Seres László : Bálványok

Faltörő kos, korbács kellene itt,

hogy ledőljenek a bálványok

csillagmázas hamis isteneik,

törpe gnómok, üres meddőhányók.

 

Pallosra emelt jog ma az önkény,

vér szitál összeszáradt erekből.

A lét kicsorbult, nem védi törvény,

eltorzult eszme kényre, kedvre öl.

 

Áltat s mérgez, megszólalni nem mer.

Önmagától retteg, fél az ember,

mert hiszi, túl nagy fény ostromolja.

 

Habzó szájjal borulnak le elé,

imádják mind, mintha Isten volna

s a világot újra teremtené.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.08.16. @ 07:19 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.