Thököly Vajk : A nehezen megkeresett kenyér II. rész

Kapsz még egy lehetőséget *

 

A nap még sehol nem volt, mikor  Anti szeméből kitörölte a csipát, s begyújtotta a motorját az újonnan hozott járműnek. Hétfő reggel volt, s indulni kellett. Kinyitotta a kaput, kihúzta az autót, s elindult vele. Apja büszkén ment utána, s csukta be a kaput, hogy a fiú ki se kelljen szálljon az autóból. Lassú tempóval ment a pékség fele, mondhatni, betartotta a tíz perc útidőt. Aztán beparkolva kinyitotta a hátsó ajtókat, s ahogy Tibitől tanulta, elkezdte bepakolni a frissel sült pékárut. Közben számolta, s néha-néha elgondolkozva visszaszámolt, hogy hol is tart. Az autó megtelt, s a kezébe véve a számlákat, elindult a város fele.

Ott is volt az első üzlet előtt már korán reggel. Éppen, hogy kinyílott az üzlet, már vitte is be a kenyereket.

— Negyvën kënyeret hoztam — mondta az eladó lánynak, aki végigmérte Antit, s bólintott egyet, majd megvakarta a nyakát, s válaszolt:

— A pénzt mindig hó végén adjuk, így állapodtunk meg a főnökkel.

Van ez így, nem is egy helyt, hogy a megállapodás ilyen, így hát Anti elindult tovább.

Újból egy nagy üzlet előtt állt. Lassan bevitte a kenyereket, még a polcra is feltette, ne kelljen hozzányúlnia senkinek, csak a tisztelt vásárlónak. Aztán a kasszánál egy öregebb nő a számlát kérte tőle. Megvakarta a fejét a fiú és elkezdte ő kaparni a számlát, de nem ment neki. A számok csak úgy futottak ide-oda a szeme előtt. Érezte, nem neki való ez a munka,  amit csinál. ő csak vezetni szeretett volna és most tessék, mintha egy irodában lenne. Lassan kitöltötte a papírt, amit eddig Tibi rendezett, de a nő nem vette el tőle.

— Csak nem képzeli, hogy így átveszem. Ha kijön az adóhatóság, vagy a fogyasztóvédelem, vagy akármilyen szerv, akkor mit mutatok majd? — rikácsolt rá csúnyán.

— De hát én… — mondta volna Anti, de nem volt kinek.

— Tűnjön innen, hol van a régi sofőr, az tudta, mit kell tenni!

Gyors léptekkel elhagyta a az üzletet a fiú, s elindult tovább.

— Ezt a napot kibírom akkor is! — mondogatta idegesen.

Minden üzletbe bevitte a kenyereket, egy füzetbe felírta, hogy hányat adott ki, de számlát nem adott sehol. Arra hivatkozott, hogy holnap más jön majd és az hozza a mai számlát. Két üzletben ezért nem is vették át tőle az árut, de a többiben nem volt baj. Még a szülőfalujában is csak lábujjhegyen vitte be a kenyeret, s gyorsan ment is tovább. Nem szerette volna, hogy szégyenben maradjon. Mert akkor az apja a föld alá süllyedt volna szégyenében.

Kora délután tért vissza a pékséghez. Nem kellette magától menjen a patron irodájába. Már valaki felhívta valahonnan, és panaszt nyújtott be.

— Anti, hogy érzed, neked való ez a munka? — kérdezte meleg hangon a tulaj.

— Hát… Én csak azt hittem, vezëtni köll, és nem ennyifélë mindënt tënni.

— Ez nem megy, tudod, hogy el kell bocsássalak. Vagyis… — párat lépett a főnök, majd a telefonján valakit felhívott. De annyira titokzatosan, hogy nem lehetett tudni, mire megy ki a dolog. Aztán visszajött és megállt Anti előtt.

— Kapsz még egy lehetőséget. A bátyámnak is kellene egy sofőr. Holnap délelőtt, pontosan tizenegyre, szépen elmész erre a címre, és szólsz neki, hogy én küldtelek, aztán meglátja, mit tehet érted. Az egyik sofőrjét kell kividd a város végére. De arra figyelj, hogy szépen, fekete öltönyösen menj hozzá, mert megköveteli a bátyám.

Ezzel a patron Anti kezébe nyomott egy kis papírt, amire egy cím volt írva, nem olyan messze innen.

Búsult is egy kicsit a fiú, de nem káromkodott, mert rendes volt vele a patron. Adott neki egy lehetőséget, hogy holnap újból sofőr lehessen. Fogalma sem volt, milyen munka ez, amire most vállalkozik, de akármi is lesz, ennél csak jobb lehet, gondolta magában. Csak írni és számolni ne kelljen, s akkor minden jöhet.

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk