Smider Dorka Életke : A lusta cica

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kormi nevű cica. A kis szőrgombóc nagyon szeretett a kertben a virágok között játszani.

Az egyik napon hatalmas vihar kerekedett, így a cica nem mehetett ki a szabadba. Bánatában egyre csak nyávogott, nyávogott. A gazdája nem bírta sokáig, ezért kirakta a kamrába, hogy ott egeret fogjon. Kormi az egereket csak kergette, de elkapni nem tudta.

Amikor elfáradt, lefeküdt az éléskamra egyik szegletébe. Éppen azon kesergett magában, hogy miért nincs neki szerencséje, amikor a semmiből felbukkant egy tündér. Óvatosan becserkészte és elkapta.

A tündér egyszeriben hórihorgas emberré változott, majd így szólt a cicához:

— Látom, zsákmányt akarsz fogni. Én majd segítek neked! — és azzal nagyot suhintott a pálcájával.

Kormi egy szempillantás alatt erősebb lett, mint valaha. A tündér ekkor azt mondta:

— Jó az erő, de vigyázz, ha füllentesz, a varázs megszűnik!

— Köszönöm a segítséget! — szólt illedelmesen Kormi, de a tündér már ezt nem hallotta, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan távozott is.

A macska húsz egeret fogott aznap. A gazdája nem tudta mit gondoljon erről a változásról, így megkérdezte:

— Ezt hogy’ csináltad?

Kormi egy kicsit gondolkodott s végül így szólt:

— Nem tudom, de sikerült — mondta, mert nem akarta elárulni, hogy a tündér segített neki.

Másnap a gazdája saját szemével akarta látni a vadászatot. Kormi izgatottan nekikezdett, de egyet sem fogott. Akkor jutott eszébe a tündér figyelmeztetése, majd fancsali képet vágva így szólt:

— Úgy tűnik elszállt a szerencsém, mint a becsületem…

 

Így tanulta meg Kormi, hogy soha nem szabad hazudni.

 

 

 

Írta: Smider Dorka 4.a

 

Felkészítő tanár: Iványiné Jeles Tünde

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:21 :: Smider Dorka Életke
Szerző Smider Dorka Életke 0 Írás
Iványiné Jeles Tünde vagyok, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában tanítok, jelenleg negyedik osztályban.Örömmel mutatom be Önöknek tanítványomat, Smider Dorka Életkét. Dorka még csak 10 éves, de kimagasló tanulmányi és közösségi munkájával, versenyeredményeivel, példamutató magatartásával és szorgalmával gönczys diákhoz méltón öregbíti iskolánk hírnevét. Érdeklődése széleskörű, de igazán magyar nyelv és irodalom tantárgyakban bontakozott ki a tehetsége, melyet versenyeredményei is alátámasztanak. Szabadidejében szívesen írogat.Alkotásai között szerepel vers, mese és novella is (utóbbinak a második része előkészületben van). Versével tavaly 1. helyezést ért el a Petőfi Sándor Általános Iskola megyei versíró versenyén. Imádja az állatokat, így kis kedvenceit ismerhetjük meg műveiben, színes fantáziájának megnyilvánulásán keresztül.Munkáit örömmel javítottam, közben biztattam, hogy ezen a megkezdett úton haladjon tovább. Határozott elképzelése van a jövőjét illetően, hisz minden vágya, hogy állatorvos legyen. Kedvenc sportága a kézilabda, melyet jövőre folytatni szeretne. Minden megmérettetés során kitartásáról, akaraterejéről tesz tanúbizonyságot.Mindenkivel szemben kedves, tisztelettudó, társai is felnéznek rá. Szerencsésnek érzem magam, hogy első osztálytól kezdve tanúja lehettem személyisége és tehetsége fejlődésének, segíthettem munkái, tanulmányai során. Az iskolánk is nagy hangsúlyt fektet az oktató, nevelő munka mellett a tehetséges gyermekek felkarolására, melyhez intézményvezető asszonytól, Agárdiné Burger Angélától maximális támogatást kapunk. Ezúton mondok köszönetet Főszerkesztő Úrnak, Pápay Arankának, Bereczki Gizellának, az egész szerkesztőségnek, hogy lehetőséget adnak Dorka "írói vénájának" kibontakozásához. Gratulálok minden kedves alkotónak és sok örömteli percet kívánok munkájukhoz! Üdvözlettel: Iványiné Jeles Tünde tanító néni