Kántás Balázs : Nyelvbe zárt jelentés

 

Nyelvbe zárt jelentés –

megjegyzések a fordíthatóság problémáját illet?en Paul Celan Fadensonnen cím? verse különböz? fordításainak tükrében

 

 

Paul Celan verseinek fordítása és fordíthatósága körülbelül az 1980-as évekt?l aktuális, és mind m?fordítókat, mind elemz?ket mélyen foglalkoztató kérdés nem csupán magyar nyelvterületen, de szerte Európában és az Egyesült Államokban.

Jelen tanulmányban el?ször megpróbálom röviden vázolni a Celan – f?ként kései, heremetikusan zárt, enigmatikus – versei fordíthatóságának egyes lehetséges problémáit néhány ismertebb szakirodalmi hivatkozás alapján, azután kísérletet teszek Celan egyik legismertebb versének, a Fonálnapok – Fadensonnen c. költeménynek három magyar fordításának összehasonlítására, érdekességként megvizsgálva ugyanezen vers egyik ismert angol fordítását is.

Ha megnézzük, hogyan vélekedik példának okáért George Steiner[1] Celan verseinek fordíthatóságáról, láthatjuk, hogy igencsak kétkedéssel áll a pontos, maradéktalan fordítás lehet?ségéhez. Steiner affel?l is kételkedik, hogy Paul Celan, mint alkotó, egyáltalán kívánja-e, hogy megértsék, ezt a költ? Das gedunkelte Splitterecho – Az elhomályosult visszhangszilánk c. verse kapcsán fejti ki. A jelentés ideiglenes, a versek csak pillanatnyilag érthet?ek meg, dekódolhatóak, egy másik értelmezés minden bizonnyal már részben vagy egészben, de máshogyan fogja ?ket dekódolni, más jelentésstruktúrákat fog nekik tulajdonítani. Az irodalom ki akar törni a mindennapi nyelv keretei közül, mintegy a szerz? idiolektusává akar válni, ezáltal pedig mindenképpen a fordíthatatlanságra, a megismételhetetlenségre, a másik nyelven való visszaadhatatlanságra törekszik. 

Kiss Noémi[2] a Tenebrae cím? vers különböz? fordításainak vizsgálata kapcsán több helyen hivatkozik Paul de Man és Walter Benjamin[3] fordításról alkotott nézeteire. Benjamin szerint a fordítás a nyelv idegenségének csupán ideiglenes feloldódása, ugyanakkor történetileg kanonizáltabb er?vel bír, mint az eredeti, hiszen tovább már semmiképpen nem fordítható – persze eme megközelítés is megkérd?jelezhet?, hiszen a versfordításban is létezik, nem egy helyen bevett módszer az eredetit?l eltér? nyelvb?l, fordított szövegb?l való fordítás. A fordítás ett?l függetlenül önálló identitással bíró szöveg, az eredeti m?vel együtt az olvasást szolgálja és mintegy annak metaforájaként fogható fel. De Man megítélése szerint ugyanakkor a fordító helyzete ironikus, mert a fordítás aktusában mindig ott rejlik a félrefordítás veszélye is, tehát a fordítás ténye maga váltja ki az újrafordítás szükségességét, a korábbi fordítások esetleges tévedéseinek revideálását. A fordítás ily módon lehet célelv? folyamat, hiszen végs? eredménye nincs, minden fordítás pusztán állomás egy adott idegennyelv? szöveg teljesebb megértése felé, illetve az adott idegennyelv? szöveg egy, a fordító általi interpretációja. Úgy gondolom, ezen fordításelméleti nézetek alapján érdemes vizsgálódást folytatni, f?leg lírai szövegek, m?fordítások esetében, habár nyilvánvalóan más elméleti megfontolások is beleférnek a szövegek vizsgálatába.    

 További problémát jelenthet a m?fordító számára, hogy fordítás esetén forrásnyelv és célnyelv különbségével is számolni kell, hiszen mindenképp vannak félreértések pl. németr?l magyarra fordítás esetében, ezt pedig a verselemzéseknek, f?ként a fordításokra támaszkodó verselemzéseknek figyelembe kell venniük. Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy Paul Celan a magyar fordításokban végül is mennyire Paul Celan, mennyire tekinthet? adott Celan-vers magyar fordítása a szerz? m?vének, vagy inkább üdvösebb lenne azt állítani, hogy egy-egy fordítás tulajdonképp a szerz? és a fordító közös m?ve, hiszen a fordító mindig hozzátesz valamit az eredeti szöveghez, másfel?l el is vesz valamit annak tartalmából, jelentéséb?l, f?ként ha maga is költ?, a saját képére formálja azt, a saját költ?i életm?vébe integrálja. Úgy vélem, ezzel a megközelítéssel mindenképp egyetérthetünk.

Jacques Derrida[4] fordításelmélete szerint a nyelvek közötti radikális különbségek mindenképpen problémák elé állítják a fordítókat. A Bábel-metafora értelmében a fordítás, legalábbis a pontos, jelentéstartam szempontjából szinte mindent átment? fordítás szinte lehetetlen, hiszen az egymástól különböz? nyelvek, miután létrejöttek, már zárt struktúrákat alkotnak, a közöttük való átjárás pedig csak részben lehetséges, de semmiképpen nem egészben.

Ebb?l kifolyólag akár addig az állításig is eljuthatunk, hogy a fordítás, s ezen belül a versfordítás maga is költészet, hiszen nem pusztán átülteti a külföldi szerz? m?vét a célnyelv irodalmába, hanem újragondolja, újraértelmezi, kreatív módon újraírja, egy másik verset hozva létre, mely az eredetihez mindenképpen közel áll, de semmiképpen sem azonos vele. Ezáltal pedig felmerülhet a kérdés, vajon kezelhet?-e a versfordítás intertextusként, hiszen mindenképpen utal az eredeti forrásnyelvi szövegre, de a két szöveg száz százalékban – és ebben talán a legtöbb elemz? egyetért – semmiképpen sem tekinthet? maradéktalanul azonosnak. Úgy vélem, e meglátás is mintha már önmagát alátámasztaná, hiszen a magyar irodalom történetében hagyománya van annak, hogy verset költ?k fordítanak, akik maguk is önálló irodalmi m?veket hoznak létre, s adott idegen vers magyar átültetése ily módon nyilvánvalóan része a fordító életm?vének. Felvetülhet persze az is, hogy a fordítónak, aki két nyelv közegében mozog, adott esetben nem árt kétnyelv?nek lennie, hiszen mind a forrásnyelv, mind a célnyelv közegében otthonosan kell mozognia, a fordított szöveget a legapróbb részletig, tovább már bonthatatlan szemantikai elemekig értenie kell a szöveget ahhoz, hogy e szemantikai struktúrákat újrarendezve a célnyelv közegében sikeres, él? szöveget hozhasson létre a forrásszövegb?l.

Ha azonban megvizsgáljuk Hans-Georg Gadamer[5] elgondolását, láthatjuk, hogy szerinte senki nem lehet a megértés hermeneutikai értelmében véve kétnyelv? – a megértésben a saját nyelvnek nagyobb szerepe van, tehát a fordítás szükségszer?en egyfajta célnyelvre, a fordító saját nyelvére való átkódolás kell, hogy legyen.[6] Kiss Noémi az alábbi módokon nyilatkozik Gadamer és Walter Benjamin fordításról alkotott nézeteir?l:

 

 „Gadamer [7] magát a megértést, az idegenség legy?zésére inspirált univerzális igényünket folytonos fordítási aktusként írja le, a megértésben látszólag megszüntethetetlen idegenséget az idegenszer? felismerésében és a megértés kompromisszumában jelöli ki. Szerinte a fordító feladata, hogy az eredeti nyelv és a saját között egy mindkett?t valamiképpen tartalmazó harmadik nyelvet alkosson. Éppen ebben a nyelvre alapozott véleményfelfogásban köti a fordítás a megértéshez az így történetileg is létesül?, a szövegben megnyilvánuló, tartósan rögzített életmegnyilvánulásokat.” [8]

 

„Gadamerrel együtt Benjamin[9] is a továbbél?höz (fortleben), és nem annyira a túlél?höz (überleben) közelíti a fordítás létrejöttét: „Ahogy az élet kijelentései magával az él?vel összehangolódnak, anélkül, hogy számára jelentenének valamit, úgy jön létre az eredetib?l a fordítása.” [10]

 

A fenti szakirodalmi idézetek talán rávilágítanak arra, hogy Paul Celan verseinek fordítása valószín?leg korántsem egyszer? m?fordítói feladat, és bizony a teljes megértéshez akadályt képez, hogy ezek a versek német nyelven íródtak, a költ? anyanyelvén, melyhez élete végéig ellentmondásosan viszonyult, és amelyb?l ki akart törni. Lehetséges-e tehát olyan versek fordítása, melyek még saját nyelvük standardjait is igyekeznek lerombolni, és folyamatosan törekszenek valami nyelven kívüli felé?

