Boér Péter Pál : Szakágazat

 

 

Igen tág kategória a Megalázók Szakágazat, ez ugyanis magában foglalja az élet majd minden területét, legelsősorban a munkaügyi területeken, balról jobbra, fentről le, mindenhol. A munkán kívüli személyes viszonyokban is előfordul, de ami nem hivatalos azt most nem számítjuk ide. A Megalázók Szakágazat-i tagságra csak azok predesztináltak, akiknek legalább néhány alkalmazottjuk van. A sors fintora, hogy ha 100 százaléknak vesszük az egészet, belőlük mintegy harminc-negyven százalék alkalmatlan a feladat betöltésére, nem képes felnőni a megalázói magaslatig. Megalázók és megalázók között jelentős a különbség. Nagyon komoly tévedésben van, aki azt gondolná, hogy igazán jó megalázó csak alulművelt, netán kétkezi munkás lehet, két-három beosztottal. Az is téved, aki a bőrfotelekben ülő, helyenként pöffeszkedő vezérigazgatókra, vagy a még magasabban trónoló, vezérigazgatók főnökeire gondol zsigerből.

Iskolapélda:

Egy barátom, akit építkezésen dolgozó ácsként, munkahelyi utasítással átirányítottak egynapi munkára egy másik vállalathoz, a kaputól távol fölismert egy régi hangot. Ez a hang emlékeiben is harsány volt, most viszont habzó szájjal ordítozó. Gimnáziumi padtársa, nálánál sem okosabb, sem ügyesebb nem volt, sőt képességeiben megkérdőjelezhetetlenül gyengébb. Benyitott és köszönt.

– Szervusz drága barátom, de jó, hogy látlak, ezer éve nem találkoztunk, mi történt veled? Mi ez a mocskos ruha rajtad, csak nem valami melós vagy?

– De, ács vagyok, át kellett jönnöm, hogy… te jobban tudod, mit kell itt megjavítani…

– Téged küldtek?

– Igen, mint látod.

– Ott hátul van egy pár ajtófél, azokat kell rendbeszedni.

Közben görnyedt, girhes emberek, púposra rakott talicskákat toltak hátul, mint megannyi rabszolga.

Kedélyesen, szinte bájosan baráti csevegését, a gyakorló megalázó – barátom volt osztálytársa – időnként, dobhártyát szaggató, idegeket tépő ordítással szakította meg:

– Te piszok, lusta, ne ténferegj, mint egy gebe!  Dolgozz, azért fizetünk! Ne húzd a szád! Mi van, reklamálni akarsz? Nyugodtan tedd, húszan jönnek helyetted, egy szavadba kerül! – és folytatta a bájos, baráti beszélgetést.

– Figyelj, ha hátul azokat a dolgokat megjavítod, nekem szükségem lenne egy ilyen emberre, mint te. Jól ismerjük egymást, gyere hozzám dolgozni, megfizetlek. – Közben, néhány fülsiketítő ordítással ismét tudtára adta tucatnyi beosztottjának, ki az úr a háznál.

– Különben, hogy lettél te ács?

– Én ezt szeretem csinálni.

– Ne viccelj! Mindig jó fej voltál, sokkal többre vihetted volna.

– Nem vittem kevésre.

– Te tudod, na figyelj, akkor jössz hozzám dolgozni, tudod, mint barát a baráthoz?

Az ács végiggondolta, hogy neki is van egy megalázója, akit nem kedvel, mert hetente, kéthetente, de nem gyakrabban letolja, amúgy megalázó módra a beosztottakat. Néha együtt, néha külön-külön kesergeti az életüket. Már nem volt annyira fiatal, hogy ne mérje fel, a hajdani barát a második munkanapon ugyanúgy ordítana vele, mint a többiekkel. Mit neki az a valahány százaléknyi fizetés többlet. A két megalázót összehasonlítva bizony az ő megalázója, jámbor kenyeres pajtás volt, valamikori barátjához képest.

– Á, köszönöm nem. Jól megvagyok én, fizetnek is rendesen. Most megyek, megcsinálom a munkámat, aztán még beszélünk rendben?

– Rendben pajtás.

A megalázó félpercenként ordított, amint az ácsunk odébbállt dolgát végezni. Gyakorlatilag folyamatosan…

Kedélyesen búcsúztak el.

– Remélem, hamarosan találkozunk – mondta a főmegalázó, volt barát.

– Persze pajtás, én is remélem, egy sör mellett. Akkor mentem, viszlát!

Magában boldogan könyvelte el, hogy a megalázó skálán, ha osztályozni kellene, az ő megalázója milyen jó megalázó. Nem sírt azon, hogy ő nemcsak azért lett ács, mert egész életében az ács szakma vonzotta, hanem azért is, mert nem alkalmas a megalázó szakágazat tagságának elnyerésére.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.05.22. @ 11:20 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/