dr Bige Szabolcs- : Bibi tündöklése és bukása – harmadik,

befejező rész – *

  

A családba való beilleszkedés nem nagyon sikerült. A sógornők éles nyelve megingatta Bibi önbizalmát. A férfiak anyagiasságát vették rossznéven.         

Mama családi megbeszélésre hívta össze a gyermekeit. Még a külföldön élők is hazatértek pár napra. Születésnapja adott indokot a nagy családi találkozóra és az azt követő „paláverre”.

— Gyermekeim fontos bejelentésem van! — kezdte. — Tudjátok, kisnyugdíjas vagyok, és egyre nehezebben tudom a dolgaimat rendezni korom miatt. Például a fatelepre kijárni tűzifáért, szénért, hajnaltól sorba állni cukorért, húsért, petróleumért. Segítséget kell igénybe vennem. Idegen segítséget. Ez pedig pénzbe kerül.

— Segítünk, Mama! — mondták kórusban.

— Erről beszélek. Öten vagytok, már mind felnőtt családos emberek, saját jövedelemmel. Ha mindegyik ad havonta egy kisebb összeget, fizetésének körülbelül öt százalékát, akkor én ki lettem segítve.

— Egyetértünk! — szóltak és odamentek hozzá, megsimogatták, megpuszilták, köszönve, hogy eddig gondot viselt rájuk, hogy most bizalommal hozzájuk fordult.   

— Gyermekeim, van itt még egy dolog. Tegnap nálam volt Tusi néni sógornőm. Tudjátok: kitelepített, kényszerlakhelyes. Gondoltam, családi gyűjtést rendezek neki.

Ebbe is beleegyeztek, csak Bibi ellenkezett, mondván

— Nekünk nincs pénzünk!

Vacsora után Fiúka szégyenkezve, titokban odaadta pénzt Tusi néni részére.

Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek nem használtak a családi összhangnak.

Ezektől a döccenőktől eltekintve, szépen alakultak a dolgaik. Sikerült nagyobb lakásba költözni, sőt néhány év múlva befizetni egy rendes öröklakásra is.

Bibi saját anyagi ügyeinek intézésében verhetetlennek bizonyult. Év végén például az a hír járta, hogy pénzbeváltás lesz. Erre gyorsan az édesapja megtakarított kicsi pénzéből motorbiciklit vétetett a férjének. „Ne hogy a pénz odavesszen!” felkiáltással.

Igaz, pénzbeváltás nem lett, de a motor jól fogott: lehetett ide-oda furikázni, hétvégén meglátogatni a szülőket, Mamát, rokonokat, meg lehetett nagyokat kirándulni.

Az öröklakás előlegét is a Mama húgával fizettette ki mondván, hogy az egyik szoba az övé lesz. Még szerződést is kötött közjegyző előtt, nehogy a gazdasági ellenőrző hivatal elszámoltassa és megkérdezze, kicsi fizetéséből, miként tellett lakásra?

Ilyen világot éltek akkoriban. Mindig lehetett számítani vagy gazdasági, vagy politikai felelősségre vonásra. A házkutatás Damoklész kardja mindig ott lógott az emberek feje felett.

Végül soha nem került sor arra, hogy a néni igénybe vegye azt a bizonyos szobát…

Az apró-cseprő ellentétek feszülté tették a családi viszonyt. Bibi egy mesterkélt, magabiztosság látszatát keltő magatartást, stílust vett fel, ami szintén nem tett jót a harmóniának.

Fiúka ebből nem sokat vett észre. Legalábbis nem tudatosult benne. Egész nap elfoglalta magát. Munkája is lekötötte, szabad idejében sokat olvasott, esténként pedig gyakran átsétált a szomszéd utcában található kisvendéglőbe, s magában elszopogatott egy kupa rizlinget, vagy szürkebarátot. Az élete csöndesen folydogált. Igyekezett kerülni a konfliktusokat.

Egyszer történt azonban valami érthetetlen dolog Fiúkával. Mintha kinyílt volna a szeme. Kezdte észrevenni a csínosabb nőket a társaságban, az ismeretségi körben, az utcán. Bibi mesterkélt viselkedése is mintha zavarta volna. A dolgokat az magyarázta, hogy megismerkedett Évával. Az örök Évával!

A taxi megállt a közismert kertvendéglő előtt. Alig szálltak ki egy fehérkabátos pincér jött elébük és szívélyesen tessékelte őket befelé, miközben italt kínált. Bibi egy barackot választott magának, és amíg lassan kortyolgatta az illatos itókát, Fiúka gyors egymásutánban felhajtott két pohár száraz pezsgőt. Rögtön jó kedvre derült. Beléptek a feldíszített kerthelyiségbe megkeresni az ünnepeltet, aki nem volt más, mint az osztályvezető felesége. Névnapját ünnepelte.

— Virágot a virágnak! — nyújtotta át az orchidea csokrot egy gáláns meghajlás kíséretében.