Az elemz?k abban nagyjából egyetérteni látszik, mint ahogyan azt Kiss Noémi is kifejti disszertációja egyik fejezetében, melyben a Tenebrae c. vers különböz? fordításait hasonlítja össze[11], hogy Celan verseinek fordításai a többszörös kódolás, a sokszor fellelhet? intertextuális és kulturális utalások, az ?ket uraló homályosság és hermetikusság miatt szinte minden esetben interpretatív jelleg?ek, azaz egy-egy fordítás mindenképpen, akarva akaratlanul egyúttal olvasattá is válnak. A Kiss által idézett is Rába György[12] a következ?képpen nyilatkozik a versfordításról: „A m?fordításban az eredetihez viszonyítva észlelhet? „szép h?tlenség” alkalmas a költ?-m?fordító arcélének megragadására.” Tehát a m?fordító nem csupán mechanikusan átültet egy szöveget a forrásnyelvr?l a célnyelvre, hanem maga is olvassa, dekódolja, megkísérli megérteni, a fordítás során pedig interpretáció zajlik, a fordítónak döntéseket kell hoznia – ennek alapján adott vers (adott Celan-vers?) fordítása maga is tekinthet? költ?i tevékenység eredményének, a fordítás pedig nem csupán a szerz?, hanem valamilyen módon a fordító, a magyar tradíció szerint általában költ?-fordító életm?vének is része. Ez az állítás pedig nem feltétlenül csupán Celan verseire lehet igaz, hanem egyetemesen magára a versfordításra, azonban a szerz? életm?vénél maradva mindez különösen igaznak t?nhet, hiszen verseinek többértelm?sége és rejtélyessége akarva-akaratlanul magával vonja, hogy azokat a különböz? fordítók másként érthetik, ezáltal pedig ugyanazon versnek több fordításában több, egymástól kisebb-nagyobb módon eltér? olvasata kell, hogy szülessen.   

A továbbiakban, hogy a fordítások interpretatív jellegét megvizsgálhassuk, a *Fadensonnen – Fonálnapok* c. kései Celan-vers három magyar, illetve egy angol fordítását igyekszem egymással röviden összevetni és ez alapján bizonyos következtetéseket levonni. A fordítások az alábbiak:

 

                                                                                                                                          

NAPFONALAK

a szürkésfekete pusztaság fölött.

Sudár-

magas gondolat

felmarkolja a fény hangját: el kell

énekelni a dalokat túl

az embereken.

                                                                         Hajnal Gábor fordítása [13]

 

FONÁLNAPOK

a hamufekete pusztán.

Egy fa-

magas gondolat

fényhangot fog: adódik

dalolnivaló még az

emberen túl.

  Marno János fordítása [14]

 

FONÁLNAPOK

a szürkésfekete pusztán.

Egy fa-

magas gondolat

fényhangot fog: van

még dalolnivaló

az emberen túl is.

  Lator László fordítása [15]

 

A VERS EGYIK ISMERT ANGOL FORDÍTÁSA:

 

THREADSUNS

over the grayblack wasteness.

A tree-

high thought

strikes the light-tone: there are

still songs to sings beyond

humankind.

 

  John Felstiner angol fordítása [16]

 

EREDETI NÉMET SZÖVEG AZ ÖSSZEVETHET?SÉG KEDVÉÉRT:

 

FADENSONNEN

über der grauschwarzen Ödnis.

Ein baum-

hoher Gedanke

greift sich den Lichtton: es sind

noch Lieder zu singen jenseits

der Menschen. [17]

              

A fenti fordításokat olvasva már els? ránézésre felt?nhetnek bizonyos eltérések, mind egymáshoz, mind pedig az eredeti németnyelv? költeményhez képest. Egyrészt rögtön szembet?nhet, hogy Hajnal Gábor, Lator László és Marno János fordításának nem is csupán szemantikai tartalma, de hangütése, stílusa is mer?ben is más, másrészt pedig John Felstiner angol fordítása is er?sen interpretatív jelleg?, habár igyekszik meg?rizni a tartalmat a német eredetihez képest.

Hajnal Gábor fordításának kapcsán úgy gondolom, er?sen eltér az eredetit?l, mely két választási lehet?séget feltételez – egyrészt hogy a fordító szándékosan a saját képére formálta a verset, másrészt pedig nem feltétlenül fordításként, az eredeti vers magyar nyelv? tükörképeként képzelte saját változatát, hanem inkább verset írt a versb?l, az eredeti tartalmat részint mintegy figyelmen kívül hagyva, kiindulva abból, de semmiképpen sem h?en átültetve azt.  El?ször is a német eredetiben „Fadensonnen”, azaz szó szerint „fonálnapok”, „szálnapok” olvasható, ehhez képest hajnal inverziót alkalmaz, az összetétel két tagját összecseréli. Fa-magas gondolat, „baum-hoher Gedanke” helyett, ett?l elrugaszkodva „sudár-magas gondolat”-ot ír a magyar fordításba, a fa képét a fordításból kiiktatva, mely „sudár-magas gondolat” nem „megmarkolja a fényhangot / belemarkol a fényhangba”, mint az az eredeti német versben olvasható, hanem annak képiségét?l ismételten csak elrugaszkodva „felmarkolja a fény hangját”. Azért is látom furcsának, talán valamennyire indokoltan is ezt a fordítói megoldást, mert az eredetiben a „Lichtton”, a fényhang összetett szó, ezt az összetételt, mely a vers szempontjából nyilvánvalóan jelent?séggel bír, s?t, a német nyelvben a „Lichtton” szakkifejezésként is jelen van, nem biztos, hogy ajánlatos egyszer?en birtokos szerkezettel, a „fény hangja”-ként magyarra ültetni. További eltérés figyelhet? meg az utolsó sorokban, melyek szerint a magyar változatban „el kell énekelni a dalokat túl az embereken”, márpedig a német eredeti semmi kötelességet, szükségességet nem sejtet, pusztán kijelenti, hogy vannak még dalok, melyek énekelhet?ek az emberen, az emberi világon túl, vagy akár „eléneklend?ek” („Lieder zu singen”), de a magyar változat „kell” segédigéje a német beálló melléknévi igeneves szerkezetnél mindenképp er?sebb, ahhoz képest többletet hordoz, mely már nem a szerz?, hanem sokkal inkább a fordító döntése, értelmezése, adott esetben akár félreértelmezése, hozzátoldása.

Hajnal Gábor fordításához képest a második idézett fordítás, Marno János fordítása sokkal pontosabbnak, h?ebbnek t?nhet, azonban már rögtön az elején Marno is elkövet kisebb-nagyobb eltéréseket – „szürkésfekete” („grauschwarzen”) helyett „hamufekete” pusztaság olvasható a fordításban, amely már mindenképp az eredetit?l való elrugaszkodás, a német vershez való hozzátoldás. A következ? sorokban Marno precíz, meg?rzi a „fa-magas” gondolatot és a „fényhang”-ot a némethez képest, ugyanakkor a vers zárlata, melyben az ige kap kulcsszerepet – „adódik még dalolnivaló”, igencsak interpretatív jelleggel bír, mint ahogyan arra ironikussá teszi a vers végs? állítását, lekicsinyl? hangnemet adva a versnek – nem mindegy, hogy „vannak még dalok az emberen túl”, mint az eredeti német szövegben, mely látszólag inkább komolyan szól, mint ironikusan, vagy pedig „adódik még…” azért egy-két dolog, de ezek a dolgok annyira nem jelent?sek, és amin túl adódnak, az sem olyan jelent?s, tehát az ember maga sem túl jelent?s létez?. Az ironikus olvasat ugyan nyilvánvalóan egy lehetséges megközelítése a szövegnek, mely Lator László korábbi, és valószín?leg valamennyire precízebb, értékítélett?l tartózkodó fordításával szemben újraolvassa a verset, de mindenképpen fordítói döntést, interpretációt, az eredetihez hozzáadott olvasatot tartalmaz, mely már nem feltétlenül a szerz?, sokkal inkább a fordító m?ve.

Lator László 1980-as, és sokáig szinte egyetlen kanonizált fordítása véleményem szerint nem szorul különösebb összehasonlító elemzésre – a Nyugatos-Újholdas m?fordítói hagyományokat követve amennyire lehet, h?séges és versszer? magyar változata az eredeti német szövegnek, a másik két idézett magyar fordítással összevetve pedig nem vesz el és nem tesz hozzá az eredetihez annyi jelentéselemet, ezáltal közelebb marad a celani szöveghez, mint a két másik, er?sen interpretatív, az eredetit?l eltér?, azt másként átértelmez?, egyes sorokban az átköltés / adaptáció határán mozgó fordítás.

John Felstiner angol fordítása azért is érdekes, mert nem csupán német-magyar, de német-angol viszonylatban is lehet?séget ad a fordítás és a celani költészet fordíthatóságának rövid vizsgálatára, melyen keresztül a fordítást illet?en talán nem csupán két nyelv viszonyát illet?, de valamennyire általános konklúzió is levonható. Felstiner angol fordításának egyik érdekes vonása, hogy a német „greifen” – kb. „megragadni” ige fordításaként a „strike” – „belecsapni, belevágni, rátörni” igét használja, mely véleményem szerint szemantikailag valamennyivel er?teljesebb, mint a német „greifen” vagy a magyar „ragad” / „fog” ige, megváltoztatva, meger?sítve az angol fordítás képiségét. Emellett egy másik érdekes vonása az angol fordításnak, hogy a német „Menschen” – „emberek” szót Felstiner „humankind”-nak, azaz „emberiség”-nek fordítja, ezzel magasztosabb, egyetemesebb árnyalatot ad a vers angol fordításának. Úgy vélem, a vizsgált angol fordítás, pusztán néhány szó apró stilisztikai megváltoztatásával, feler?sítésével is képes elérni ezt a hatást, hogy Celan németül egyébként inkább visszafogott, sejtelmes hangon szóló szövege angolul patetikusabban, elfogódottabban szólaljon meg, a celani sejtelmesség és homályosság visszafogott költ?i légköréb?l valamennyire kilépve. Felstiner fordítása példaként szolgálhat rá, hogy adott vers idegennyelv? fordítása nem csupán interpretatív jelleggel bírhat, azaz a fordító nem csupán saját maga dekódol, „olvas” egyes jelentéselemeket, de egyes stilisztikai jellemz?k megváltoztatása, egyes szóválasztások által az eredeti versnek nem feltétlenül a jelentését, de hangulatát, hangvételét is képes megváltoztatni. 

A fenti fordításokat vizsgálva láthatjuk, hogy Celan közismert verse három nyelven tulajdonképpen háromféleképpen szól, de még egy adott nyelven, magyarul is igen nagy eltérések mutatkoznak a különböz? fordításokban. A nyelvek közötti különbség tehát mindenképpen figyelembe veend? tényez? adott vers fordításban történ? elemzésekor, számolva annak eshet?ségével, hogy adott fordítás egyben adott vers olvasata is, és ha egy vers, f?leg egy ismert vers több fordításban is létezik, a fordítások egymással akár szöges ellentétben álló jelentéselemeket és stilisztikai vonásokat mutatnak, eltér? interpretációk el?tt nyitva meg az utat.

Szegedy-Maszák Mihály[18] általánosságban, nem konkrétan Paul Celan verseinek fordíthatóságát illet?en veti fel a fordíthatatlanság lehet?ségét és vizsgálja a fordíthatóság esélyeit. Szinte nyilvánvalónak hathat, hogy a fordítás minden esetében felvet?dik a nyelvek közötti különbség, a kulturális különbségek és a temporalitás kérdése, tehát a fordíthatatlanság valamilyen szempontból mindenképp létezik – teljesen h? fordítás semmiképp sem lehetséges, az eredeti és a fordítás közötti kapcsolat szoros, de két önálló szövegr?l van szó, melyek tekinthet?ek akár intertextusként is, ez már elemz?i megközelítés kérdése. Paul Celan fenti versének magyar és angol fordításait olvasva persze nyilvánvaló, hogy a fordítás, fordíthatóság valamilyen mértékben mindenképpen lehetséges, mint azt Madarász Imre[19] is röviden ecseteli egyik könyvében, sokkal inkább érdekes azzal foglalkozni, vajon a fordítás adott nyelvi közegben mennyiben képes reprezentálni az eredeti szöveg referenciáit, atmoszféráját, üzenetét. Létezik persze a fordíthatatlanság jelensége is, itt azonban nem feltétlenül arról van szó, hogy adott szöveg semmilyen módon nem ültethet? át a forrásnyelvb?l a célnyelbe. Sokkal inkább arról, hogy adott forrásnyelvi szöveg egyes kulturális utalásai, referenciái annyira köt?dnek a forrásnyelvhez tartozó kulturális közeghez, hogy ami a forrásnyelven olvasva anyanyelvi beszél?ként, az adott kultúrához tarozóként szinte automatikusan érthet?, annak dekódolása egy célnyelvi, a forrásnyelv kultúrájától idegen közegben problémás, adott esetben lehetetlen. Ugyanez vonatkozhat egyes nyelvi játékokra, adott nyelvi és kulturális közegben szinte fordíthatatlan szemantikai többlettel rendelkez? szavak, kifejezések fordíthatóságára, melyek valamilyen módon a célnyelvbe történ? átmentése, célnyelvi befogadónak történ? megmagyarázása, megismerhet?vé tétele, vagy a fordíthatatlan forrásnyelvi elemek által sugallt asszociációk fordításba való átmentése sok esetben a fordítói lelemény dolga.

