1. rész
A nyomozó irodája Budapest szívében egy hatemeletes épület földszintjén található. Az ötvenes éveiben járó, er?s testalkatú ember órák óta az akták felett görnyedt, mint rendesen, ezúttal is elmaradt a papírmunkával. Pótolnia kellett, hiszen a kapitány már tegnap figyelmeztette erre. Munkájának ezt a részét inkább kihagyta volna az életéb?l. Barta László ?rnagy, s?r?, fekete haja itt-ott már ?szült, de remek kondíciója miatt jó pár évvel fiatalabbnak látszott koránál. Megvakarta a fejbúbját. Újra nekiveselkedett a kellemetlen feladatnak.
A b?nügyi osztályon eltöltött hosszú id? alatt sok borzasztó esettel találkozott, már kezdett elege lenni mindenb?l. Várta már a nyugdíjazást nagyon…
Figyelmét ebben a pillanatban egy légy megjelenése terelte el a munkáról, amint a pohara alján megmaradt cola körültáncolásával próbált bel?le úgy inni, hogy közben ne essen bele. Befogta a pohár száját és hallgatta, hogyan küzd az életért ez az undorító rovar. Elengedte, s a poharat a mosogatónál jó alaposan kimosta.
Megcsörrent a telefonja:
– Az ügyeletes vagyok – szólt a mély férfihang. A Csalogány utcában a házvezet?n? a tulajdonos holttestét találta a dolgozószobában. A rend?rf?nök úr úgy rendelkezett, te kapod az ügyet. Attilával induljatok helyszínelni. Még csak a jár?r van kinn, biztosítja a helyszínt.
– Igen. Indulok azonnal. Istenem, eltelhetett volna már ez a pár hét a nyugdíjig úgy, hogy nem történik gyilkosság.
Kabátját felvette, bezárta az ajtót. Elindult társával a Csalogány utcába.
A hosszú nyomozói munka megtanította Bartát, hogy az els? benyomás, melyet a tetthely megpillantásakor érez nagyon fontos.
– A helyszín „beszél”, de nem mindig értjük meg azonnal – mondta most is, mint már annyiszor, a mellette hosszúkat hallgató Attilának.
Kormos Attila a fiatal százados, figyelte minden lépését, mozdulatát, tettét az id?sebb kollegájának. ? volt a példaképe. Madarat lehetett volna vele fogatni, amikor megtudta, hogy Barta mellé osztották be. Teljesült az óhaja, és a pár együtt töltött hónap alatt kiderült számukra: jó párost alkotnak. Laci, a rutinos „öreg róka”, Attila, a „fiatal vadász”.
– Attila, ahogy odaérünk a villához, els? dolgod az lesz, kikérdezed a házvezet?n?t alaposan, hogyan találta meg a holttestet? Én a helyszínt vizsgálom át el?ször, remélem minden érintetlen!
A villa az utca közepén van, mégis már az utca elejér?l jól látható. Kiugró, egyforma tet?téri ablakaival, hatalmas, kies parkjával szemet gyönyörködtet? látványt nyújt. A ház a telek hátsó részében helyezkedik el, s mögötte fasor vigyázza az épületet a hidegt?l, a viharos szelekt?l. Az ablakok apró üvegtáblákból állnak, kett? kivételével: a földszinti nappalinak és az emeleti dolgozószobának az ablakai hatalmasak. A déli, napos oldalra helyezték el, azzal a szándékkal, hogy fény akadálytalanul áradjon be, a park látványa pedig így belülr?l nézve is érvényesülhetett. Berentei Péter adott arra, hogy mindenki tisztában legyen azzal, aki itt lakik tehet?s ember. Tette talán mindezt azért, mert kemény munkával szerezte vagyonát.
A házvezet?n? a villogó rend?rautók között, egy széken ült. Halálsápadt arccal nézett maga elé a földre. Még mindig az ájulás kerülgette. A hatvanas éveiben járó n? próbált felállni, amint a nyomozókat megpillantotta, de nem tudott. Az ?rnagy kézmozdulattal jelezte, maradjon ülve.
– Barta László rend?r ?rnagy vagyok – biccentett az asszony felé -, a társam: Kormos Attila százados. A százados úrnak mindent mondjon el! Kérem! Egy kicsit próbáljon megnyugodni asszonyom – mondta, majd elindult az id?közben kiérkezett nyombiztosítókhoz informálódni, mit tudtak meg eddig a körülményekr?l.
Hét óra telt el, mióta a helyszínre értek, már mindenkit kikérdeztek, mindent megvizsgáltak.