— Köszönöm! Aranyosak vagytok! Gyertek, üljetek asztalhoz — mutatott két üres székre a háziasszony.

A kedves invitálásnak eleget téve helyet foglaltak. Ez nagyszerű alkalom volt felhajtani újabb pohár finom pezsgőt. Vagy kettőt!

— Nem gyors egy kissé a tempó? — aggodalmaskodott Bibi.

— Te csak ne félts engem! — válaszolt vidáman Fiúka. — Inkább nyújts ide az a teli poharat, ami előtted áll. Te úgyis csak töményt iszol. Itt van ez a vilmoskörte, tessék!

A poharazgatás hatására a férfi magatartása egészen megváltozott. Lefoszlott róla minden merevség, mogorvaság, ami az utóbbi időben jellemezte.

A kellemes esti levegőnek és az elfogyasztott szeszeknek köszönhetően jó hangulat uralkodott az egész ünneplő társaságon. Meg sem várták, hogy a pincérek kihozzák az ételt, a zenészek nagy megelégedésére, táncra perdültek.

Fiúka először saját nejét táncoltatta meg. Egy andalító tangót játak el. Utána felkérte az ünnepeltet és nem csak illendőségből, mert jó táncos hírében állott, amire nem is cáfolt rá.

Tánc közben rátévedt a tekintete egy feltűnően csinos vendégre. Kérdezte partnernőjét, ki az?

— Tetszik? — incselkedett a háziasszony.

— Mi több, már bele is estem!

— Bemutassam?

— Örök hálára kötelezne.

— Jöjjön Fiúka! — és oda táncoltak a szép ismeretlen közelébe.

— Gyere Éva, mutassam be neked a férjem legkedvesebb munkatársát. Éva, az unokahúgom — tette hozzá magyarázatképpen.

A következő táncot már Évával ropta. Nagyon jó „formába hozta” Fiúkát a gyors ismerkedés. Egyfolytában ömlött belőle a szó. Bókokat mondott, mesélt mindenről, ami csak eszébe jutott. Megmámorosodott a nő közelségétől. A tánc szünetében megálltak az italos pult mellett és a pincér máris kínálta az üdítő pezsgőt. Elvéve a pezsgőspoharat Éva incselkedve kérdezte

— Nem iszunk pertut?

— Akkor fenékig! — válaszolta Fiúka.

— Puszi is legyen! — kotnyeleskedett a pincér.

Nem kellett kétszer mondani. Ahogy a poharak kiürültek, Fiúka nagy merészen szájon csókolta Évát. A lány úgy meglepődött, hogy alig kapott levegőt, és még a nyaka is belepirult. Következő táncot csak félig táncolták el. Hamarabb visszamentek az asztalukhoz. Az ételt már kihordták, lehetett falatozni. Bibi még kint volt a parketten, de hamarosan ő is leült.

— Jól mulattál? — kérdezte Fiúka.

— És te? — kérdezte vissza.

— Persze.

— Láttam, háziasszonyunkat és az unokahúgát is megtáncoltattad.

Csak bólogatás volt a válasz.

Vacsora után beszélgető csoportok alakultak ki. Mindenki megkereste ismerősét, kollegáját és folyt a „csevely”, már ahogy ilyenkor szokott. Bibi rátalált egy régi osztálytársnőjére s vele merült el a nagy emlékidézésbe. Fiúka Évát kerete a szemével. Rá is akadt egy félreeső asztalnál az osztályvezető és munkatársai társaságában. Semmi feltűnő nem volt benne, hogy ő is csatlakozott.

Véletlenül Éva mellett volt egy üres szék. Természetesen odaült, de nem nézett szomszédnőjére. Nem is szolt hozzá. Így is vibrált körülöttük a levegő.

— Hozhatok valakinek valamilyen italt? — lépett oda a pincér.

Míg a pincér felvette a rendelést, odasúgta Évának, hogy akar vele beszélni. A lány óvatosan bólintott, majd néhány perc múlva elindult az asztalok között. Mikor a lámpák fénykörén kívül került, Fiúka mellé lépett.

— Kérlek, ne tégy semmi feltűnőt! — előzte meg Fiúka mozdulatát, amivel át akarta ölelni.

— Már megyek is vissza a társasághoz, csak holnap találkozhassunk!

Ez első találkozást sok követte. Találkoztak cukrászdában, kiskocsmákban, autóbusz pályaudvaron, szomszéd városban, üdülőhelyeken, meg ahol csak alkalmuk adódott. Már az egész város tudott kapcsolatukról, Bibit kivéve. A pincér, aki a születésnapi mulatságon kiszolgálta őket büszkén mesélgette barátai társaságában, hogy tanúja volt az első csókjuknak. Milliószámra keringtek pikáns történetek más „szemtanúktól”. A pincérnek ugyan nem adtak hitelt, de a dúsfantáziával előadott meséket elhitték. Róluk sustorogtak a munkahelyen, a baráti társaságokba, a kocsmákban.

