? ára egyforma, így felesége sem fogja észrevenni a turpisságot, s lesz csomagtartó.
Azért err?l még meggy?zi feleségét, ez a legtisztább.
***
Bedobta a pénzt, a program elindult: repül?k és tankok jelentek meg, mindenfel?l a képerny?n. Hamarosan l?távolságba érnek… Még végig sem gondolta, az egyik máris odapörkölt a fegyverének.
„JÁTÉK VÉGE”- jelent meg a képerny?t betölt? felirat. „DOBJA BE A PÉNZT”- követelte a masina. Bedobta. Játszott és nyert. D?ltek a húszasok, ötvenesek. Már többen, körülállva a gépet nézték az újdonsült h?st. Most többször egymás után vesztett.
Nem adta fel, ? nem olyan volt. Újból vesztett.
***
Szerencséjére kapott stopot a város felé. Kocsival nem mehetett a több korsó sör után.
A posta el?tt szállt ki, rendes volt a tulaj. Megköszönte, majd el?vette a pénzt s a csekkeket.
A pénz csak az egyik csekkre volt elég.
***
Nagyon rosszat álmodott, valami balesetr?l. Még jó, hogy az álom… Ezek az álmok! Mindig olyan összekuszáltak. Mintha valahol stoppolt volna, de ez csak álomban lehet, mikor volt már ? sulis, akkor még el?fordult a stoppolás, de ma már nem állna ki…
Tudta, rossz álom csupán. Hogyan stoppolt volna, most is az ágyában van. Mégis, mintha megtörtént volna és a lábánál furcsa fájdalom… Azonban nem, egészen biztosan ez az álom. Félálomban tudta, ezek az álmok annyira meghatározók tudnak lenni, az ember szinte el is hiszi, amíg fel nem ébred egészen. Csak ébredéskor menekülhetünk meg t?lük.
Nevetséges, biztosan elzsibbadt a lába, mert eléggé érzékeny volt.
Valami er?s fény szúrta a szemét. Furcsa, mintha nem a megszokott világítás volna, attól jóval er?sebb fénnyel égett. Talán még mindig álom, igen, egészen biztosan.
Mégsem! A felesége szólítja, valahonnan messzir?l. Nem, nem messzir?l, már látja is, itt ül mellette. Akkor tehát már reggel van, s vége a furcsa álmoknak. Szerencsére…
– Mi történt, veled, hogyan kerültél az autó elé?
– Hol vagyunk? Milyen autó elé?
– Nem emlékszel, gyalog jöttél a városból!
– Nem, nem jöttem a városból, végig itthon voltam. Vártam a buszt. Milyen ez a szoba, hol vagyunk?
– Kórházban vagy, elütött egy autó az úton. Hogyan történt, nem emlékszel?
– Kórházban? Mi van a lábammal? Úgy fáj.
– Szerencséd volt, meg is halhattál volna. Csak a lábaid törtek el. Majd helyre jössz. Miért csak az egyik csekket fizetted be, miért nem vittél mindkett?re elég pénzt?
– A pénzt? Nem értem, én magammal vittem… de milyen pénzt, nem értem?
– Nem érdekes, én már befizettem. Megtaláltam a könyvben, amit olvastál. Nem értem, miért a pénzt használod könyvjelz?nek, de nem érdekes, már befizettem.
– Valamit akartam… azért tettem oda, valamit kellett volna venni…
– Pihenned kell, aludjál!
Legutóbbi módosítás: 2011.01.10. @ 11:43 :: Berta Gyula