Aztán megtörténik ez is.
A sápadó hold vállamra hull.
Mint teremteni szándék feszülök
meg és ha tudnék, forognék
álmatlanul.
Élek. Ahogy az akasztott ember él.
Összeszorítom fogaim s két tenyerem.
Kapcsolódok én is, tölgyfaág meg kötél.
Hangom a roppanó csigolyáké,
kend?s asszonyok szeret?je leszek
és ágy, gondosan bevetett.
Rózsáké és rózsák közt ibolyáké.