Fiúkát a barátai próbálták „jobb észre téríteni”, de nem volt sikerük. Még a tiszteletes is megintette, a keresztényerkölcsre hivatkozva.

Évát is mindenki igyekezett lebeszéli Fiúkáról, mondván felesége, gyermeke van. Barátnői nem értették makacs ragaszkodását.

— Tudjátok is ti mi a szerelem? — kérdezte. — Ha tudnátok, nem akarnátok eltéríteni. Sőt nekem drukkolnátok! Nekem csak egy a bajom. Hogy bujkálni kell!

Aztán már hiába bujkáltak. Kirobbant Fiúka és Bibi között a botrány. Egyik este így fogadta Bibi a férjét:

— Azt mondják, szeretőt tartasz. Igaz? — halvány reménnyel a hangjában, hogy hátha nem is úgy van.

— Igaz! — jött a kiábrándító válasz.

Döbbenete leírhatatlan volt. Hiába tudta, hogy így van, mert a „jó” barátnők felvilágosították mindenről, ami az utóbbi hónapokban közszájon forgott, de a szíve mélyén remélte, mind ez csak kitalálás, rosszindulatú pletyka és majd Fiúka tisztázza a dolgokat. Hiszen mindenüvé együtt mennek, társaságba, színházba, koncertre. Mindig haza adja a fizetését hiánytalanul. Kedves, udvarias, soha nem veszekedik, Lillát együtt nevelik…

— Mondd, hogy nem igaz! — kérte sírva. — Jaj, Istenem, csak Lilla meg ne tudja!

Egy darabig összeroskadva ült, majd a telefonhoz lépett és felhívta a sógorát, Bélát.

— Valami baj van? — kérdezte Béla, megérezve szavakban rejlő nyugtalanságot.

— Légy szíves gyere át! — válaszolta. — Majd meglátod! Majd elmondom.

Nem kellett sok biztatás, jött és perceken belül meg is érkezett.

— Hangodon hallottam, valami komoly dologról lehet szó. Hallgatlak! — szólott a mindentudó ember magabiztosságával.

— Megcsalt! Becsapott! Hazudott! — tört ki Bibi.

— Mi? Hogy? — zavarodott össze Béla.

— Érted? Ez az ember, akinek tizenöt évet áldoztam az életemből, aki mindent megkapott tőlem, akinek meleg otthont teremtettem, akinek, akinek…

Nem tudta folytatni a zokogástól.

Miután kisé lecsillapodott, elmondta, miket hallott és hogy Fiúka nem tagadott semmit.

— Mit szólsz mindehhez öcsém?

— Nincs mit hozzáfűznöm. Igen, elkövettem, amivel nejem vádol. Pont.

— Most mit akarsz tenni?

— Még én sem tudom.

— Döntsd el! — kiáltotta Bibi. — Férfi vagy, tudjál dönteni! Vagy velünk maradsz, és akkor befejezed az idillt, vagy…

— Át kell gondolnom, mert új helyzet állt elő.

— Te mindig kifogásokat keresel! Soha sem állsz ki semmiért!

Valóban, nem is sikerült akkor este zöldágra vergődniük, de az éjjel elhozta a nyugalmat, és Bibi úgy érezte, még minden rendbe jöhet.

Nappali fényben azonban újra élesebbé váltak az árnyalatok. Egész álló nap nem szóltak egymáshoz egyetlen árva szót sem.

Valami az arcukra lehetett írva, mert a munkatársaik is kerülték őket, csak a legszükségesebb esetben szóltak hozzájuk. Még a pletykák is szüneteltek.

Este már nem bírta tovább Bibi a feszültséget és újra kezdte kérdezgetni a férjét.

— Döntöttél már? Mit határoztál? Mész vagy maradsz? Vagy azt akarod, én menjek el a gyermekkel? Te akarsz itt maradni ebben a házban, amit közösen vettünk? Még ki sincs teljesen fizetve!

Átrohant a másik szobába és a fiókból kivett iratokkal jött vissza.

— Nézd, itt vannak a papírok! — kinyitotta a dossziét és döbbenten meredt a legfelül levő aktára. — Te! Te…! Te előre készültél a válásra? Itt egy értesítés a banktól, hogy a tartozás kiegyenlítve.

— Meg akartam szabadulni a tartozástól. Erről van csak szó.

— Csak? Arról nincs szó, hogy mit akarsz? Válaszolj! — rázta meg a vállánál fogva.

— Na, figyelj ide! Ülj le! — szólt határozottan Fiúka. — Igaz az a mondás, hogy az asszonyokat a szájuk veri meg!

— Mit akarsz ezzel mondani?

— Elegem volt a szövegeidből. Ma este szállodában alszom.

— Menj! Vissza se gyere! — üvöltötte sírva, és becsapta a bejárati ajtót Fiúka után.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.09.02. @ 09:24 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.