Kavyamitra Maróti György : A helytartó útja 2.

 

Abban a nevezetes évben, Tibérius caesar uralkodásának 22. évében Názáret igazán kicsiny falucska volt, mindenki ismert mindenkit, így már a második ember, akit?l a helytartó érdekl?dött, megmutatta nékik József és Mária – no meg Jézus – egykori házát.
Mindjárt azt is elmondta az a férfi, hogy a családból már senki sem lakik ott: József, az ács meghalt, Mária Magdalába költözött, a Fiú pedig: hisz tán hallotta az úr, hogy avval mi lett? Nohát, Jeruzsálemben megfeszítették…

A mondott és mutatott házikó nagyon közel volt, mondhatni néhány lépésnyire: Pilatus úgy döntött, hogy maroknyi kíséretét a kis római hely?rségben hagyja, lovát is: maga pedig Claudiával, feleségével együtt gyalog indult József ács egykori háza felé.
Az ácsnak, Józsefnek egykori háza kicsinyke ház volt, Názáret kicsiny házainak tán legkisebbje. És az ajtó is ehhez mérten alacsonyra volt szabva, Pilátusnak meg kellett hajolnia, hogy beléphessen, de az egykori helytartó ebben nem érzett semmi jelképet, amikor a harminc-harmincöt év körüli asszony, Mirjamnak mondott, ki most férjével, gyermekeivel a házban lakott, beinvitálta a láthatóan magas rangú vendégeket.
Két alacsony, sz?kablakú helyiségb?l állt a ház, és kicsiny kertb?l; ebben a kertben volt azonban a t?zifatároló is, meg egy közös fürd? is, es?vizet gy?jt? ferde tet?vel a ház felöli oldalon, mely egy kikövezett medencébe vezette a vizet, már amikor hullott es?.
Az egyik helyiség megfeketedett, döngölt föld? konyha volt, középütt t?zhellyel, fölötte nyitott tet?vel, hogy a füst távozhasson. Fönt, a keresztgerendánál, az elszálló füst útjában néhány ürücomb és szárnyas állat húsa füstöl?dött.
A másik helyiség volt a szoba: tapasztott nádfalú, döngölt agyagból épített fekv?hely?, mely fekv?helyekre aztán szalma került derékaljnak.
Ez a zsidó asszony, ez a Mirjam, aki most fogadta házában a volt helytartót, nagyon tetszett Pilatusnak.
El?ször is mélyfekete szemében valami gyermeki, vagy még inkább kamaszlányos der?, jókedv csilllogott, és ez szép volt, szép és bens?séges.
Aztán az is megnyerte a proconsul tetszését, ahogy a n? viselkedett: kerülte az alázatoskodást, a szolgalelk? fogadását a láthatóan nagy úrnak, de kerülte a fagyos tartózkodást is, vagyis a lehet? legtermészetesebben viselkedett.
És fölöttébb közlékeny is volt a kedvestekintet? Mirjam: elmesélte, hogy gyermekkorukban – hisz szinte egy id?ben születtek -, játszótársak voltak a Jézussal, de csak úgy öt-hat éves koruktól, mert  addig József és családja valahol másutt éltek. Úgy mondják – mondta Mirjam -, hogy tán Kús földjén, a furcsa Egyiptomban.
De aztán, mikor visszaköltözött József a családjával, Jézus lett Mirjam legkedvesebb pajtása: hol Názáret terein, hol az olajfaligetben játszottak ?k együtt.
„Szerettem Jézust; tudja uram, olyan szelíd, csöndes és kedves fiú volt.” – mondja Mirjam. „Tudom.” – mondja a helytartó, aztán azt kérdi: – „Maradt valami a házban ? utána?”
„Kamaszkorában Jézus szívesen segédkezett apja mellett, szerette a munkált fa illatát, a forgácsok hullását szerette nézni.”
Mirjam fölmutatott az egyik gerendára, és azt mondta: „Azt a gerendát, azt például ? faragta.”
„Más? Semmi?”
„Jaj, majd elfeledtem!” – csapott homlokára nevetve az asszony. – „Miel?tt elment, egy kis bölcs?t ajándékozott nekem, amit ? készített. Jöjjenek!”
És odavezette a kedves kis bölcs?höz a házaspárt.
Egyszer?, inkább jászolhoz hasonló kis fabölcs? volt, de egyszer?ségében volt valami báj, kecsesség és – így érezte Pilatus – tisztaság.
A helytartó kinyújtotta kezét, és megérintette az egyszer? kis bölcs?t, és olyasmi történt vele, mi még soha: ez a földhit? ember misztikus élményt élt egy át pillanatig.
Er?sen megszédült, amint a bölcs?höz ért, füle eldugult, küls? hangokat be nem fogadott, annál inkább zúgott belülr?l.
A külvilággal látása is elvesztette a kapcsolatot, viszont bévül látott. Ó, istenek: látott!
Mintha eszméletét veszítette volna kis id?re, vagy – még inkább – mintha ébren kezdett volna álmodni.
Kicsiny csecsem?t látott a bölcs?ben: parányit, egészen újszülöttet, mégis szépen formáltat, inkább kisdedhez hasonlót.
A látomás – vagy minek is mondjuk? – néhány másodperccel azután, hogy elvette kezét a bölcs?r?l, elmúlt, és a procurator megint avval a józan szigorúsággal nézett a világba, ahogyan Jeruzsálem egykori helytartójához, els? rendbéli római nemeshez ill?.
Közvetlenül azután, hogy ? elvette kezét a kis bölcs?r?l, felesége érintette meg, és ugyanazt élte át, amit férje kevéssel el?bb.
Rövid id? múlva elköszöntek a kedves Mirjamtól, visszatértek a hely?rséghez, aztán utaztak Antiochia felé, ahonnan hajójuk átkelt a mare Mediterranum vizén.
Soha egymásnak nem mesélték el bölcs?érint? élményüket: Claudia nem beszélt err?l Pontiusnak, Pilatus semmit sem mondott Claudiának.
Kicsit röstellték elgyöngült látomásukat, látomásos elgyöngülésüket, mert nevezzük csak bátran annak.
Nem meséltek egymásnak élményeikr?l…

