Mesél a bécsi tekergő 22.

*

 

Törvénykezés

 

A reggeli vonat, menetrend szerint elindult, de a határon, mintha mi sem történt volna a világban félóránál is többet vesztegelt. A magyar határőrök ugyanúgy végigvegzálták a vonatot, mint annó az átkosban. Számításaim szerint a legrosszabb esetben is 11–ig megérkezek a Keletibe és onnét metróval húsz perc a bíróság. A 11–ből fél dél lett sajnos. Éppen, hogy beestem a bíróságra a Markó utcába. A portás nem akart beengedni, hogy nincs már félfogadás csak azoknak, akiket tárgyalásra idéztek be. Miután elmagyaráztam neki, hogy nem budapesti lakos vagyok, sőt nem is magyarországi, megkönyörült rajtam és beengedett. Az irodában, ahova irányított már csak két ember tartózkodott, és azoknak is mehetnékjük volt. Udvariasan megkérdeztem, hogy jó helyen járok–e.

– Ne haragudjon – mondta a nő –, de mi is szeretnénk hazamenni. Jöjjön vissza hétfőn reggel.

– Ön ne haragudjon, de én nem itt élek. Mondjuk rá, hogy durván a „szomszédban”. Csak azt szeretném, hogy vegye fel az adatokat, és mondja meg, miket kell esetleg még beszereznem.

– Ezt meg tudom tenni, de azonkívül semmi többet. Nem akarom elkeseríteni, de ma már hiába fog szaladgálni, semmit sem tud intézni. Szombat van, és mi igyekszünk ugyanúgy betartani, mint szerte Európában. Akkor röviden ismertesse a problémát, én megmondom, mit kell intéznie hétfőn. A jegyzőkönyvet felveszem, de hétfőn tudom csak iktatni, mivel biztos vagyok benne, hogy a szükséges dokumentumok nincsenek önnél. Na akkor kezdje el…

Belefogtam a mondókámba és láttam, a nő feje lassan kezd „elkékülni”!  Még a közepénél sem tartottam, amikor félbeszakított.

– Most ezt komolyan mondja? A maga nevét hamísították és azt ráadásul ügyvéd láttamozta?

– Asszonyom, azért vagyok itt. Én is csak tegnap tudtam meg. Ez a papír csak egy fotókópia az eredetiről, de hasonlítsa össze az aláírást és az útlevelemben levőt. Látszólag hasonlít, de megvizsgálva észrevehető, hogy nem ugyanaz.

A hölgy szemügyre vette és csóválta a fejét.

– Ismeri ezt az ügyvédet, aki láttamozta?

– Honnét ismerném? Én nem is tudtam erről az egészről, tegnap mutatta meg nekem a könyvelő Bécsben, ezért rohantam ide, ahogy bírtam. Gondolja, ha tudok erről a csalásról, akkor ide jövök feljelenteni magamat?

– Nem hiszi el uram, de volt már két ilyen ügyem. Saját maga jelentette fel magát a csaló, mert azt hitte, itt még gyerekcipőben jár az igazságszolgáltatás, és hogy mentse magát, úgy adta be az egészet, mintha ismeretlen tettes át akarta volna verni. Holott pont ő volt a hamisító, csak félt, hogy lebukik.

– Az eszem megáll. Már ilyenek is vannak?

– Nem akarok itt előadást tartani, de ha másban nem is, a bűncselekmények elkövetésében már felzárkóztunk a nyugat mögé. Itt a pecséten az áldoktor Kovács Pál. Ezer és egy Kovács Pál van és legalább száz közülük ügyvéd. Nem tesz semmit, be tudjuk majd azonosítani, hogy valódi–e, vagy csak olyan mondva csinált. Tehát a következőt javaslom. Először is menjen el hitelesíttetni az aláírását. A Bajza utcában, a Központi Fordító iroda mellett ezt el tudja intézni. Ez az egyik legfontosabb, ami kell. Utána elmegy a mellettünk levő Bihari József utcába. Ott van most a Cégbíróság. Ott kér egy hivatalos másolatot a cégbejegyzésről. Ha mindez megvan, akkor menjen be a kerületi kapitányságra, az is itt van a környéken, és tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen. Maga hiába tudja pontosan, hogy ki az elkövető, ne mondja még véletlenül sem. A vádlott visszadobhatja a labdát és feljelentheti rágalmazásért. Ezzel időt nyer, mert a nyomozószerveknek több irányban is le kellene akkor folytatni a vizsgálatot. Szóval beadja a feljelentést ismeretlen tettes ellen. A jegyzőkönyv másolatot elhozza ide nekem, és én így soron kívül tudom küldeni az ügyészséghez, még mielőtt a kapitányság átküldené. Tehát aláírás, cégbíróság, kapitányság és utána ide vissza hozzám.