Amint azt a fentebbi fordítások is alátámasztani látszanak, egy-egy m? adott célnyelven megnyilvánuló fordítása hangsúlyozottan önállóan létez? szöveg, mely az eredetivel szoros kölcsönhatásban áll, de vele azonosnak semmiképpen sem tekinthet?, s?t, ugyanazon m? azonos nyelven párhuzamosan létez? fordításai sem tekinthet?ek azonos szövegnek. Tulajdonképpen talán az az állítás sem feltétlenül eltúlzott, miszerint magyar nyelven annyi Paul Celan létezhet, ahány fordító – mindegyik másképpen szól, más arányban közvetíti az eredetit, az értelmezéshez – lévén már maga is egyfajta olvasat, értelmezés – más-más utat kínál, és adott esetben er?sen az elemz? szempontjain múlik, melyik fordítást választja, már amennyiben nem közvetlenül az eredetihez nyúlik vissza és kerüli meg a fordításokat. Ez a teend? persze abban az esetben, ha egy m?nek még nincs az elemz? anyanyelvén íródott fordítása, ám amennyiben mégis van – és sok esetben szerencsére ez a helyzet – a fordítás, mint egy-egy szöveg az elemzés nyelvén már meglév? olvasata nem kerülhet? meg.

Úgy gondolom ugyanakkor, nem feltétlenül okoz problémákat, kellemetlenségeket, hogy Paul Celan számos versének több, egymással párhuzamosan létez? és közkézen forgó fordítása van, hanem inkább ellenkez?leg: a több fordítás ugyanazt a m?vet több aspektusból, szélesebb spektrumból láttatja, közelebb juttatva az elemz?t az eredeti m?höz, annak lehetséges tartalmi mélységeihez. Meglátásom szerint habár a jelentés valóban nyelvbe zárt, és Celan bonyolult, önreflexív, hermetikus szövegei mindenképp kihívás elé állítják a magyar és más nemzetiség? m?fordítókat újra és újra, fordításuk ha nem is maradéktalanul, de ugyanakkor mindenképp lehetséges és számos esetben sikeresnek tekinthet?. A fenti három vizsgált magyar fordítás közül Lator Lászlóét emelném ki, mint esetleges legjobbat abban az értelemben, hogy mind versszer?ségében, mind tartalmában és hangnemében a legközelebb áll az eredetihez, ám mint szinte minden költészet és fordítás felett mondott értékítélet, ez az állítás is er?sen szubjektív. 

Habár a magyar szakirodalom az elmúlt húsz-harminc évben kissé mintha misztifikálta volna a celani költészet fordíthatóságának kérdését, olybá t?nik, a szövegek homályossága, önreflexivitása és hermetikussága a legtöbb esetben, mint minden nyelvre, magyarra is átültethet?. Egy-egy Celan-vers(fordítás) elemzése során semmiképp sem szabad elfeledkezni arról, hogy az adott szöveg nem az eredeti, pusztán annak egy magyar fordítása, olvasata, ebb?l kifolyólag nem árt ismerni és megvizsgálni a német nyelven íródott eredetit, azonban egyáltalán nem biztos, hogy egy jó, sikeresnek ítélt m?fordítás az elemz?t megvezeti, tévútra viszi. Pusztán arról van szó, hogy mint a (német nyelv?) celani költészet, úgy a fordítás is különösen körültekint? olvasást és értelmezést igényel, ám eredeti vers és annak fordítása egymással fedésbe hozva nemhogy zavaróan hatnának egymásra, hanem adott esetben még többletet is adhatnak az értelmezésnek, egymás textuális struktúráit támogatva, meger?sítve. Egy jó fordítás képes legitimálni egy idegen nyelv? szöveget a célnyelv irodalmi közegén belül, az eredeti szöveg és a fordítás kölcsönhatásából pedig gazdagabb, eredményesebb, teljesebb interpretáció születhet, mint csak az eredeti szöveg vagy csak az adott fordítás egyedi vizsgálatából.

