Avi Ben Giora. : Musztafa – 5.

*

 

                                       

Másnap fáradtan és nagy fejfájással ébredt. Éhes és szomjas volt. A helyiségbe csak gyéren értek el a napsugarak. Homály uralkodott és a tárgyak csupán körvonalakban rajzolódtak ki. Körülnézett és próbálta szemeit hozzászoktatni a félhomályhoz. Amiről szinte az ébredése pillanatában meggyőződött, hogy kezei lábai meg vannak kötözve, képtelen a szabad mozgásra. Szemeit végigjáratta a félhomályban, hogy hátha felfedez valakit elrablói közül, de nem látott senkit. Arról is meggyőződött, hogy a robbanóanyagot tartalmazó heveder ott van valóban a hátán.

Próbált úgy helyezkedni, hogy a kezeit ki tudja szabadítani, de eredménytelenül.

Tétlenségre volt ítélve. Egy ideig még próbálkozott majd belátva, hogy ezzel nem ér el eredményt, kiabálni kezdett. Sokáig semmi nem utalt arra, hogy bárki is halotta volna, de egy idő után nyílt az ajtó és ketten jöttek be.

– Adjatok valamit inni és enni, meg vegyétek le legalább a lábaimról a kötelet. Ki szeretnék menni, könnyíteni magamon.

A két férfi egymásra nézett, mintha egyik a másiktól várna válaszra.

– Ne álljatok már úgy, mint akik nem értik! Nem kell félnetek, nem kockáztatom a szökést, hiszen a „csomag” ott van a hátamon, és nem óhajtok a Paradicsomba kerülni.

– Rendben – enyhült meg az egyik. – Leveszem a lábadról a kötelet. Igazad van, úgysem jutnál messzire. Amíg kimész, addig a társam hoz majd élelmet és innivalót.

Azzal egy kést vett elő a zsebéből és elvágta a köteleket a lábán.

– Vágd már le a kezeimről is – nyújtotta elé.

A férfi társára nézett, tőle várva a választ. Az a fejével intett, hogy vegye le róla, úgysem menekülhet, és a nyomaték kedvéért megmutatta Musztafának a detonátort a kezében tartva.

Musztafa megmozgatta elgémberedett tagjait és kiment a szabadba. Kótyagosnak érezte magát, és a fény bántotta a szemét. Könnyített magán, aztán felmérte, merre is tudna menekülni. Egy rozoga, düledező deszkakerítés választotta el a szomszéd telektől. Egy résen keresztül áttekintett. Sokat nem látott, de azonnal cselekedett. Két rúgással elintézte a deszkát és már át is ért a szomszéd telekre. Futásnak eredt, igyekezett a tekintetével olyan emberlakta területet keresni, ahol segítségre számíthat. Minden néptelen volt és kihalt. A tengerpart nem volt messze, így arra vette az irányt. Még hajnal volt, minden néptelen és kihalt. Már kint járt a tengerparton és hamar rájött, hogy Jaffó elég közel van. Látta a templomtornyot és a régi Tel Aviv–i kikőtő hullámtörőit. Arrafele igyekezett.

– Nézzed már, mi van ezzel, már régen vissza kellett volna jönnie.

– Jól van, megyek, de adj valami fegyvert is, hátha meg akar támadni.

– Ott a késed, az elég lesz. A parancs úgy szól, hogy nem ölhetjük meg.

A férfi kiment, majd rohanva tért vissza.

– A fene egye meg, meglépett. Áttörte a deszkakerítést.

– Hozd a kocsit, én közben értesítem Abdult meg Kaledet.

Mobiltelefont vett elő a zsebéből és azonnal tárcsázott. Közben társa is előkerült az ütöttkopott Ford transittal.

– Mire vársz, adj gázt neki és nyomás. Csak Jaffó felé menekülhetett a tengerparton. Elé kell valahol vágni, de ne menj le a homokra. Ezzel a csotrogánnyal elmerülhetünk és nem húz ki onnét minket csak egy traktor.

Közben a hívott szám is jelentkezett.

– Abdul, baj van. Meglépett Musztafa. A nyomában vagyunk, valószínű, Jaffó felé vette az irányt.

– Mit csináltatok barmok? Hogy tudott meglépni, amikor meg volt kötözve?

– Kikérezkedett, és én tanácsoltam, hogy addig vegye le róla Gamal a köteleket. A nyomaték kedvéért még a detonátort is megmutattam neki. Nem gondoltuk, hogy meg akar lépni.

– Ostoba kétbalkezesek vagytok. Ha nem kapjátok el, mi is majd menekülhetünk. El kell kapnotok élve. Azonnal indulok én is. Nem találkozhat emberekkel, mert akkor nekünk annyi.

– Miért ne találkozhatna? Segítséget ment kérni, de mielőtt megtehetné felrobbantjuk és megszabadultunk tőle. Maximum nem könyvelhetünk el teljes sikert.

– Meg ne próbáljátok a detonátort használni. Nem robbantjuk fel addig, amíg legalább húsz másikat nem tudunk a levegőbe repíteni vele együtt. Legyetek csak a nyomában úgy, hogy ne vegyen észre titeket. Mi is indulunk.

Musztafa ha nehezen is, de elérte a jaffoi tengerparti sávot. Kis időre megállt, és körülnézett, merre is mehetne tovább, és arról is meggyőződött, hogy fogvatartói a nyomában vannak e. Nem észlelt semmi gyanúsat és folytatta a menekülést. A volt kikötő felé ment, mert úgy számolta, hogy itt már találhat embereket, munkásokat. A halászok éppen akkor futottak be éjszakai portyájukról és kezdtek kirakodni. Már éppen feléjük indult volna, amikor megpillantotta a Ford transitot és nyomában egy Crysler terepjárót. Tudta, hogy ezek az üldözői lehetnek. Gyors elhatározással a sikátorok felé vette az irányt. Akkor kezdett ébredezni a város, de a szűk utcák még néptelenek voltak. Kiért a piactérre, ahol már javában gyülekeztek az árusok és rakták ki a friss portékáikat. Először arra gondolt, hogy a kávézójába megy, de aztán meggondolta magát. Megállt egy teherautó mellett, amiről kirakodni készülődtek. A sofőr megszólította.

– Munkát keresel? Volna számodra most egy lehetőség. Le kéne pakolni az árut. Azonnal fizetek, amint lepakolták. Áll az alku?

– Mennyit fizetsz?

– Ötszáz sékel jó?

– Rendben van, de ha tudsz, küldj még valaki segítséget.

– Honnét küldenék? Azért szóltam neked, mert akikre számítottam, nem jöttek. Én segítek majd be neked.

Elkezdtek pakolni. Musztafa minden egyes fordulónál körülnézett, nem tűnik–e fel valahol egyik vagy másik üldözője. De nem látta őket. Biztosan kockázatosnak tartják azt, hogy behajtsanak a piac területére áru nélkül. A nagybani vásárlók nem itt szoktak árut venni – gondolta magában. Lassanként végeztek a rakodással. A sofőr megköszönte a segítséget és kifizette a járandóságát. Mikor Musztafa elindult volna, akkor vette észre, hogy Musztafa hátán az inge alatt valami van. Feltűnt már neki munka közben is, hogy nem veti le az ingét, noha eléggé izzadt és kezdett meleg is lenni, de nem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget. Utána kiabált.

– Állj csak meg légy szíves, valami van a hátadon.

Musztafa ezt meghallva futásnak eredt. A sofőr nem ment utána, hanem azonnal a mobiltelefonját vette elő és hívta a rendőrséget.

– Azonnal jöjjenek a piacra. Egy gyanús elemet láttam, valószínűleg öngyilkos merénylő, mert a hátán furcsa csomagot láttam.

– Hol van most?

– Mondtam, hogy itt a jaffoi piacon. Elrohant az óratorony irányába.

– Intézkedünk, de maga maradjon a közelben és hagyja bekapcsolva a mobilját.

Pár perc múlva több irányból is szirénázó rendőrautók vették körbe majdnem minden oldalról a piacot. Egy rendőrautó lejjebb, az óratorony közelében állt le és zárta le a környéket. A sofőr a telefonját szorongatta és izgatottan várta a fejleményeket.

– Maga ott a teherautónál, ne mozduljon.

A sofőr ijedten nézett körbe, honnét szól a hang, aztán ráeszmélt, hogy a telefonja.

– Nem mozdulok én semerre sem. Itt állok a teherautóm mellet, fegyvertelen vagyok.

Már nem kellett magyarázkodnia a telefonban, mert futólépésben katonák és rendőrök tartottak felé.

– Szóval azt mondta, hogy az óratorony felé ment.

– Igen, úgy tűnt számomra.

– Ti fésüljétek át a terepet – intett oda egy pár katonát. – Mi megyünk segíteni azoknak, akik az óratorony környékét zárták le.

– Jöjjön gyorsan intett a sofőrnek. Minden perc számit.

Musztafa igyekezett a sikátorokban maradni, de amint meghallotta a szirénázó rendőrautókat, a kávézóját választotta, ami az óratorony mellett volt. Nagy tömeg gyűlt már össze civilekből, rendőrökből és katonákból.

Ha elérek a kávézóba, megmenekülök – elmélkedett magában. – Ha előbb észrevesznek, akkor elvesztem.

Amint kiért a térre, meglátta a két üldözőjét is. Azok is észrevették és rohantak vissza az autóikhoz, amik a közelben parkoltak.

– Még pár perc – gondolta Musztafa – és nem kerülhetem el a végzetet.

Mindenesetre igyekezett úgy menekülni, hogy a tömeget kerülje. Vagy ötven méterre a háta mögül kiabálást hallott.

– Ő az ott elől, abban az ingben. Megismerem.

– Álljon meg és hasaljon a fal mellé – hangzott a parancs.

Musztafa megállt, de csak egy pillanatra. Szemével kereste az üldözőit. Hamarosan fel is tűntek, most már autóban ülve.

– Pusztultok ti is – gondolta magában, azzal nyílegyenesen a Ford transit felé kezdett futni.

– Álljon meg azonnal! – hallotta a háta mögül, majd ahogy a katonák kibiztosítják a fegyverekeit. Egy rövid sorozatot hallott, majd még egyszer egy felszólítást, hogy adja meg magát. Alig pár lépés választotta el a Ford transittól, amikor egy golyó a vállába fúródott. Ezután már robbant is a szerkezet. A detonáció következtében a Ford transit is repült utasaival együtt. A Crysler a háta mögött azonnal megállt és gyors fordulót csinált. Próbált kitörni a tömegből, de hamarosan katonák és rendőrök vették körül és kiszállásra kényszerítették utasait, akiket aztán megbilincselve kísértek az egyik rendőrkocsi felé. Megérkeztek a tűzoltók, mentők is. Három halott maradt a helyszínen a robbanás eredményként és tíz sebesült, akiket a helyszínen láttak el azonnal. Musztafából szinte semmi sem maradt. Darabokra tépte a bomba. A szakadt járműben, a Fordban a repeszektől kicifrázott két másik tetem hevert.

– Az utolsó másodpercben érkeztünk. Csak azt nem tudom, ki hozta működésbe a bombát: az, akit darabokra tépett, vagy azok ott ketten, akiket a repeszek öltek meg.

A kocsiban megtalálták az egyik terrorista zsebében a detonátort, de az érintetlen volt. A két elfogott társuknál is volt ilyen készülék, de azok is érintetlenek voltak. A későbbi vizsgálat derítette ki, hogy a Musztafára leadott lövések hozták működésbe a szerkezetet.

 

 

Epilógus

 

Ez nem egy rendkívüli, egyedi eset. A terrorizmus eme agyszüleménye napjainkban is szedi áldozatait. Musztafa esete annyiban eltérő a többitől, hogy nem önmaga akart gyilkossá válni. A terroristák az utóbbi időben ezt a módszert próbálják bevetni; elrabolják és kényszerítik áldozataikat a merényletre. Turistákat és katonákat próbálnak elrabolni, hogy gyilkos terveiket ezek valósítsák meg. Az emlékezetes 2001 szeptember 11.–ei merénylet ennek a folyamatnak a kiteljesedése volt. Egyfajta jel volt ez az eddig várakozó öngyilkos merénylőknek.

Az amúgy is megfékezhetetlen erőszakhullám a Közel Keleten teljesen ellenőrizhetetlenné vált. Ki gondolta volna, hogy Jichák Rabin miniszterelnök is terrorista merénylő áldozata lesz, és nem arab terrorista végez vele, hanem egy zsidó vallási fanatikus. A terroristák nem születnek maguktól. A terrorista gyilkost létre kell hozni. Az öngyilkos merénylők nem racionális emberek. Általában gyenge jellemek, könnyen befolyásolhatók. Az arab öngyilkos merénylők nem a modernkori történelem szüleményei. Ha megnézzük az araba assin szó jelentését, ami gyilkost jelent, visszakanyarodva a múltba, megrázó dolgokat találhatunk. 1090 –ben Hasan ibn al Sabban egy terrorista „rendet” alapított, Ismaili Rend néven, a Kaszpi tengertől délre fekvő egyik hegyi erődítményben. A kiválasztottakat először öntudatlanná tették drogokkal, annak érdekében, hogy utána gyilkosokat képezzenek ki belőlük.

Miután a drog rabjaivá tették őket, a hegyi erődből elvitték őket egy luxus környezetbe, ahol étel, ital és nők álltak rendelkezésükre. Arra sarkalták őket, hogy élvezzék a környezetet és a nőket meg a luxust. Utána ismét bedrogozva visszavitték őket a hegyi erődbe, és ezután minden parancs végrehajtására alkalmasak voltak.

A mai öngyilkos terroristákat is ilyen kiképzésnek vetik alá. Akik a WTW elleni támadást csináltak előtte az USA luxus környezetét élvezhették, és közben képeztették ki őket pilótának. Atai, a csoport vezetője a merénylet előtt társaival együtt drogokat fogyaszthatott, de ez nem teljesen bizonyított tény. Ami inkább valószínű, hogy psychológiai tréningek segítségével vették rá őket a gyilkos akció végrehajtására. Sajnos a psychológia ezen ága a mai napig a fel nem derített tudományok egyike. Azt már tudjuk, hogy bizonyos egyéneket hipnózissal és más módszerekkel lehet befolyás alá helyezni. Ennek a mechanizmusa sincsen teljesen kiderítve, hogy ez milyen kémiai vagy másfajta, a szervezetben lezajlódó reakciók eredménye.

Az öngyilkos merényletek száma egy időre csökkent. Kérdés csupán az, hogy nem lesz–e a jövőben egy már kifinomult és olyan módszer, amivel sokkal sokkolóbb, és sokkal több áldozatot szedő gyilkosságokat tudnak majd elkövetni.

A Közel–Kelet–i békefolyamat egyelőre megfeneklett, de nagy valószínűséggel az elkövetkező húsz év alatt megegyezésre jutnak a felek. Hogy addig még hány ártatlan ember fog meghalni és hány terrortámadás fogja sokkolni az emberiséget, ismeretlen fogalom manapság.

 

 

 

VÉGE

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:45 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.