– Nagyon szépen köszönöm önnek a felvilágosítást és a tanácsot. Akkor hétfőn intézkedem és hozom is még aznap a kért papírokat.

– Nem akarom elkeseríteni, de nálunk még nincs az a gyors ügyintézés, mint maguknál. Lehet, hogy csak kedden vagy szerdán tud mindent behozni, mert a Cégbíróságon is, és az aláírás hitelesítésnél is nagy a várakozási idő. Én minden nap itt vagyok este hatig, kivéve a szombatot ugye. Viszontlátásra, sok szerencsét!

A bíróságról kijövet azon kezdtem gondolkodni, hogy van–e értelme most bárhova is elmenni. Hazamentem anyósomékhoz. Persze rögtön pánikba estek, hogy most mi lesz, nem lesz munkám és, hogy fogunk megélni.

– Nem kell mindjárt ilyen sötéten látni. Egyértelmű, hogy ki fog rúgni, de előbb ki kell fizetnie egy pár dolgot. Meg addig, amíg találok új munkahelyet, már kaphatok munkanélküli segélyt. Abból megélni nem lehet, de éhen halni sem. Az volt a bajom, hogy nem mertem már jóval előbb borítani, miután mindig ugyanabba a hibába estem, hogy mi lesz, ha nem lesz munkám. Szóval nem azt mondom, hogy hú, de örülök, de jobb ez így. Sőt sokkal előbb meg kellett volna tenni, és nem megvárni, amíg ideáig fajul a dolog.

Felhívtam persze a feleségem is, és elmondtam az eseményeket.

– Akkor csak hétfőn este jössz haza?

– Ez attól függ! A nő a bíróságon azt mondta, hogy az ügyintézés nagyon lassú és lehet, hogy napokat kell várnom, amíg minden dokumentumot megszerzek. De igyekezni fogok úgy alakítani, hogy ha egy mód van rá, akkor már hétfőn este otthon legyek. Ne szólj ennek a trógernak, hogy miért vagyok Pesten. Mondj neki akármit, Erikát is fedni kell, beperelheti üzleti titok kiadása miatt, és nem akarok neki bonyodalmakat. Jobb, ha csak akkor tudja meg, amikor megkapja az első idézést.

– Na, de csak nem akarsz addig nála dolgozni, amíg meg nem idézik?

– Már hogyne! Úgy jó, ha teljesen váratlanul éri. Különbben is hétfőn eleve meg fog pukkadni. Petiék már be sem mennek, valami gruzinnál kaptak egy jobb helyet. Kócos meg az új csaj és talán a fiúja, akik bemennek. Ergó, ha akar egy kis pénzmagot, akkor be kell állnia a szende szűzzel együtt. Ez nem lényeges az én szempontomból. Biztosan őrjöngni fog, hogy hol vagyok. Találjál ki valamit, tudom is én a Stánci néni Budapesten van, és vele kellett találkoznom.

– Rendben, megoldom, de ha egy mód van rá, akkor gyere már hétfőn haza. Félek, hogy képes lesz ide jönni, és itt csinálni a kravállt.

– Ne idegeskedj. Ha mégis, akkor megemeled a telefont és hívod a rendőrséget, hogy rád törte a lakást és fenyeget téged, meg a gyereket. Erre azonnal ki is mennek, és be is varrják.

Tétlenségben kissé nehezen telt a hétvége. Pláne, hogy anyósom riogatott mindenfélével, persze főleg azzal, hogy mi lesz az egy szem lányával és az unokájával. Próbáltam megnyugtatni, hogy Bécs az nem Budapest, de mindenféle sötét képet festett nekem, hogy én nem tudom, mibe keveredtem.

– Tényleg nem tudom, mert én semmihez sem adtam a nevem vagy beleegyezésem. Még ha esetleg valakinek van is ilyen hajánál előhúzott ötlete, az sajnos nem igaz. Neked aztán tényleg kéne tudnod, hogy nekem mennyire nincs közöm se a maffiához se a csalókhoz. Akkor most nem itt ülnék veletek.

Egybe bele kellett mennem, hogy majd az apósom elkísér mindenhova.

– Felesleges a benzint pazarolni. Mindenhova eltalálok egyedül is. Ha lesz valami gond, akkor úgyis hazatelefonálok. Na meg én már hétkor elmegyek, hogy nyolcra ott legyek a hivatalban, és tudom mennyire utál korán reggel felkelni, ha nem muszáj.