Megítélésem szerint az elmúlt mintegy negyven év Celan-fordításai az ?ket övez? viták ellenére mind hozzátettek valamit a nemzetközi és a magyar Celan-recepcióhoz és értelmezéshez, feltárva és alátámasztva azt a tényt, hogy egyrészt a világirodalom valamennyi szövege fordítható valamilyen mértékben, tehát egyik nyelvb?l a másikba átültethet?ek még akkor is, ha bizonyos jelentéselemeik elvesznek vagy megváltoznak, másrészt pedig a celani szöveguniverzum, mivel önmagában, német nyelven sem törekszik egyértelm?ségre, a fordításokon keresztül még gazdagabb, mélyebb, kimerít?bb és érdekesebb interpretációk alapját teremtheti meg, mintha önmagában, pusztán német nyelven létezne. Minden nemzeti irodalomnak, melybe már belefordították, meglehet a maga Celanja, mely egy szokatlan és gazdagon örvényl? költ?i világ egyes szegmenseit más-más néz?pontból, de az eredetit meg nem hazudtolva képes feltárni a mindenkori olvasó el?tt.

  

 

JEGYZETEK



[1] George STEINER: Bábel után – nyelv és fordítás I. Budapest, Corvina Kiadó, 2005. 158-159. Ford.: Bart István.

[2] KISS Noémi: i. m. 76-77.

[3]  Paul DE MAN: Schlussfolegrungen. Walter Benjamins „Die Aufgabe des Übersetzers”, in. Alfred Hirsch (Hg.): Übersetzung und Dekonstruktion, Suhrkamp, Frankfurt am M. 1997, 182-228. Magyarul: Walter Benjamin A m?fordító feladata c. írásáról.  Átváltozások, 1994/2. 65-80. Ford.: Király Edit.

[4] Jacques DERRIDA: Babylonische Türme. Wege, Umwege, Abwege, in. Alfred Hirsch (Hg.): Übersetzung und Dekonstruktion, Suhrkamp, Frankfurt am M, 1997, 119-165, 119.

Idézi: Kiss Noémi: i. m.

[5] Hans Georg GADAMER: A nyelv mint a hermeneutikai tapasztalat közege, in. U?: Igazság és módszer. Gondolat, Budapest, 1984. Ford.: Bonyhai Gábor. 269-273.

[6] KISS Noémi: i. m. 155.

[7] A Kiss Noémi által idézett forrás: Hans-Georg GADAMER: Igazság és módszer. Gondolat, Budapest, 1984. Ford.: Bonyhai Gábor. 271.

[8] KISS Noémi: i. m. 66.

[9]  A Kiss Noémi által is idézett forrás:

Walter BENJAMIN: Die Aufgabe des Übersetzers, ders: Kleine Prosa, Baudelaire-Übertragunben. Gesammelte Schriften IV/1. Suhrkamp Verlag, Frankfurt am M., 1991. Magyarul: U?: Angelus Novus. Magyar Helikon, Budapest, 1980. Ford.: Tandori Dezs?.

[10] KISS Noémi: i. m. 66.

[11] KISS Noémi: i. m. 179-193. 

[12]  RÁBA György: Szép h?tlenek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969. 12.

[13] Hajnal Gábor fordítását lásd online az alábbi helyen: http://www.terebess.hu/haiku/celan.html

[14]  Marno János interpretatív fordítását lásd az alábbi kötetben: Paul CELAN: Paul Celan versei Marno János fordításában, Enigma, Budapest, 1996.

[15] Lator László fordítását lásd: Paul CELAN: Halálfúga. Európa Kiadó, Budapest, 1980. 77.

[16] John Felstiner amerikai irodalomtörténész, Celan munkásságának egyik legismertebb angol anyanyelv? kutatója, ugyanakkor  m?fordítóként is ? jegyzi Celan verseinek egyik ismert angol nyelv? fordításkötetét. A fent idézett fordítást lásd: Paul CELAN: Selected Poems and Prose of Paul Celan. W. W. Norton Company Ltd., London and New York, 2001. Translated by John Felstiner. 241.

