Hanyatló bort iszok, a legjobbat,
mit kapni lehet. A savak még élnek,
az illatok még színekkel beszélnek,
ám a tudat: kortyaim – halottak…
Elnézem az olajos csillogást;
szépen úszik a fény a vörös-tiszta
folyadékban, s százfelé veri vissza…
Ma még. Ám a tudat… Hogy nincs tovább…
Látom a haldoklót, és ízlelem,
és tudom, hogy milyen volt fiatalon,
és tudom, hogy mi történik itt velem!
Kortyolok. Pohár koppan az asztalon,
Tán megszánna, ha volna istenem,
Ám csak a tudat… Pár perc még, s elhagyom…
Legutóbbi módosítás: 2010.08.19. @ 17:13 :: Károssy Attila
