21.
– Hívjuk fel Szimat urat, alias Smulikot – javasoltam Meninek. – Talán sikerül vele zöldágra vergődni, hogy az emberei a „buzgómocsingozást” velünk szemben állítsák le.
– Nem fog az egykönnyen menni. Smulik, alias Szimat úr ki van rád nagyon rúgva valamiért, és szeretne borsot törni az orrod alá. Ez nem csupán a snoocker veszteségei miatt van. Ő már csak egy ilyen szakavatott ökörporkölt. De tudod mit? Megpróbálkozok vele. Még magamat meg a többieket valahogy ki tudom húzni a slameszból, de téged nem fog békiben hagyni.
– Hívjad akkor, és majd átveszem én is.
Persze, hogy nem volt a helyén.
– Már csak ebédnél fogjuk látni, vagy a kantinban. Kérdés, mikor továbbítja feljelentéseit a góréknak. Ha csak holnap, akkor van még esélyünk.
Az ebédlőben a szokásos hétköznapi hangulat volt. Meni szemével Smulikot kereste.
– Nem látom azt a kerek képit. Vagy snoockerezik, vagy éppen a feljelentéseket fogalmazza.
– Meni, ne is fáraszd magad. Már elment befújni minket és készülhetünk egy teljes fizetés elvonásra, részletekben persze. Nem lesz gondja indokot találni. Van viszont egy ötletem, lehet, hogy beválna. Be kellene menni a kantinba két–három kis lesifotót csinálni, amint a fogadási pénzeket kasszírozza, akkor nem ússza meg. Tiszta bizonyíték a hazardírozásáról, ami büntetendő. Sőt még hidegre is tudják érte nyomni. Leszek ennyire aljas, ha akarja.
– Megfontolandó, hallod. Este lehet, hogy lépre is csaljuk a fiút. Ha már leadta a jelentéseit, még mindig meglehet zsarolni, hogy vonja vissza.
Ebéd utáni szieszta helyett a laborban tárgyaltuk ki az eseményeket. Végül is mindenki nagyon jól érezte magát, még azok is, aki nem tartottak velünk. Meni megbeszélte Dáliával, Ben lányával, hogy este jöjjön le a „klubba” és fotózzon. Főleg akkor, ha a Szimat úr kasszíroz. Kaptunk új munkát is, de úgy gondoltuk, hogy ma már nem kezdünk bele semmilyen munkába sem.
– Akkor este találkozunk – szólt utánam Meni, búcsúzóul. – Ha esetleg Árikot is be tudhatnánk biztosra, akkor lenne igazi sikerünk.
– Csörögj be neki. Ha itt lesz este, akkor számíthatunk rá is.
Este a kantinba a szokásosnál nagyobb társaság vette körül a biliárdasztalt. Árik is ott volt már, meg Dália is, nyakában a fényképezőgép himbálódzott. Az asztalnál azért volt hatalmas a csődület, mert a következő „lökőnek” teljes snoocker pozíció maradt. Két lehetősége volt: vagy simám előre pöccinteni a fehér golyóbist, vagy kockáztatva, mandinerből eltalálni a fehér golyóval egy piros golyóbist úgy, hogy a piros belemenjen egy juksiba. Az illető, aki éppen soron volt, persze a pöckölést választotta. A közönség reakciója sem maradt el. Fújolás, letolás és egyebek. Árik szobatársa következett. Most láttam először játszani. Megkerülte az asztalt, majd a legnagyobb nyugalommal lőtte el a fehér golyót mandinerre. Pontos volt, eltalálta a piros golyót, ami bele is kéredzkedett az egyik lukba. Utána még vagy nyolc pontot szerzett.
– Nem semmi a pasas. Meni, kihívjuk őket egy partira?
– Ne fáradj. Ma nem csak játszani jöttünk ide.
Feliratkozunk és várunk. Arikék arattak, majd Szimat úr került sorra.
– Dupla vagy semmi – vetette oda Smulik, alias Szimat úr. – Hagyjátok bent azt a lóvét, amit most kaszáltatok be. Álljuk!
– Ahogy gondolod, de utána ne rinyáljatok, ha elvesztitek.
Smulik elkezdte állítani a golyókat az új partira.
– Kéne szólnunk Áriknak – böktem oldalba Menit –, hogy hagyják nyerni őket.
– Semmi értelme. Nem a pénz miatt, mert Árik letojja a pénzt, de presztízsből nem fogja hagyni nyerni őket.
– Én azért megpróbálom. Ha sikerül jó, ha nem akkor kabát.
Elkezdődött a parti. Nagy volt az ováció mivel, a tét is nagy volt. Majdnem háromszáz líra. Fél zsoldja egy tényleges idejét szolgáló bakának. Smulik kezdett, és eléggé magabiztosan, kapásból húsz pontot szerzett
– Na még szerencse, hogy hagytál egy pár golyóbist, mert azt hittem, nem fogok már játszani csak fizetni.
Dália szorgalmasan kattintgatta a gépet közben.
– Megörökítheted a hónap mérkőzését az utókor számára – szólt Arik, és belefogott.
Vagy fáradt volt, vagy mintha csak összebeszéltünk volna előzőleg, ami nem történt meg, legnagyobb meglepetésre csupán tíz pontot csinált.
– Ne örüljetek előre. Van még mit aratni.
Smulik társán volt a sor. Tarolt ő is rendesen. Már szinte alig volt fent golyó, amikor Arik társa vette át. A közönség gyors számításokba kezdett. Ha az összes golyót belöki, ami még az asztalon van, akkor holtverseny alakul ki. Tehát új parti. Feszült csend lett. Még a rosszindulatú drukkerek is csendben maradtak, Minden egyes találatot lelkes ováció követett. Az utolsó fekete golyón volt a sor, ami nyolc pontot ért. Hosszasan koncentrált, majd beküldte a megfelelő helyre. Óriási hurrázás követte a produkciót.
– Állíthatod újra a bogyókat Smulik. Ha szabad kérni közben egy kör célzóvizet, akkor élnék az alkalommal.
– Négy makkábit – szólt a kantinosnak Smulik –, és írd a többihez.
Meni meg én csak néztünk. Mindenre számítottunk, csak erre nem.
– Na ezek ma este nem igen fogják abbahagyni. Ha veszítenek, ha nyernek, ma este csak ők fognak játszani. Senki sem fog szólni egy szót sem, hiába várnak rengetegen játékra. Maradjunk, vagy menjünk a fenébe?
– Hova akarsz menni? Nem élvezed a játékukat?
– Nem játszanak rosszul, de ennek a partinak nagy visszhangja lesz. Tök mindegy, hogy Dalia fotózza–e tovább, vagy sem. A nyeremény, az mellékes dologgá fog válni, és hiába lesz róla fotó, el fogják kenni. Én amondó vagyok. A parti végén megpróbálok Smulikkal zöldágra vergődni. Szerintem sikerülni fog meggyőzni, hogy ne szívóskodjon ellenünk.
Kezdetét vette a döntő. Ezúttal Arik kezdett, és nem akárhogy. Smulik két ponttal maradt alatta. Egyre feszültebb lett a hangulat, mert szinte fej, fej mellett álltak. Az utolsó golyók sorsa lett most is a döntő. Smulik volt az utolsó. Három golyó maradt: a barna, a rózsaszín, és a fekete. Ezek együttes értéke 21 pont. Ha mindet belövi, akkor ők a nyertesek. A barna és a rózsaszín sikeresen megtalálta helyét a lyukban.
– Elég is, nem? Vagy két poénnal vezetünk már.
– Nem egészen, Smulik. Mindig az utolsó golyóig szoktunk játszani. Ha elvéted, akkor az minuszba megy, és mi nyerünk.
– Nem tudod jól a szabályokat. Vezetünk, és nem vagyok köteles az utolsót is belőni.
– Ez az általad gyártott szabály itt nem érvényes. Mindig is így játszottunk, ne akard megváltoztatni.
Szó szót követett, aztán Smulik látva a közönség nemtetszését, meg hallva a csípős beszólásokat, nekigyürkőzött. Hosszasan koncentrált, aztán beletrafált a fehér golyóba, ami átszáguldott az asztal túlfelére, ahol a fekete golyóval ütközött. De mivel erős volt az ütközés, a fekete golyó kipattant a lyukból. Smulik arcán patakokban folyt a verejték. Kiegyenesedett, aztán átadta a dákót Áriknak.
– Nesze, legyen tiéd az utolsó szó. Nem voltál fair.
– Én fair voltam és leszek. Veszteni tudni kell.
Egy finom gurítással bekerült a fekete is a helyire.
– Akartok még egy partit? Megadom rá a lehetőséget.
– Kösz Árik, majd legközelebb. Szabad a pálya a következő párnak.
