Minden, ami örök: maga az átmenet, erre nincs orvosság,
túl trehány a látlelet. A fene se tudja, meddig nyaralunk és
hány telet enged még. Ott hányt veletek nemrég a Dohány
utca elején, ész nélkül kér?dzve a kérdés szürke velején,
hogy ha tegyük fel, felteszed, ki az Isten felel én sosem
tudtam, maga vagyok az átmenet, és piros a lámpám, de
a másik átmehet,
mert úgyse hallgat a rövidlátó szívére. Esküszöm, esküdt
ellenség a fivére, és ha kiskirálylány, nemes paraszt a vezére,
ha meg igazi férfi, másik n?t húz az eszére minden hétvégén
huszonkét végén égeti a gyertyát, pedig forró a talaj, és olvad,
mint a viasz. Aranylövése sincs, hogy éppen ki az, aki mellette
szuszog alsógatyában leléptem a Marsról, most földi magányban
várom, hogy végre feln?jön a Vénusz. Mint egy ?rült válasz,
melyre sosem volt rébusz. Akár nyár a télre, olyan irigy az
átmenet. Aki rohanni akar, a sárgán átmehet,
de ha szabad, én várnék a lehet?ségre. Csóró a lelked, te
tehet?s égre sasolsz kesely?kém, a tet?térb?l. Kell tizenöt
tél, és a szeret? férjb?l csóvált farkat formál egy zsenge
egyetemista, kávé a haja, kábé huszonkét éves, azt mondja,
édes, én lenyelem. Nyista az esély arra, hogy nyaralj még———-agyonvágja a „nyista” szó…
télen is. Ember vagy, habzsolsz, akár éhbéren is
teníted, aki mérgezi a kenyeret, aztán elküld a francba————a „teníted”-et nem értem…
k?tör?nek. Az aggodalmak n?t?l n?nek. A börtönben
el?bb az ?rök l?nek, és a gondolat golyója az agyadon
átmehet, bár amíg tudsz szeretni, maradandó az átmenet,
és zöld a lámpa, a piros jól bánt veled.
——————————————
Egyébként nagyon tetszik, az utolsó sor telitalálat!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Kodaj Bálint
