Éjjel hideg volt, a szúnyoghad is gyötörte őket, nem sokat aludtak, reggel mégis fellángolt bennük a tettvágy.
— Próbáljuk ki, nappal sikerül e néhány dinnyét elemelni! — javasolta Konrád Jancsi, akinek úgy látszik, nagyon megtetszett a dinnyézés. Lehet, hogy akkor döntött a kertész szakma mellett. Addig érvelt, míg végül ráálltak s néhány falat reggeli után elindultak az éjjel kitaposott ösvényen. Hamarosan az ismerős gödörből ki kukkantva kémlelték a terepet. A Csősz nekik háttal ült kunyhója mellett, lábánál békésen szunyókált Bolhás. A feladat egyszerű volt, az értelmi szerző Konrád felcsúszott a dinnyék közé s laposban előrehaladva gurított maga mögé fejenként egy dinnyét.
Bolhás megneszelhetett valamit, mert felült, s fülét hegyezve vakkantott néhányat. A Gödrit kettéosztó dűlőúton traktor közeledett. Hiába lapultak. A magosan ülő traktoros meglátta őket, s megállt.
— Lopják a dinnyét! — kiabálta.
A Csősz felugrott, de nem látott senkit, csak mikor bolhás, szag után neki iramodott, tett néhány bizonytalan lépést.
Nem volt mentség menni kellett. A traktoros miatt a szokásos úton nem mehettek, ezért a Kinepistye felé vették az irányt s a szőlőárokban osonva a dinnyét olykor az árok fenekén gurítva jutottak el a temetőbe. A bokrok közt már övék volt a pálya s hamarosan a kunyhóban tömték magukba a csíkos héjú, piros bélű dinnyét. Még így is több mint tíz tartalék lapult az istálló falának támasztott fák mögött, de Bütyök még nem tartotta elég súlyosnak a bosszút.
— Holnap piac lesz — mondta. — Grósz Ferkó biztosan visz árút a piacra, úgyhogy ott fogunk tőle lopni az orra elől.
A többség nem hitte, hogy ez kivitelezhető, de Márkus, és az akkorra már teljesen beindult Konrád, megígérte, hogy vele tart.
Mire reggel a csapat összeverődött Huszárék előtt és elővették a kártyát, Bütyökék már egy-egy dinnyével hónuk alatt, önelégült vigyorral a képükön baktattak hazafelé.
A módszer a következő volt: Grószék a földön prizmába halmozták a dinnyét, nagy vásárló tömeg vette őket körül. Bütyök az árusítást végző Grósszal szemközti oldalon befurakodott a tömegbe s hamarosan az első körben lévők közt virított. Ártatlanul nézelődött és közben lábbal kezdett maga mögé görgetni egy dinnyét a prizma széléről. A két sorral hátrébbálló Márkus tovább gurította a tömeg szélén várakozó Konrádnak, aki felvette, és odébb vitte. A mutatványt, a nagy sikerre való tekintettel még kétszer megismételték, kicsit ácsorogtak a dinnyéik mellett, azután elindultak velük haza.
Most már mindenki megnyugodhatott, a bosszú első felét beteljesítették, már csak Mihucékkal kellett kezdeni valamit. Ez sem váratott magára sokáig.
Pár nappal később a csapat, ebéd utáni fürdőzésre indult mikor Konrád Jancsi nagy sprintet levágva érkezett. Kapkodta a levegőt, csak nehezen értették, mit akar, inge alól kikandikált az, az első világháborús bajonett, ami még a nagyapjáé volt, s amit a gerincszelemenre felrakva őriztek a padlásukon.
— Mihucék mennek a gulyagyepen át a dinnyés felé. Most el lehet őket kapni. — A fürdést egy pillanat alatt törölték a napirendről.