– Menjünk be az egyik üres helyiségbe! Feltétlenül beszélnünk kell négyszemközt! – mondta Attilának Barta, és az el?szoba melletti ajtóra mutatott.
– A házvezet?n? minden nap 12 órára jött, de ezen a napon egy pár perccel hamarabb érkezett, hogy rendbe hozza a nappalit. Elmondása szerint – lapozta fel jegyzettömbjét Attila -, tegnap este nagy vendégség volt a villában, de ? nem várta meg a vacsora végét. Feltálalta az ételt, majd 8 óra után hazament. Ma a napi teend?i mellett, a vendégség nyomait is el kellett volna tüntetnie. Egy dolog azonnal szemet szúrt, ahogy belépett a bejárati ajtón: soha, de soha nem feküdt le úgy Berentei úr, hogy az összegy?lt csikkeket és hamut ki ne vitte volna a házból. Ezúttal azonban a hamutartók tele csikkel, hamuval, mindenütt ott voltak a nappaliban. A földszinten nem látta, hallotta a házigazdát, ezért, ahogy megérkezett felkiabált a dolgozószobába, választ azonban nem kapott. Húsz éve dolgozik itt, s már megszokta, hogy a házigazda mindennap üdvözölte ?t, amikor megérkezett.
Berentei úr egyedül élt. Három éve vet?dött fel a gondolat, hogy a füstös, lakás után egy kertes villa épüljön az öreg Berentei számára, hiszen nem bírta a Váci utcai szmogot az asztmája.
– A kapu és a bejárati ajtó nyitva volt? – kérdezett közbe Barta.
– A kapuhoz a házvezet?n?nek és a családtagoknak is kulcsa volt, bejárati ajtót pedig nappalra nem zárták be. – Itthon dolgozott Berentei – folytatta Kormos -, a t?zsdén adott-vett, igen ügyesen, és láthatjuk eredményesen – mosolyodott el Attila, el?ször mióta a helyszínre érkeztek. – Felment az emeletre, s bekopogott az ajtón. Ismét köszönt, de választ ekkor sem kapott. Kicsit várt, kopogott… semmi válasz. A kulcscsomóján megkereste a dolgozószoba kulcsát, próbálta nyitni, de nem tudta beledugni, mert a másik oldalról belülr?l volt a zárban a kulcs. Arra gondolt, hogy talán rosszul lett a házigazda, s átment a szomszédba, tanácsért, segítségért, akkor még ? maga sem tudta, hogy miért. A szomszéddal percekig tanakodtak a bezárt ajtó el?tt. Végül úgy döntöttek kifeszítik a zárat, mert ez a hallgatás semmi jót nem jelent. Iszonyú látvány fogadta ?ket. A szobában Berentei úr az íróasztalnál ült, hátracsuklott fejét a szék támlája tartotta, homloka közepén lyuk tátongott, vére az arcán lefolyt, s ett?l az öltönye átázott. Egy revolver hevert a nyitott tenyerében. A házvezet?n? a látványtól elájult. A szomszéd az ajtó melletti székre ültette az asszonyt, s a mobiljáról azonnal hívta a központi ügyeletet. Mindent úgy hagytak, ahogyan találták – fejezte be a fiatalember az információja összegzését.
– Én is jól szemügyre vettem a halottat. A feje helyzete, a nyitott tenyere nem arra mutat, hogy önmagát l?tte homlokon. Az ajtó belülr?l bezárva, a kulcs a zárban, elfordítva, az összes ablak belülr?l bezárva, a red?nyök lehúzva. Az üvegen, az ajtón sehol nincs behatoló golyónyom. Kívülr?l sem próbált senki, semmilyen módon bejutni. Másik bejárat nincs a helyiségbe. Olyan, mintha valaki öngyilkosságnak szerette volna feltüntetni, ami történt, de akkor hogyan jött ki a dolgozószobából, aki lel?tte? Semmilyen használható nyom nincs. Nagyon különös… Nyugdíj el?tt találkozom a tökéletes b?nténnyel? Okosabbak leszünk, ha a halottkém megállapítja a halál beálltának id?pontját. Az áldozat kezét meg kell vizsgáltatni, van-e rajta l?por nyom! Az ösztöneim azt súgják, hogy nem lesz, és tegnap este itt gyilkosság történt. A nyilvántartásban meg fogjuk nézni, hogy övé volt-e a fegyver! Még ilyen üggyel soha nem találkoztam. Hihetetlen – vette le szemüvegét Barta, s szemeit megdörzsölve folytatta – Négy hetem van a nyugdíjazásig, és most kaptam életem legfurcsább, legrejtélyesebb ügyét! Hát nem érdekes?
Attila nézte a nála huszonöt évvel id?sebb kollegáját, és arra gondolt, hogy még eddig az ?rnagy minden ügy végére pontot tett. Szívósan, kitartóan járt a gonosztev?k nyomában. El?fordult, hogy évek teltek el, amikor egy váratlan nyomra bukkant, s akkor újra felvette a keszty?t.
– Én bízom benne, megtaláljuk közösen a rejtély kulcsát! – mondta Attila bizakodva. Valóban érthetetlen, hogyha öngyilkosságnak akarta valaki álcázni, miért nem volt körültekint?bb, a test helyzetére és tulajdonságaira nem figyelt, pedig a teljesen zárt helyiség miatt fel sem merülhetett volna más verzió. Érthetetlen, hogy a gyilkos hogyan távozott!
– A családtagokról tudtál meg valamit?
– Igen: Berenteiné öt éve meghalt, a házasságból egy lány és egy fiú született. A lány tíz éve ment férjhez, a férje építész. A fiú külön lakásban lakik. Orvos. Tegnap este mindenki itt ünnepelt, mert felvették a Sorbonne-ra az ifjú Berenteit. A címeiket feljegyeztem.
– Aki öngyilkosságra készül, nem rendez el?tte családi összejövetelt! – vonta le az újabb következtetést az ?rnagy.
Attila nem szerette a halálhíreket közölni a hozzátartozókkal, hogyha tehette volna, minden alkalommal átruházza ezt a feladatot másra. Barta ránézett, és ellentmondást nem t?r? hangon mondta:
– Menjünk el?ször a lányhoz, Attila te fogod közölni a rossz hírt!
A fiatal pár lakása a Váci utca, nagyon forgalmas részén található, a nyomozóknak a másik utcában kellett parkolót keresni, hiszen a ház el?tt nem lehetett megállni. Fa, és zöld terület szinte a közelben sincs. Por és füst, amerre a szem ellát.
– Nem csoda, hogy az öreg Berentei innen kikívánkozott a zöldbe – nézett körül Barta.
Attila kétszer röviden megnyomta a cseng?t.
Egy férfi nyitott ajtót. Sápadt arca mélyén apró zöld szemek ültek. A szinte betegesen vékony, alacsony termet? férfi, kérd?en nézett a látogatókra:
– Jó reggelt kívánok, elnézést a korai zavarásásért – mondta Attila. – Ön a házigazda?
– Igen, Varga László vagyok, miben segíthetek önöknek?
– B?nügyi nyomozók vagyunk, Kormos Attila százados, társam Barta László ?rnagy – mondta, s igazolványát felmutatta a férfinak – a Csalogány utcában Berentei Péter urat a házvezet?n? holtan találta tegnap délben. ? volt az ön apósa?
– Igen, ? volt, de ezt nem akarom elhinni. Úristen, mi történt? Szegény Csilla, hogyan mondjam el neki? – mondta Varga riadtan, s szemében ?szinte fájdalom tükröz?dött.
– Itthon van a felesége is? Bemehetünk egy pár percre? – kérdezte Attila
– Nem, nem, inkább én mondom el neki, mi történt! – felelt Varga.
– Jó, rendben van! Azt kérném önt?l, hogy a holnapi napon keressenek fel engem az irodámban. Feltétlenül beszélnünk kell a nyomozás érdekében! Mi úgy gondoljuk, hogy az apósát meggyilkolták! – vette át a szót Barta.
– Meggyilkolták?! Hogyan? Ki? – fordult kétségbeesetten Varga a nyomozó felé.
– A nyomozás érdekében egyel?re mást nem mondhatok! – mondta Barta, s kezét Varga felé nyújtva elköszönt.
A fiatal n? sz?ke haja kilebbent a fekete kend? alól, amikor belépett a kapitányság el?terébe. Az édesapja holttestét azonosította, s ez annyira megviselte, hogy minden lépést férjére támaszkodva tett meg. Az ügyeletes az ?rnagy szobájába kísérte ?ket. Barta hellyel kínálta a fiatal párt, és részvétet nyilvánított a haláleset miatt.
– Érthetetlen számunkra, ami történt. Apámnak nem voltak ellenségei. Anyagilag nagyon jól állt, de mindig támogatta a rászorulókat, amikor csak erre módja nyílt. Ki lehetett? Tudnak már valamit? – kérdezte a Berentei lány.
