Vandra Attila : Törpefenyők I/ 5. – Mi a fontosabb?

Zsigmond Noémit, a kezd? matematika tanárt egy isten háta mögötti székely falucskába helyezik. Egyre inkább rádöbben, miért mondta tanára: “Üdvözöllek a pokolban”

  

 

Mi a fontosabb?

 

 

Pénteken az igazgatón? gy?lést hirdetett. Felolvasta a tanügyminiszter rendeletét, miszerint nyomatékosan felhívják a tanárok figyelmét, hogy az osztályozás 1-10-ig történik. A 100%-os tudás az a tízes, a 90%-os a kilences, az ötös, az elégséges, az 50%-os tudást takar, aki ennél kevesebbet tud, az nem kap átmen? jegyet.  

   – Az önök feladata úgy tanítani, hogy a diákoknak meglegyen az a tudásuk, hogy megszerezzék a tudást. A buktatás nem alternatíva! – nézett szigorúan Noémi szemébe.

Noémi megértette a pillantást. Az utolsó mondat az neki szólt. Akár tanulnak a diákok, akár nem, a tudásuk meglegyen, ha nem ?t teszik felel?ssé! Ha a megadott kritériumoknak megfelel?en osztályoz, feltehet?en az egész iskolában nem akad annyi gyermek, akinek az ötöst megadhatná, amennyit egyik kezén megszámolhat. Ha a tanárai által alkalmazott jegyadási modellt követi, akik hármasnál kisebb jegyet csak puskázásra adtak, akkor se lesz sokkal több átmen? jegy. S a sok rosszjegyt?l nem fognak jobban tanulni. Egy rossz jegy csak akkor motivál tanulásra, ha a gyermek elhiszi, hogy saját erejéb?l tehet annyit, hogy elkerülje a következ? rossz jegyet. Legjobban úgy tudná tanulásra motiválni a gyermekeket, ha a követelményt az általuk elérhet? tudásszinthez mérné. Ám még ekkor is akadna olyan, aki nem felelne meg… Ha pedig mindenkinek átmen? jegyet adna, akkor… De hát feltehet?en ezt tették az el?tte tanító kollégák is. Hiszen ebben az iskolában még nem bukott meg senki… S ha ellen?rzés jön, akkor bármiképp ?t el?vehetik, megbüntethetik. 22-es csapdája. Eleinte halogatta a jegyadást. Végül az ötödikben törte meg a jegyet. Adott egy négyest, egy ötöst és egy hatost. A hatos láttán Enik? elpityeredett. Noémi végigfutott a naplóban a jegyein. Magyarból 10-es, Biológiából 10-es. Románból 8-as… tornából felmentve. S most matematikából 6-os. Ránézett.

– Órák után várj meg. Beszélni akarok veled! – fordult hozzá, majd folytatta az órát.

Aznap utolsó órája a hetedikben volt. Le se tette a naplót, hívatta az igazgatón?.

– A jegyeket ritmusosan kell adni, s ön még egyetlen jegyet sem…

– De igen. Ma meg is ríkattam egy ötödikes kislányt egy hatossal. Ismétlésb?l nem akartam jegyeket adni, ezután lesznek jegyek minden osztályban.

Az igazgatón? tette magát, hogy nem hallja és elverte megint rajta a port. Noémi végighallgatta, s nem szólt semmit. Szemmel láthatóan az igazgatón?t ez még jobban kihozta a sodrából.

Enik? már várta leszegett fejjel. Visszakísérte az osztályukba, s leültette maga mellé.

– Nem szoktál ilyen jegyekhez, ugye? – kérdezte a kislányt.

Enik? nem válaszolt, csak megrázta a fejét.

– Miért vagy ennyire kétségbeesve egy hatosért?

Enik? csak hosszabb hallgatás után szólalt meg.

– Mert, mert… én nem fogok tudni úgy dolgozni a mez?n, mint a többiek. Nem szabad meger?ltessem magam… Nekem tanulnom kell, tovább kell tanulnom, azt mondta az anyukám. Tegnap egész este a matekot tanultam… Hiába… Nem értem… – szipogott. A tanárn?je átölelte.