Ebben maradtunk. Hétfőn korán, ahogy elterveztem, kislisszoltam a lakásból. Nem akartam senkit sem felverni. Még kulcsot sem vittem, csak simán becsaptam az ajtót. Legalább egy órát számoltam a közlekedésre. Ezt arra alapoztam, hogy visszaemlékeztem fiatalságom azon időszakára, amikor metróval, busszal vagy villamossal akartam eljutni “a” pontból “b” pontba. Valamit modernizálódott a dolog, mert metróval és a kis földalattival röpke negyven perc volt az egész. Dacára annak, hogy majdnem egy óra volt még a nyitásig, szép kis csoport verődött össze. Persze, először tájékozódtam, hogy itt van–e a Központi Közjegyzői hivatal, ahova küldtek, mert ki tudja. Biztos, ami biztos. Megnyugtattak, hogy jó helyen járok, még a nagy táblát is mutatták, hogy tessék, olvassa csak el, ha nem hisz nekünk. Azon gondolkodtam, hogy én nem leszek képes itt szobrozni ennyi időt, ráadásul nem ittam meg a szokásos reggeli kávét, és nem is ettem semmit. Bármennyire is kívántam a bagót, nem gyújtottam rá, mert éhgyomorra soha sem tettem, még akkor sem, amikor katona voltam. Pedig akkor pöfékeltem igazán. Napi két csomag simán elszállt. Most egy doboz elég két napra. Az idegesség csak nem hagyott, és az előttem állónak szóltam, hogy el kell mennem, mert fontos ügyeim vannak, de jövök vissza.

– Nekem hiába mondja. Ha visszajön, tőlem oda áll, ahova akar. Azokkal lesz baja, akik eztán jönnek, nekik hiába fogjuk bizonygatni, hogy már itt volt.

Lesz, ami lesz – gondoltam, és elmentem a közeli pressóba. Nem, csak a kávé és valami harapnivaló miatt, hanem valóban kellett egy WC is. Pont addigra értem vissza, amikor nyitották a kaput.

– Hé, hová? – kiabáltak többen is rám.

– Elnézést, én már itt álltam elől, csak tudják, el kellett mennem.

– Ó ezt már ismerjük, nem most jöttünk vidékről.

– Az úr már tényleg itt volt maguk előtt – igazolt valaki.

Nem nagyon tetszett a többi várakozónak, ha morogva is, előre engedtek, ahol eredetileg álltam. Persze most már nem volt jelentősége, mert beengedték az embereket. Pillanatok alatt mindenki megtalálta azt az irodát, amit keresett, kivéve persze engem. Tébláboltam jobbra–balra, de nem találtam olyan irodát, amire gondoltam, mert olyan ajtót láttam, ahova az volt kiírva, hogy „hitelesítés”, de nem állt előtte senki. Már vagy másodszor mentem el az ajtó előtt, amikor kijött valaki.

– Elnézést, ne haragudjon, nem tudna segíteni?

– Mit keres pontosan?

– Kérem, én a saját aláírásomat szeretném hitelesítetni.

– Akkor jó helyen jár. Ezen az ajtón menjen be.

– És hol kell számot vennem?

– Nincsen szám. Kopogjon udvariasan, és menjen be.

A kopogásra egy hang szólt ki, hogy tessék befáradni. Egy hatvan év körüli férfi fogadott. Előadtam a kérésemet és utána fürkészve nézett rám.

– Mihez kell magának az aláírás elismerés? Valami adásvételi szerződéshez?

– Nem uram. Hosszú mese, nem akarom feltartani vele. Valaki hamísította az aláírásomat és ezért.

– És mekkora kára van belőle?

– Azt még nem tudom, de remélem semmilyen. Feljelentést akarok tenni, ahhoz kell.

Elém tett egy formanyomtatványt.

– Ezt töltse ki és írja alá.

Kitöltöttem és aláírtam. A szövegben az állt, hogy én “x y” születtem ekkor és ekkor, anyja neve, apja neve, így írok alá és ennek hitelesítésére a megbízott közjegyző előtt ezt megtettem hitelesítés végett.

– Legyen kedves hozni a portáról egy ötszáz, és egy ezer forintos okmánybélyeget a hitelesítéshez.

Tíz perc múlva, kezemben a hiteles okirattal már iramodtam is tovább a Cégbíróságra. Nem volt nehéz megtalálnom, mert rengeteg ember várakozott. Egy kétemeletes jelentéktelen régi bérkaszárnya volt függő–folyósóval, és minden lakásban iroda volt berendezve, és a régi konyha a várakozó helyiség. Na de most hova kell mennem? Sehol egy tábla, információ, vagy portás, és mindenütt emberek vártak aktatáskákkal és papírokkal felfegyverkezve. Aztán láttam a gangon egy kézzel írt kartonlapot nyíllal: „Új cég bejelentése, bejegyzése”. Próbáljuk meg gondoltam. Minden lakás előtt vagy őt–hat ember várakozott és belül úgyszintén. Ebben a házban még akkor sem lehetett ekkora forgalom, amikor lakták. Vagy ki tudja. Éppen jött ki valaki az egyik ilyen irodaszerű lakásból. Megszólítottam.