— Ha neked bajonetted van, én hozom a lőport és a gyufát — mondta Huszár, ezzel befutott (jól olvasták) a házba s mikor visszaért már indultak is a Szabadság utcai hídhoz. Onnan folyással szemben szaporázták lépteiket az ér túlsó partján s a nagy kanyarulat után hamarosan elérték a kettős dombot. Itt fűzfa husángokat vágtak, sárból gombócokat gyúrtak s a domb mögött halmozták fel a muníciót. Huszár, közben a dombtól úgy tizenöt méterre, keresztben, lőporcsíkot húzott az erdősáv szélén álló bokorig, a maradékot a csík közepe táján egy kupacba öntötte. Arra számítottak, Mihucék itt jönnek vissza a dinnyéstől a lövészárkokhoz, s itt meglephetik őket. Behúzódtak a domb mögé, Huszár gyufával a kezében a bokor mögé bujt. Vártak. Nagyon meleg volt a tűző nap akadály nélkül égette bőrüket, Huszárt kezdték heccelni, aki már megint kifogta Amerikát, a bokorban hűsölhet. Egyre hangosabbak lettek, végül Cucinak kellett leállítani. Valami hallatszott a távolból.
— Mintha kukoricásban csörtetnének — szólalt meg Márkus, aki már majdnem elaludt a nagy várakozásban.
Beletrafált a közepébe. Hamarosan előbukkant a kukoricás és az erdősáv találkozásánál egy csapat kisebb gyerek, de köztük volt a már nagyobb Pásztor Laci és a két Lados is. Végül a gólyalábú Mihuc zárta a sort. Futottak.
Mikor már csak úgy harminc méterre voltak a kettős dombtól, Huszár meggyújtotta a lőport. A banda közelített még hozzájuk, de mikor berobbant a nagy kupac, megtorpantak.
Ekkor kezdtek záporozni rájuk a sárgolyók
— Te szemét hazug spicli, most megkapod a magadét, a gyáva, szaros bandáddal együtt! Üvöltözött magából kivetkőzve Lázár.
Hátrálni kezdtek, mire Konrád előrontott, kezében csillogott a bajonett, torkából ijesztő artikulálatlan ordítás tört elő. Ettől visszafelé kezdtek futni, Huszár erre kirontott a bokorból, s a lemaradóknak lekevert egy-két nyaklevest. Már úgy látszott, hogy elmenekülnek a vashíd felé, mikor kilépett a kukoricásból Grósz Ferkó és néhány embere.
Mihucéknak nem volt más választásuk, beleugráltak a Száraz-érbe és átverekedték magukat a túlsó partra, nemsokára eltűntek a lő domb mögött.
— Na Ferkó bátyám, ki a dinnyetolvaj? — kiáltott oda Lázár a brigadérosnak.
— Hát nem tudtam biztosra, nekem is csak úgy mondták.
— Aztán a pénzünkkel mi lesz? Visszaadják?
— Azt nem hinném, de gyertek egyetek egy kis dinnyét!
— Köszönjük, de nekünk is van, vettünk — mondta Bütyök. — Fizettünk is érte — folytatta halkan, mikor már megfordult —, jenben, ilyenben — hajlította be ökölbe szorított, gipszeletlen jobb kezét.
Ha már eddig elgyalogoltak, a vashíd felé vették az irányt, legalább megnézik. Azon megy át a kisvasút az éren. Ők is azon mentek át, majd végig ugráltak a talpfákon, az Aradi útig. Ott a házak felé fordulva haza indultak. Mikor elérték az első utcát, hangos zene ütötte meg a fülüket. Rezesbanda játszott, lakodalom volt, Medgyes Piri lakodalma. Huszár elsápadt mikor meglátta a kiskapun belül, a talpig fehér ruhába öltözött, fátylas Pirit. A vőfély épp akkor kérte ki a menyasszonyt.
— Mindennek vége. Mindennek vége — ismételgette. Úgy tűnt felakadt benne a tű.
Lázárnak meg a szeme akadt fel kis híján, mikor a rezesbandában, az öreg Lugosi nyakában felfedezte a helikonját.