Eltelt néhány hónap, Pilatus és felesége visszazökkentek az Urbs életébe; újra berendezkedtek a mons Palatinus délkeleti lábánál, a császári palota és a domus Flavia t?szomszédságában álló szép villájukban.
A procurátor volt már kihallgatáson a caesarnál, megkapta nyugdíjazási okmányát, és látszólag minden rendben volt.
Épp csak az utazás és hazatérés – ama látomás – óta Pilatus szokatlanul töpreng?vé, csöndessé, visszavonulttá vált. Az is fölt?nt, hogy szelídebb, béket?r?bb lett, mióta – Claudia így mondta mindenkinek – abból a kis názáreti házból kilépett. Azt is nehezen értették ismer?sei, hogy házi rabszolgái közül kiválogatta a zsidó származásúakat, és gyakorta hosszasan beszélgetett azokkal. Különös.
Aztán az sem volt éppen megszokott, hogy a „vörössipkás” eleinte sokat levelezett avval a jeruzsálemi besúgóval, aki oly sokat tudott a názáretir?l meg tanítványairól: végül addig ügyeskedett Pilatus, míg sikerült Rómába áthelyeztetnie: attól kezdve, hogy az a jóember megérkezett, szinte személyes szolgálatára rendelte a proconsul, és minden nap elhívatta magához. Ilyenkor órákra bezárkóztak, és Pilatus faggatta, faggatta és itta szavait, meséit, történeteit.
Miket tanított az a Jézus, milyen példabeszédeket mondott, egyáltalán: miféle volt az a barnahajú?

Mind e közben Claudia nem tudott odafigyelni igazán férje új bogarára, mert egyre rosszabbul érezte magát.
Fáradtság gyötörte, nem ritkán hideg veríték lepte el szinte egész testét, miközben forróság látogatta meg; érzékennyé vált mindenféle szagokra, még illatokra is.
Egy nap elhívatta hát Róma legnevesebb orvosát, gyógyszerészét, ki aztán fölvilágosította az id?söd? asszonyt, hogy nincs szükség gyógyszerekre, mert nem betegség gyötri, hanem valami más, ami ugyan az ? korában kissé szokatlan, de ifjabb asszonyok esetében igen természetes: gyermeket várt, gyermeket hordott szíve alatt Claudia, Pontius Pilatus korosodó felesége. Csoda? Talán csoda, talán nem.
Aztán egy délután, amikor látta az asszony, hogy férje kivételesen egyedül van, sem zsidó rabszolga, sem a jeruzsálemi ember nincs vele, belépett a szobájába, szelíden átölelte a férfit, megsimogatta ?szül?, rövidre nyírt haját, és fülébe súgta: „Örömhírt hozok néked, én Marcusom, valódit, csodaszer?t. Anyának érzem, ó, Marcus magam.”

És ekkor egészen különös dolgot tett Marcus Pontius Pilatus, ki Jézust halálra ítélte egykor. Térdre omlott, két tenyerét összetette, és fennhangon megszólalt: „Pater noster, qui es in caelis, sanctificetur nomen tuum…”

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.