Kőmüves Klára : Gondolatok a bizalomról

 

 

 

I.

 

Sosem adtam senkinek a terhem, mi fojtogatva engedett szeretni.

Soha nem bíztam senkiben, a titkom már csak ennyi.

Előttem hevernek hosszú évek görcsös lázadásai,

az életem nagynak hitt ajándékai,csupán

kacatok, lomok, kütyük, s egy rozsdás porvilág,

pókhálók, atkák, könnyekbe fulladás.

A múltnak megfelelni vágytam, belém ivódott

jólneveltség mérgével keverve, pedig, ha adtam

volna bizalmat, napjaim szerelemmel lennének tele.

 

II.

 

Mihaszna tárgyak, szerény szépségbe öltözött szobák,

hamis örömforrások, kiszáradt kertek – értetek vállaltam fel minden vitát.

Semmirekellőek vagytok egytől egyig, kik szemem szolgái voltatok csupán,

s most magamra hagytatok, kifolytok pillantásaimból.

Arcomat gyűrtétek, játszótérnek használtatok, míg fel nem nőttetek,

s most, hogy elrepültetek, magam vagyok.

Magam vagyok, illúziókba burkolódzom, hiszem, hogy

jár nekem a jóság mindazért, mit adtam,

titeket védtelek, amikor bizalmat nem szavaztam.

 

III.

 

Anyám! Miért nem zavartál el a háztól?

Mára megtanultam volna élni nélküled.

Te sem bíztál bennem, másokban sem soha,

különben ismerném az ország minden útját,

megkülönböztethetném a mennyet és a poklok bugyrát,

de így csak éppen annyit tanultam, amennyit adtál,

szelíd bárány vagyok, de élni nem tudok.

 

IV.

 

Apám! Miért akartad, hogy melletted éljek?

Miért nem hitted az idő bölcsességeit?

Miért féltettél, attól, amiről nem is tudtad, hogy félni kell?

Anyám, ahogyan téged is a tiéd, a szoknyáján nevelt.

 

V.

 

Eljött a nap, ma mindenkit hibáztatni kell,

hogy együtt tanuljuk meg:

Egy életünk van és abban bízni kell!

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 633 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))