— Ez nem lehet igaz. Csípjetek meg! — kérte a többieket.
— Matyi bátyám, hogy kerül magához a Helikonom.
— Elkértem Ketskeméthitől, ne izgulj, vigyázok rá. Jó kis hangszer.
— Jónak jó, csak aztán tele ne köpködje nekem.
— Jól van na, gyere játsszál egy kicsit helyettem!
— Á, én az ilyen lakodalmas izéket nem tudom. Majd szóljon, ha a „Munkás gyászinduló” következik.
Az öreg válaszolt volna, de vitték a menyasszonyt, kezdeni kellett a nótát. A basszus, egy ideig kissé nyikorgósra sikeredett.
Lassan az idő is ősziesre váltott, mint Huszár hangulata. Nem volt elég szegénynek, hogy Medgyes Piriről végleg le kellett mondani, ráadásul még a pótvizsgája sem sikerült. Az apja úgy döntött, menni kell neki velük Harasztiba, ő beáll Pesten kőművesnek, Huszár meg esztergályos tanuló lesz Csepelen. Dodinak is elege lett a gimnáziumból. A bátyja leérettségizett, aztán most kezdhet villanyszerelést tanulni. Akkor ő minek húzza az időt — gondolta. Fogta magát, és felment Pestre, piktor lesz. Kanta már régen elment Csepelre most is ott püföli a homokzsákot.
Bütyök, ezek után minden délután kiállt az utcasarokra és várt, de nem jött senki. Többször elfütyülte a csapat régi hívójelét, de arra sem válaszolt a kutya se. Három napig bírta aztán összecsomagolt. Eddig gépszerelőnek tanult, de utálta, ha olajos lett a keze. Este le se feküdt. Kiült egymagában a gyepre. Bámulta a csillagokat, aztán felült az első hajnali vonatra és elment a többiek után Csepelre. Műszaki rajzolásra adta a fejét, azt hallotta, hogy az nem olajos.
Langyos kora őszi este van. Cuci, Lázár és Márkus Miska kinn ülnek a gyepen. Lábukat előre nyújtóztatva, félkönyökre támaszkodnak, bámulják az eget. Szép csillagos az ég, néha egy-egy meteor tüzes útja is felvillan.
— Milyen szép csillagos az ég — szólal meg nagy sokára Cuci.
— Mi van az „Egri csillagokkal”? — kérdezi Lázár.
— Mondom, a csillagok, ragyognak! Süket!
— Ja? Jól van, jól van, de csak képzeljétek el milyen rohadt jó filmet lehetne forgatni az „Egri csillagokból”. Jumurdzsák jatagánnal a szájában mászik a falra, fenn Bornemissza Gergely kivont karddal várja.
— Jó mi? De csak képzeljétek el! Mi lett volna, ha Dobóéknak van, mondjuk csak négy, érted? — négy géppuskája? Ezeket felállítják a falak fölött úgy vagy harminc centire irányozva. Apám! Négy muki lekaszálhatta volna a kutyafejűeket. Nem kellett volna szurkot locsolni, a forró gulyást meg nyugodtan megehették volna ebédre.
— Ugyan már! Kit izgatnak az „Egri csillagok”. Mi lett volna, ha nem itt, nálunk húzzák meg a trianoni határt? — vált témát Cuci. — Bármikor szabadon mehetnénk Aradra, vagy a hegyek közé. Felmásznánk a világosi várhoz. Fogadom, hogy onnan még a Kisgyepet is látnánk. Na jó, mondjuk távcsővel. Úgy már biztosan. Nem senyvednénk itt a határszélen. Lenne munka. Huszárék, meg mindenki visszaköltözne. Megint város lennénk, mint régen.
— Ugyan már! Képzeljétek el, mi lett volna, ha a kecskénk, Brigitte Bardot lett volna — tápászkodik fel Márkus Miska.
— Na gyerünk aludni.
VÉGE
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Takács Dezső