– Gyere, próbáljuk meg együtt. De nem a mai leckével kezdjük, hanem azzal, amit el?z? osztályokban nem tanultál meg rendesen. Egy háznak is az alapját kell el?bb elkészíteni, majd felhúzni a falait, s csak utána lehet a tet?t. Akarod?

Enik? csak bólintott buzgón.

– Akkor vágjunk bele!

Ahogy a magyarázat hatására sorban kigyúltak a fények Enik? agyában, egyre bátrabban dolgozott tovább. Noémi el?ször érezte, hogy van egyáltalán értelme annak, amit csinál. Amikor meglátta búcsúzáskor Enik? boldog arcát, nem állta meg, hogy ne adjon az arcára egy puszit.

– Na, ugye nem esz meg a matek? Jöv? héten, ugyanezen a napon, ugyanebben az órában folytatjuk. Ha valaki még akar jönni az osztályból, szívesen látom ?ket is. De ezt még én is ki fogom hirdetni a következ? matematika órán.

– Megint pótóra? – kérdezte az igazgatón?, aki szemrevételezte a kés?n távozó Enik?t. – Hányat akar tartani?

– Egyet a hatodiknak magyarul, fizikát matematikát felváltva, egyet románul, bár IonuÃ?£ nem maradt itt a héten, egyet az ötödikben Enik?nek, s jöv? hétt?l azoknak is, akik hajlandók maradni, egyet a nyolcadiknak a gimnáziumba-szakiskolába való felvételire való felkészülésre, pénteken nem tartok, mert az gy?lésnap, szombaton pedig pionírtevékenység[1]. A hetedikben nincs mikor. – Egy ideig farkasszemet néztek. – Igazgató elvtársn?, jobban tenné, ha a fiát átíratná egy másik, jobb iskolába. A tanítás min?sége nem csak attól függ, hogy mit csinál a tanár. Egy gyenge színvonalú osztályban a szorgalmasok is visszamaradnak.

Az igazgatón? szeme megint lobbant egyet.

– Ezt a témát egyszer és mindenkorra lezártuk – felelte, majd otthagyta Noémit. Az ajtóból még visszafordult: – Szólok IonuÃ?£nak, jöv? héten maradni fog.

Másnap szokatlanul üres osztály fogadta a nyolcadikban. Egyetlen fiú se volt az osztályban, csak négy lány ült a padokban. Meghökkent, hiszen kihirdette aznap pótóra lesz a gimnáziumi-szakiskolai felvételire való felkészülésre.

– Mi van itt? – futott ki Noémi száján. – Hol vannak a többiek?

– A föld felszáradt, s ki lehet szántani a pityókát[2]. Mentek segíteni a szüleiknek.

– Hogy lehet így tanítani? – fakadt ki Noémi. Ám a többi osztály se volt kivétel, ott se volt rózsásabb a helyzet.

Amikor az iskolából épp kilépett, hogy az állomásra induljon, meglátta Küs Ákost, egyik nyolcadikos diákját egy megrakott szekér tetején. Odasietett. Amikor meglátta a tanárn?t, a bakon ül? apa megállította a szekeret.

– Küs úr, a fia nyolcadikos, felvételiznie kell az idén. Gyakorlatilag semmit se tud matematikából! Ha még iskolába se jár, hogyan pótolja be a hiányait? – támadott a férfira. – S ma hat igazolatlan hiányzása van. Még meg se kezd?dött az évharmad, s már biztos nem lesz 10-es a magaviseleti jegye.

– S ha majd a termény a mez?n ott rohad, s a pityókát az ebédnél beírom igazolatlan hiányzónak, s a fiam éhezni fog, az jobb lesz? – felelte a férfi.

– Egy ekkora gyermeknek nem az a kötelessége, hogy dolgozzon, hanem hogy tanuljon, készüljön fel az életre. Még be se töltötte a tizennégyet!