– Elnézést, céginformációt hol adnak?

– Maga ügyvéd?

– Nem kérem, de szükségem lenne egy információra egy cégről.

– Csak ügyvédnek adhatunk információt. Magánszemélynek semmi esetre sem. Hozza ide az ügyvédjét, az majd megkapja.

– Bocsánat, de minek vegyek fel egy ügyvédet? Külföldről vagyok és egy nagyon fontos ügyben kellene.

– Sajnálom uram. Adatvédelem van, és csak jogi személynek adhatunk információt.

– Nem tudná megmondani, hol, van az igazgatóság?

– Hiába megy oda, azok sem fognak magának információt adni. Mégegyszer mondom, hogy megértse: Magánszemély nem kaphat semmiféle információt, csak jogi személy. Vegyen fel ügyvédet, azzal jöjjön vissza.

Erre mondják azt, hogy a 22–es csapdája – gondoltam. Ez így nem fog menni, de minek adjak ki pénzt ügyvédre? Ez még nem ügy, csak lesz, ha lesz, és még én – akit esetleg megloptak, kihasználtak – fizessek? Na ez szép. Végig számba vettem a jöhető lehetőségeket. Vissza kéne mennem a bíróságra, ahol a jegyzőkönyvet nyitottam hátha, mint jogi személy tud valamit csinálni. Elballagtam hát a Markóba, ahol az információkat kaptam. Ugyanaz a hölgy volt, aki szombaton is.

– Na, már mindent el is intézett? Maga egy ügyes ember.

– Sajnos nem egészen. Az aláírás hitelesítése megvan, de a Cégbíróságon nem adnak ki magánszemélynek információt, csak ügyvédnek. Én nem ismerek itt senkit sem ilyen körökben, soha nem volt gondom a törvénnyel, sem itt, sem másutt. Miért vegyek fel ügyvédet?

– Jaj ez sajnos nálunk már csak így megy. Vaskalaposak, és pont ott, ahol nem kéne. Na de mindjárt odaszólok és átkéretem az aktákat ide. Mondja a nevet, kérem.

– Melyiket? A sajátom vagy a…

– A cég nevét, ami itt bejegyzésre került.

– Hú, ennél könnyebbet tessék kérdezni, mert ahogy azt sem tudtam, hogy cégtulajdonossá avanzsáltam, ugyanúgy nem tudom a cégem nevét.

– Te jó Isten! Akkor mégis hogy keressük elő? Ez cirka olyan lesz, mint szalmakazalban tűt keresni. Na de itt ez a másolat, amit adott. Megpróbálom ennek alapján kinyomoztatni, meg a maga neve alapján, elvégre a maga nevén került bejegyzésre. Ennél többet nem tehetek. Adja meg a bécsi címét, ahova az értesítést küldhetem majd.

– Köszönöm szépen mégegyszer, és ha bármit is megtudok közben, akkor én is értesítem önt levélben.

– Uram ez a legtöbb, amit nyújtani tudok önnek. Ha közben bármilyen problémái adódnának az osztrák vagy a magyar törvényhozással, az ügyből kifolyólag, akkor mondja meg, hogy ezügyben elkezdődött a nyomozás. Ez az ügyiratszám, amire hivatkozni lehet.

Ismételten megköszöntem a hölgy kedvességét és távoztam. Anyósomék már nagyon várták a híreket.

– Ennyit sikerült csak elintézned? Hát ez nem sok!

– Már hogy lenne nem sok? Végre aktát nyitottak, és ha esetleg gondjaim támadnának, akkor ott a bizonyíték, hogy én minderről semmit sem tudtam. Ennél többre nem képesek, mivel se a cég neve, se semmi olyan nem áll rendelkezésemre, ami alapján elő tudnám segíteni a nyomozást. Talán Erika hajlandó lesz régi okmányokat kikeresni Bergmann tudta nélkül, amiket akkor azonnal elküldök.

Nem voltak megelégedve, de belátták, hogy ez volt a maximum, amit tehettem én, és a bíróság. Az esti vonathoz kivitt apósom, amivel visszautaztam Bécsbe.

 

 

Szerző Avi Ben Giora. 453 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

4 Komment

Hagyj üzenetet