H.Pulai Éva : Egy ââ?¬Å¾m?fajtalanââ?¬Â könyv

Székely György ââ?¬â?? Mozaikok

 

 

Székely György, a két lábon járó színházi enciklopédia könyvbemutatóján, a kiadó – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – vetít?terme zsúfolásig megtelt érdekl?d?kkel. A Dramaturg Céh levélben köszöntötte a könyvpremieren. A hét évtized színháztörténeti írásaiból a Csiszár Mirella, Gajdó Tamás, Sip?cz Mariann szerkesztette kötetet Balogh Géza méltatta és mutatta be.

 

Dr. Székely György – a kilencvenkettedik évében is tevékeny -, a hazai színháztudomány meghatározó személyisége: rendez?, színházigazgató, színházelméleti író, m?fordító, az irodalomtudományok doktora (1988) A színjátéktípus fogalmának bevezetésével az 1960-as években bebizonyította, hogy a színjáték nem azonos a drámával, s azt, hogy nemcsak a leírt szöveg lehet a színházi el?adás alapja. Székely György angol-német-esztétika szakon végzett a budapesti tudományegyetemen. A bölcsészdoktorátus megszerzése után 1941–43-ban a Nemzeti Színház lektor-dramaturgja, majd rendez?je. 1943-48 között megszakításokkal a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatta. Ezt követ?en a szolnoki és a békéscsabai társulatnak; 1952-57 között a F?városi Operettszínháznak volt a f?rendez?je.

1957-t?l a Színháztudományi Intézet f?munkatársa, 1960-tól 1980-ig ig.-helyettese.

1968–69-ben a New York State University at Albany vendégprofesszora, 1986-ig visszatér? el?adója. 1959–1968 között a Magyar Színm?vészeti Szövetség elnökségi tagja.

A Színházi Kutatók Nemzetközi Szövetsége (IFTR) Végrehajtóbizottságának tagja, 1978–80-ban a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) központjának elnöke.

A Magyar Tudományos Akadémia Színház- és Filmtudományi Bizottságának alapító tagja, 1990-t?l elnöke.

Érdemes m?vész (1990);

F?bb elméleti munkái:

Színházelmélet Angliában (1940);

Színjátéktípusok dramaturgiája (1965);

Bábuk és árnyak (1972);

E. Gordon Craig (1975);

Színházesztétika (1976);

A színjáték világa (1986).

 

Sajtó alá rendezte Gordon Craig és Hevesi Sándor levelezését (1991).

Szerkeszt?je:

A Nemzeti Színház 125 éve (1963), A Nemzeti Színház (1965) köteteknek.

Társszerz?je A színház világtörténete I–II. c. kiadványnak (1986).

A Magyar Színháztörténet 1790–1873 (1990) f?szerkeszt?je.

Több drámát fordított: (Hauptmann: Iphigeneia Delphiben; Kaiser: A calais-i polgárok; Wesker: A konyha). F.R. Hubay M.: H?sök nélkül (?sbemutató); Gorkij: Éjjeli menedékhely; Móricz Zs.: Boszorkány (?sbemutató, Pécs, 1947); Katona J.: Bánk bán; Offenbach: Orfeusz az alvilágban; Kemény E.: Valahol Délen (?sbemutató); Brecht-est (1958).

 

 

Forrás

terasz.hu

szinhaziintezet.hu

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva