kisslaki : Vasárnapi csend-élet

Akkor még ötvenkettőben, nemhogy áramot se vezettek be kézen fogva a faluba, de még a petróleummal is spórolni kellett.
Éjjel csak nagybetegnél pislákolt. *

  

 

Nagypapa már elszunyókált. A pokróca — a ló majd csak jövőre kapja meg – a döngölt földre csúszott. A kandúr, álmában dorombolt rajta. A keresztgerendáról a háziegér bámészkodott lefelé, aki hét éve, hogy idehozta a laborból szépbundájú fehér menyasszonyát, aki azóta se siratja lányságát vissza.

— A kamrából korai még uzsonnát hozni — gondolta, és visszamászott az időközben a fehérből megsárgult szőrű, elhízott felesége mellé. — Még pár év, és hozzám szürkül — gondolta, s megsimogatta a szeretett arcát. Csámcsogott párat s magára húzta plédjét.

Megállt a csend. — Még a legyek se dörzsölték a lábaikat, mint a zsugori uzsorás a jól sikerült üzlet után; — csak a kutya csajkáján néhány döglégy, de azok is halkan.

Az egérotthon alatt, ma nem szőtt a sarokban a pók, hiszen vasárnap van. Nem szép ilyenkor is fonalat fűzni és káromkodni, ha itt-ott a szövetszál szakad, meg a masinát sem illik a megszentelt napon kattogtatni

Különben is, felesége rögtön elaludt a fáradtságtól; s még mosolygott is álmában, mert jólesett, hogy újra hajdani ízzel ajándékozták meg egymást az ebédutáni elpilledése előtt. Férje büszke volt magára, s arra is, hogy a lakoma ritka jól sikerült. Az ünnepi vagdaltszöcske se volt rágós, pedig az asszony egy hétig hálóban szárította. Még a kisbaba is tudta nyeldesni, mert anyja előtte apró katonákra aprította, és tejbe is beáztatta neki. Már nem kellett, hogy az apja előre megcsócsálja a juniornak, mióta kibukkantak az apró tejfogacskái.  

A konyhában a hokedlin, az ivóvödör víztükre sem rezdült. Utoljára tán egy órája csobbant, mikor Benő megbuktatta benne az ivóbögrét. Arrébb, az öreg óra, váratlanul megrémült.  Rádöbbent, hogy itt a vég! Még halkan utolsó búcsút bongott, majd kattant egyet benne a rézfogú kerék, és a rugója végleg elernyedt; – örökre kinyúlt. A nagymutató se moccant többet, csak ráült a kicsire, mert éppen fölötte érte a halál. Még a szögről lógó kalendárium sem vette észre, hogy barátjának lejárt az ideje. – Hogyan is? – hiszen tízévnyi por takarta. Mellette üveg alatt mirtuszmúmia száradt, s tán még ma se érti, hogyan került ide a hajdani menyasszony megcsodált kebléről. Egyébként az óráról azt se tudta, hogy negyven évig itt élt közöttük. 

*

Benő újra felébredt, mert megérezte, hogy az óra nem küldte a láthatatlan rezgéshullámait. Megéhezett. Lassan lecsúszott a priccsről, és a sütőből kikotort egy tepsire ragadt langyos sült almát, és élvezettel a szájába nyomta. A fele természetesen az arcára jutott. Miután a maradékot is letakarította onnan, két nagyfödőt hozott elő a konyhakredencből, és a szunyókáló nagypapa füle mellett, széles lendülettel irtózatosan összecsapta őket.

Az öreg felordított, és tátott szájjal, hörögve a lajbizsebéhez kapott, ahol a laposüveget tartotta. Csak akkor nyugodott meg, amikor torkába döntötte a pálinkát. Azért tartotta a szíve fölött a medicinát, mert testhőmérsékleten szerette.

Az egérasszony rosszul lett az ijedségtől, ezért az ura vizes ruháért rohant a mellére.

Alattuk a pókházaspár nem ébredt fel a födő csattanására. Túlságosan is jól sikerült az ebédutáni házastársi kedvesség.

A kandúr nyugodtan tovább aludt. Nem mintha nem hallotta volna Benő zajcsapását, de ignorálta. Megszokta már Benőtől ezt a viccet. Még emlékezett rá, hogy az orvos is így csinált az elején a kisbaba mögött, mikor bizonyos akart lenni, hogy a csecsemő tényleg nem hall. — A macska tudta ezt, s gondolta, hogy elég, hogyha csak a számára fontosra figyel.

A háziegeret is hallotta az imént, amikor az a gerendán vizes rongyért rohant. De az sem érdekelte.

Hogy úgy mondja, házi egérként tűrte a házaspárt, mert eltanácsolják a mezei fajtársaikat a portáról; ugyanis az egérhúsnál csak vadászni utált jobban. 

Az éber kutya kinn az udvarban, éppen egy vakondot vallatott csendháborítás miatt mikor meghallotta a ronda ricsajt. Mielőtt bement volna a házba, megnézni, hogy mi is történt, leharapta a fogoly fejét, nehogy elszökjön. — Majd utána vallatja, ha visszajön…    

Benő, már megcsitult, s a nagyapjához bújt. Már nem rázta a néma belső kacagás a födővicc miatt. Régóta tudja már, hogy a tatát kórházba viszik. Ő meg elutazik a Bakonyba egy nagyon úri helyre. Sok gyerek lesz ott, s sokat fognak játszani, és az iskola is helyben lesz. Mindnyájan megtanulnak úgy beszélni a kezükkel és az arcukkal, mint a többi megszokott iskolások a városban. Meg állítólag a jó tanulókat esetleg kiképezik csikósnak, vagy cowboynak. Ezt nehezen ugyan, de a doktornak sikerült elmagyarázni Benőnek.

Már elképzelte, hogyha a nagypapa megjön a kórházból, biztos, hogy vesz majd egy tehenet az istállóba.

Ló persze, az nem kell. Jövőre úgyis majd hazahajt egy karámra valót. Csak azt sajnálja, hogy nem viheti magával a kutyát és a kandúrt. Nagy kár, hogy ők hallanak.  

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.08.29. @ 13:02 :: kisslaki
Szerző kisslaki 253 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de