[17]  A vers eredetileg a az Atemwende – Lélegzetváltás c. kötetben került publikálásra. Lásd:

Paul CELAN: Atemwende.

[18] SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Megértés, fordítás, kánon. Kalligram, Pozsony, 2008. 226, 235-248.

[19] MADARÁSZ Imre: Irodalomkönyvecske. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2005. 86-88.

 

Legutóbb szerkesztette - Kántás Balázs
Szerző Kántás Balázs 334 Írás
Fiatal költő, műfordító 1987. szeptember 7., Budapest. 2009-ben diplomáztam az ELTE BTK-n, BA-anglisztika szakon, ha igaz, nem sokára irodalom- és kultúratudomány szakos posztgraduális ("mesterszakos") hallgató leszek, vagy rosszabb esetben frissdiplomás munkanélküli... Körülbelül négy éve írok verseket, komolyabban másfél-két éve, és kissé több mint két éve kísérletezem a versfordítással. Az ELTE-n szerencsére még tanulmányaim elején úgymond kézbe vett Géher István professzor, az egyik legelismertebb élő magyar műfordító. Mióta űzöm, kissé több mint ezerötszáz, persze változó terjedelmű és színvonalú versfordítás került ki a kezem alól, meggyaláztam sok nagy költő sírját és kortárs, élő költőket is ferdítettem. :) Megítélni nem akarom magamat, azt tegye, aki olvassa fordításaim... ÃÅjabban saját verseket is publikálok a 7toronynál, és bár a saját őrültségeimet a fordításhoz képest ezidáig másodlagosnak tartottam Talán egyszer még KLTŐ is lesz belőlem, nemcsak (pénz)költő... Idáig publikáltam a Kaláka, Kalligram, Kolozsvári Helikon, a Prae, a Búvópatak, a Napút, az ÃÅj Forrás és a Kalejdoszkóp, illetve elvileg fogok a Nagyvilág, Napsziget, , a Szkholion, Spanyolnátha és a Zempléni Múzsa folyóiratokban, azonban maradok továbbra is a 7torony egyik hű szerzője. Költőként főként a rövid, letisztult, minimalista líra érdekel, koncepcióm szerint próbálok minél kisebb terjedelemben minél többet elmondani, minél több interpretációs lehetőséget nyújtva az olvasónak. Első két verseskötetem, Az ablaküvegek közötti tér (Búvópatak Kiadó) és az ngyulladás (Napkút Kiadó) 2008 decemberében jelent meg szinte párhuzamosan, egy harmadik, kétnyelvű kötet (magyar angol) Éntelen ének (Búvópatak Kiadó) 2009 márciusában. Első, bár igencsak vékonyka fordításkötetem, immár szinte biztosan, bár 2009 közepén jelenik meg a Napút Kiadó Káva Téka sorozatában, az eredeti terv szerinti kortárs amerikai költők versei helyett TED HUGHES, FERNANDO PESSOA, PAUL CELAN, CHARLES BAUDELAIRE és SYLVIA PLATH verseiből válogatva... 2008. júniusától tagja vagyok a József Attila Körnek, az ÃÂrószövetség és a Szépírok Társasága után az ország talán harmadik legkomolyabb írószervezetének, Schein Gábor, Szabó T. Anna és Szlukovényi Katalin ajánlásával. A 7toronynál 2008. december-januárban dolgoztam versszerkesztőként. IRODALMI DÃÂJAK, ELISMERÉSEK: - Cédrus Művészeti Alapítvány / Napkút Kiadó - kortárs irodalmi alkotások pályázatának díja 2008 (ennek következménye a készülő fordításkötet) - Accordia Kiadó irodalmi pályázatának díja - 2008 (antológia 2008 végén) - Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2008-as műfordítás-pályázatának különdíja (ebből is készült antológia a Napút Folyóirat Káva Téka sorozatában) ÃÂrószervezeti tagságok: Magyar ÃÂrószövetség József Attila Kör Fiatal ÃÂrók Szövetsége Magyar Műfordítók Egyesülete Magyar Irodalomtörténeti Társaság Kis önreklám: VERSEK MAGYARRA FORDÃÂTÃÂSÃÂT ANGOL, NÉMET, OLASZ, ESETLEG FRANCIA, SPANYOL ÉS PORTUGÃÂL NYELVEKBŐL FELKÉRÉSRE VÃÂLLALOM.