– Nem hiszem, hogy értelme lenne, most beszélni vele. Ez csak olaj lenne a tűzre. Várjuk ki a fejleményeket,
– Én is azt mondom, Avi. Legrosszabb esetben fizetünk, mint ahogy most ő is fizetett.
22.
Egész héten tele voltunk munkával, és nem nagyon jutott időnk azzal foglalkozni, hogy fog–e Smulik borsot törni az orrunk alá, vagy sem. Nem történt semmi sem, nem kaptunk „meghívót” raportra, így kezdtük elfelejteni a dolgot. Lassan belerázódtunk az új gépekkel való kiértékelésbe. Sosival is egyre többet voltam kettesben. Nem nagyon akartam ezt, mert kezdett számomra kényelmetlenné válni a dolog. Egyre jobban pedzette, hogy be akar mutatni a szüleinek, amiről tudtam, mit is jelent. Mondtam is neki, hogy eszem ágában nincs ilyenre gondolni. Most kezdtem az életem, és nem akarom még lekötni magam.
– Mégis mikor akarsz családot alapítani? Nem vagy már tizennyolc, inkább a harminc felé közelítesz.
– Sosi, én először lakást és valami hátteret akarok. Nem szeretek csak úgy beleugrani dolgokba. Ne sértődj meg ezen.
– Már hogyne sértődnék meg! Más srác a fenekét a földhöz csapkodná, ha szóba állnék vele. Már mondtam neked, hogy a lakás és a többi nem gond. A szüleim állják a számlák egy részét, amíg anyagilag rendbe jövünk.
– Én meg nem akarok lekötelezettje lenni senkinek sem. Szeretem a függetlenséget. Ha mégis úgy gondolod, hogy feltartalak, akkor nem állok az utadba. Éppen elég fiú van rajtam kívül.
Kicsit elvethettem a sulykot, mert erre nagyon begurult. Napokig nem szólt hozzám, csak keresztülnézett rajtam. A tanyámra sem jött be látogatóba, vagy tévézni. Állt köztünk a „nagykapu, meg a városfal”. Én nem tettem semmit, és ő sem. Valahogy mindkettőnk makacs volt, mint az öszvér. Persze ez a viselkedésünk hamar feltűnt a körletben, sokan kezdtek szekírozni minket különféle kérdésekkel. Meni sem volt kivétel persze.
– Nem akarok tolakodó lenni, de mi van veletek? Úgy összerúgtátok a patkót, mintha már száz éve élnétek együtt.
– Nem érdekes. Én voltam a hunyó, mert mondtam, hogy nem vagyok hajlandó sem esküvőre, sem eljegyzésre.
– Valahol igazat adok Sosinak!
– Bagoly mondja verébnek. Te miért maradtál facér? Tudom, mert még emlékezel. Bocs, ha megsértettelek. Nem na, semmi áron sem akarok még nősülni és ezt meg is mondtam neki. Ha akar, keressen magának mást, aki hajlandó erre.
– Így már nincs mit csodálkozni. Csak miért vagytok ilyen barmok, hogy emiatt nem beszéltek egymással?
– Én hajlandó lennék békülni, de „őnagysága” sértve érzi magát.
– Kérj tőle elnézést és próbáljátok egymással megbeszélni. Nem vagytok már pisis elemisták.
– Rajtam nem múlik. Próbálj először te beszélni a fejével Meni, mert velem nem akar. Majd meglátod, milyen kemény fából faragták.
Teltek a hetek és napok. Sosi konok volt és hajlíthatatlan. Két képet küldött el azokból, amiket a kiránduláson csináltak. Az egyik, ahol aktban pózolok, a másik, amin ketten vagyunk. Ezzel sem várt meg, pedig megbeszéltük, hogy együtt dolgozzuk ki őket. Ennek egyébként volt egy története is. Vagy három tekercs filmet, amit együtt fényképeztünk, Dália és ő dolgoztak ki. Az összest. Senkinek nem mondták, és olyan ügyik voltak, hogy a negatívokat véletlenül ahhoz az anyaghoz keverték, amit a központnak kellett küldeni. Nagy szám lett volna a jópár kompromittáló kép miatt rólam, Sosról, Déliáról és Gidonról. Ha nem Arik viszi le a dolgokat, akkor most a fene sem tudja, hol lennénk. Mindenesetre biztosan nem itt, mert a főnökség nem vette volna olyan viccesnek, hogy a kiértékelendő munkák közé aktfotók is vannak belekeverve. Kiértékelték volna egészen biztos, de elég szép díjazással. Úgy három hónap kóterral minimum. Arik már útban volt Tel Aviv felé, amikor rájöttek, hogy azok a negatívok is bekerültek a szállítmányba. Dália, mint az őrült rohant az irányításhoz és még éppen időben, mert Ber Seva után már nincs nekik közvetlen kapcsolatuk a géppel. Teljesen szabályellenes, hogy az irányítás magánjellegű beszélgetésre használja a vonalat, ami a repülés biztonságát hivatott szolgálni. Ha rájön bárki is, baj van, bár Dáliáról sokan tudták már, hogy Ben lánya, megtehetett olyat is, amit más nem. Nagy nehezen elmagyarázta Áriknak, hogy miket kell kihalásznia és visszajuttatni. Árik meg is tette, és ezzel a lekötelezettjei lettek, persze annál rendesebb srác volt, hogy visszaéljen ezzel.
Sosit „meggyúrhatta” Meni is, meg Árik is, mert egy nap levélkét találtam az asztalomon, hogy este, ha van időm rá, szeretne velem beszélni. Vacsora után találkoztunk a kantinban, és onnét elballagtunk hozzám. Úgy festett, mintha nem is lennénk mi haragban tulajdonképpen. Leültünk a tévé elé egy üveg bor társaságában és elkezdtük kibeszélni a dolgokat. Azért gondoltam, hogy Sosit kioktathatta valaki, mert nem volt annyira hajlíthatatlan, mint általában.
– Bocs a múltkoriért, nem volt teljesen igazam.
– Nekem sem, úgyhogy ugyanaz részemről is. Akkor mit is döntöttél? Hogy folytassuk?
– Ha te is akarod? De azért hadd mutassalak be a szüleimnek is. Ne félj, nem fognak „kötelezni” semmire sem velem kapcsolatban. És nem emberevők.
Beszélgetésünk közben kezdődött el az esti híradó. Félszemmel odafigyeltünk.
– Mi ez? Figyelj csak – löktem oldalba Sosit.
A képernyőn Szadatot mutatták, majd Begint és Cartert is. Nem volt rajta hang így nem értettük mi is történt. Nem kellet sokat találgatnunk, a híradó végén a főbb híreket mindig megismételték. Így volt ez most is. Felolvasták Szadat üzenetét, melyben a világ tudomására hozta, hogy elfogadta Begin meghívását, és ellátogat Izraelbe a Kneszetbe, hogy ott beszédet tartson, és felajánlja a lehetőséget egy megállapodásra, amihez Carter amerikai elnök segítségét fogja kérni, mint közvetítő személyt.
– Na, ez nem semmi. A vén kávékevergető most meg mit talált ki megint? Ha már ide jön és ellátogat a Knesztbe, akkor ez nem csak kamu, elterelő hadmozdulat. Lehet, hogy komolyan akar valamit, és még békét is kötünk majd velük.
Indultunk vissza a kantinba, mert tisztában voltunk vele, hogy ez egy olyan hír, ami mindenkit lázba hozott, és mint általában az ilyen eseményt, kitárgyalás végett a kantinban összeverődik a bázis nagy része. Most is így történt. Egy rész ünnepelt, egy másik meg bőszen fejtegette a maga frázisait, hogy Szadat nagy játékos, készül megint valamire, mint annó ’73–ban, a háború előtt.
– Szerintem, ez komoly dolog lesz. Történelmi. Ha hajlandó a mi Parlamentünkben beszédet tartani, akkor ez nem keverés–kavarás. Nincs már ott a ruszki, ezért szabadon csinálhat azt, amit akar. Már nem köti a kezét senki sem.
– El tudjátok képzelni, hogy a micrikkel valóban működő békeszerződést tudunk kötni, és azt be is fogják tartani? Biztosan nagy árat kérnek érte majd. Az egész Szinájt, Gázát és persze Jeruzsálemet is.
– Jeruzsálem nem tárgyalás alapja. Minden másról beszélhetünk még vissza is kaphatják az általunk megszállt területeket, de Jeruzsálem nem képezheti vita alapját. Jeruzsálem egy és oszthatatlan és Izrael fővárosa.
Ilyen, és ehhez hasonló vitáktól volt hangos a kantin. Egész hajnalig rendkívüli módon nyitva is tartott. Mindenki fel volt „dobva” és fontolgatta a lehetőségeket.
/bef. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