– A halottkém szerint a halál éjjel 11 és hajnal 2 óra között állt be. Egyet tudunk biztosan. Nem lett öngyilkos. Megállapítottuk, hogy a fegyver, ami az asztalon hevert, az övé volt, de ha magát lövi le, a keze marokba szorítva marad, benne a fegyverrel. Az édesapja kezén l?pornyomot nem talált a halottkém, ez is alátámasztja, hogy gyilkosság áldozata lett. Úgy gondolom, hogy valaki öngyilkosságnak szerette volna feltüntetni a gyilkosságot, de rosszul álcázta. Az ajtó belülr?l volt bezárva, szerintem olyan szándékkal, hogy az idegenkez?ség gyanúja fel se merüljön. Volt-e az édesapjának végrendelete?
– Igen volt. Öt éve, amikor az édesanyám elhunyt, akkor végrendelkezett. Mi szerettük volna lebeszélni err?l. Megrémült az anyám betegsége miatt, azt mondta, így szeretne gondoskodni rólunk. Az örökös: az öcsém, a férjem és én. Bárcsak ott maradtam volna vele éjszakára. A férjem Debrecenbe utazott a 10 órás vonattal, én az ünnepség után maradni akartam apámmal. A dohányfüst miatt egy nagyobb asztmás rohama volt. Azt mondta: „Menj nyugodtan haza, ne hagyd éjszakára egyedül a lakást, mert annyi rossz történik mostanában azon a környéken!” Olyan jó kedve volt, az öcsém miatt. Engem is biztatott, nagyon szeretne már egy kis unokát. Én sem hiszem, hogy öngyilkos lett, ? ennél az életet sokkal jobban szerette – mondta a Berentei lány könnyes szemmel.
– Önnek miért kellett Debrecenbe utaznia ezen az estén – fordult Varga felé az ?rnagy.
– A cégünk nyert egy uniós pályázaton. Nagyszabású építkezés a projekt tárgya. A helyszint kellett feltérképezni, mert a területet el?ször környezetvédelmi szempontból az el?z? használójának rendbe kellett hozni. Az építkezés megkezdése el?tt leellen?riztem az elvégzett munkát. Reggel 9 -kor volt találkozóm az el?z? tulajdonossal.
– Köszönöm, hogy tájékoztatott – mondta Barta, és a jegyzettömbjét becsukta. – Pár perc múlva az öccse is megérkezik. ?t nem tudtuk tegnap reggel elérni, ezért most van a kollegám a lakásán tájékoztatni.
– Tudom, mert a vacsora után nem haza ment, hanem a barátn?jével a lakására, Kispestre. Tegnap, ahogy önök elmentek felhívtam – mondta Csilla. – Megvárhatjuk itt? – kérdezte.
– Várják meg, de utána négyszemközt kell vele beszélnem – válaszolt Barta.
A férfi fekete öltönyben érkezett. Cigarettája most is a kezében égett. Barta üdvözölte, és a hamutálat közelebb tolta az ifjabb Berentei elé. Láncdohányos volt. Beugrott Barta emlékezetébe a tele hamutálak látványa a nappali minden zeg-zugában.
A testvérek egymást átölelték, és így álltak néhány pillanatig. Mióta megtudták a hírt, most találkoztak el?ször személyesen.
A fiatal pár kiment az el?szobába. Abban állapodtak meg Péterrel, hogy megvárják odakinn.
– Fogadja ?szinte részvétemet! – nyújtott kezet Barta a fiatal férfi felé.
– Ez iszonyú! Még most sem tudom elhinni! Mi történt?
– Nos, túl sokat mi sem tudunk. Annyi biztos, hogy az édesapja éjjel 11 és hajnali 2 óra között gyilkosság áldozata lett. Azt gondolom, hogy valaki megölte és öngyilkosságnak szerette volna feltüntetni. Úgy hallottam a n?vérét?l, hogy az ünnepség után Ön a barátn?jéhez ment éjszakára – mondta az ?rnagy.
– Igen, ez így van, és csak ma reggel mentem vissza a lakásomba. A n?vérem telefonált tegnap reggel, t?le hallottam el?ször apánk haláláról. A százados nemrég járt a lakásomon és megkért, hogy jöjjek be önhöz.
– Nem tapasztalt, valami furcsát, szokatlant akkor este a házban?
– Nem. Biztos, hogy nem lett öngyilkos, soha nem tett volna ilyet. Apámnak nagyon jó kedve volt egész este. Anekdotákat mesélt az egyetemi éveir?l. Vacsora után sokáig beszélgettünk, még a jöv?r?l, a francia egyetemr?l. Apám és Laci ismét belegabalyodtak az építési vállalkozás szövevényébe. Laci évek óta önálló vállalkozásba akar kezdeni, ehhez azonban rengeteg pénz kellene. Apám, igen megfontolt ember volt, jól meggondolta mire adja oda a pénzét. Ebben nem látott fantáziát. Ilyen jelleg? viták minden családi összejövetelkor lezajlottak köztük. Mi erre már nem is figyeltünk, annyira megszoktuk.
– Kik voltak még ott önökön kívül?
– A keresztszüleim, a barátn?m, a barátn?m bátyja, két barátom az orvosiról.
– Róluk mit tudhatunk?
– A keresztszüleim; az apám öccse és a felesége. A barátn?mmel, a bátyjával és a haverokkal együtt távoztunk olyan háromnegyed tíz körül. A keresztszüleim is készül?dtek, amikor mi indultunk. A sógorom kilenc órakor ment el, mert az állomásra kellett érnie háromnegyed tízre. Legutoljára a n?vérem maradt. Elmondta, ott akart maradni, mert az öreg nagyon köhögött – fejezte be mondandóját az ifjú Berentei, majd elnyomta az ?rnagy hamutálába a kezében füstölg? cigit. Újabb szálat készített a keze ügyébe. – Tudom, furcsa, hogy orvos létemre ennyit dohányzom. Nagyon rossz szokás. Megígértem apámnak akkor este, hogy leszokom. Ebben a helyzetben azonban nem fog menni!
– Igen, megértem – nézett a fiatalemberre együtt érz?en az ?rnagy.
– Csak nem közülünk gyanúsít valakit? Hisz az lehetetlen! – nézett kérd?en az ifjú Berentei az ?rnagyra.
– Lehetetlenek nincsenek – válaszolt Barta. – Köszönöm, hogy befáradt, mára befejeztük a beszélgetést – mondta, kezet nyújtott, majd udvariasan ajtót nyitott.
A gyilkosság estéjén tartott ünnepség résztvev?inek kihallgatása egy héten belül megtörtént. Utoljára a keresztszül?k maradtak, akiket csak a temetés után tudott az ?rnagy beidéztetni.
Amint a szobába lépett az id?s ember, Barta azonnal felfedezte a hasonlóságot az elhunyt és közötte.
– Nagyon sajnálom, ami a testvérével történt. Mit tud nekem elmondani err?l az estér?l?
– Semmi különös nem történt. Mindenki jókedv? volt. Megvacsoráztunk, majd a nappaliban beszélgettünk. A testvérem nagyon szerette a gyermekeit. Örült a fia sikerének. Szerette volna, ha a lánya unokával örvendezteti meg, de ?k még nem akarnak gyereket, s ebb?l mindig van egy kis csetepaté. A veje nagyon ügyes ember, igazi ezermester. Fiatal korában k?m?vesként kezdte, majd továbbtanult, s építész lett. Pénz sz?kében nem tudott önálló vállalkozásba kezdeni. Szegény környezetb?l került ebbe a házasságba, a lakást is a bátyám vette nekik. Azért vártak még a gyerekkel, el?bb biztos anyagi hátteret szerettek volna teremteni. Lacinak volt egy pár sikertelen vállalkozása, és a testvérem nem szívesen adta volna áldását „kudarcra ítélt” ügyre.
Barta és Kormos minden lehetséges tanút kihallgattak, majd összegezték az információkat. Sok mindenre fény derült. A családi kapcsolatok vizsgálatakor, világossá vált el?ttük, hogy egyedüli ember, akinek vitás ügyei voltak az elhunyttal: Varga László az áldozat veje. Szegény környezetb?l érkezett, és úgy t?nt, hogy Berentei lenézte, nem támogatta az elképzeléseit. A pénzügyi lehet?sége erre b?ségesen meg lett volna. Azt is megtudták, hogy a végrendelettel jelent?s vagyonhoz jutottak az örökösök.
Voltaképpen ilyen rövid id? alatt kiderült, egy embernek, az egyik örökösnek volt indítéka a gyilkosság elkövetésére.
A kihallgatás során megtudták, hogy a kérdéses id?pontban Varga Debrecenbe utazott, illetve Debrecen felé járt valahol félúton.
– Le kell ellen?rizni az alibiket, de a legfontosabb, a Varga László útjának a lenyomozása – nézett Attilára Barta. – Holnap az els? vonattal Debrecenbe utazol! Ki kell kérdezni a cégnek az alkalmazottját, akivel a kérdéses napon Varga találkozott, de itt budapesti cégnél is érdekl?dd meg, valóban létezik-e ez a bizonyos projekt, ami miatt utaznia kellett! Kora hajnalban is van egy vonat Debrecenbe. Miért nem azzal ment? – kérdezte Barta társától.
– Lehet, hogy bombabiztos alibit kreált magának! – válaszolta a százados.
Folyt.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.25. @ 13:54 :: Sípos Julianna