– S azok a városi kilencedikes gyermekek, akiket a vonat ablakából lát és szedik a pityókát a kollektívek földjén idegen falvakban, azok hány évesek? Tizenöt? Ha tizenöt évesen dolgozhatnak az államnak, ingyen, az iskolából kivezényelve, tanítási id? alatt, az én fiam tizennégy évesen miért nem dolgozhatna az apja földjén, a saját kenyeréért?

Noémi meghökkent egy pillanatra. Érezte, nem hagyhatja a férfit gy?zni, f?leg, hogy már néz?sereg is akadt. Kétségbeesetten folytatta.

– Egy ekkora gyermek most alapozza a meg a jöv?jét. Neki most tanulnia kell! Milyen nevelést ad neki?

– Tanárn?, e gyermek nemsokára feln?tt lesz, s családot alapít. Addig meg kell tanulnia megállnia a saját lábán. Irányítani a saját gazdaságát. Szántani, vetni, tehenet fejni, birkát nyírni, káposztát kapálni, kaszálni, begy?jteni a termést. Az iskolában bámulva a táblát bálám szamara módján, ezt miképpen tanulja meg? Akkor adnék neki rossz nevelést, ha erre idejében nem tanítanám meg, nem látná nap, mint nap az apját-anyját dolgozni. S nem dolgozna velük vállvetve, nap, mint nap!

– Ha nem lenne annyira sz?klátókör?, akkor esélyt adhatna a fiának, hogy többé váljon. Lehet, többre vágyik, mint trágyát hányni! Ne fossza meg ett?l az esélyt?l, engedje iskolába!

– Miért gondolja, hogy jobb városi ficsúrnak lenni? Koszos vonaton ingázni, normára dolgozni, mások szolg…

A férfi még folytatta volna, de Noémi elmenekült, miel?tt a férfi kifejthette volna publikusan a véleményét a szocialista társadalomról. Az egyiküknek se lett volna jó.

Amint a faluban vége lett a krumpliszezonnak, visszaszállingóztak a gyerekek is az iskolába. Ám a vonatból látta, hogy az állami gazdaságok földjein még szedik a középiskolások a be nem takarított termést. A falukból városra költöztek a saját gazdaságuktól megfosztott emberek a jobb élet reményében. Az elnéptelenedett falvakban nem volt, aki betakarítsa a termést, így hát a kommunista párt direktívái értelmében kivezényelték a középiskolás diákokat, a katonaságot, s az utóbbi években már a gyári munkásokat is. Eszébe jutott az a nap, amikor Temesváron egyetemista kollégáival együtt bokán felül ér? hóban, -5°-on, jeges szélben szedték a kukoricát. Egyetemistaként nem voltak erre felkészülve. Volt, akinek még keszty?je sem volt, a melegebb ruháit még nem hozta el otthonról… Vajon az idén meddig szedetik velük? November hetedike körül aztán elt?ntek a mez?kr?l a diákok. A száraz, meleg október megkönnyítette a betakarítást, más évekhez képest hamarabb sikerült betakarítani a termést.

November kilencedikén, egy hétf?i napon, az örökvidám Gerg?t sírva találta az ötödik osztályban. Érdekl?désére nemcsak Gerg?, de az osztály is hallgatásba burkolózott. A tanáriban tudta meg mi történt. A szomszéd falu határában a gépek már elvonultak a mez?r?l, betakarítottnak nyilvánították a termést. Gerg? apja, tudta, hogy tökéletesen betakarított termés nincs, elment tallózni egy zsákkal a hátán, hogy összegy?jtse azt, ami elkerülte a szed?k figyelmét. Elkapták, letartóztatták. Be fogják zárni. Egy zsák krumpliért, ami amúgy is ott rohadt volna… De hát a szocialista államtól lopta… A nép vagyonát fosztotta ki…

 

 

 

[1] A szocializmusban a szombat rendes munkanap volt, tanítás volt szombatonként.

[2] krumpli

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.